32. rész

Skóciai rémálmok

Egyáltalán nem értem, hogy mégis miért kellett belemennem ebbe az egészbe. Sofőr, jó. Barát, oké. De ez nem jogosítja fel a többi embert, hogy ítélkezzenek. Hayley döntése és az enyém is, hogy vele vagyok. Jobb belátásra a nevelő szülei sem tudtak bírni minket. Akkor mit ijedjek meg pár pénzéhes, vámpírkinézetű skót emberkétől?

A reptérig én magam vezettem, vagyis csak Los Angelesig. Aztán a kocsit – ami az övé – ott hagytuk a házánál és kimentünk a reptérre. Ott két órát kellett várnunk a gépre. Ez még nem is volt annyira meglepő, de amikor odaértünk…

Tudtam, hogy Anglia ennyire ködös, esős és a többi, ami a napfény hiányhoz kötődik, de ez még a rémálmaim is felülmúlja. Mindenhol vámpírkinézetű emberkék néznek rám. A reptérről taxival megyünk az álmos kisvárosig. És fel a kastély elé is.

Hayleyvel mindketten felnézünk a kastélyra és összekulcsolódik a kezünk. Elég rémisztő kívülről és belülről sem várok mást. Kezünket összekulcsolva lépünk fel a 13 lépcsőfokon. Tizenhárom? Ez sem jelenthet jót. Valamelyest az megnyugtat, hogy teliholdkor jöttünk ide, és hogy a kastély szomszédságában Loch Ness foglal helyet.

˗    Talán mégsem kellett volna eljönnünk? – kérdezem.

˗    Talán igazad van, de már késő.

Még szorosabban fogjuk egymás kezét, mikor belépünk a kastély hatalmas ajtaján. A hallban már nagy a sürgés-forgás. Rajtunk kívül biztos van egy tucatnyi ember. Ha nem annál is több.

˗    Áh, Miss Groovebeller. Üdvözöljük. – mondja az egyik pasas, aki elénk jön. Minden tájnak megvan a maga kiejtése, nincs ez másképp itt sem. Kicsit fura akcentussal beszél, de nagyjából meg lehet érteni, amit mond.

˗    Szólítson Hayleynek. Marcus, hiszen jól ismer. Ő pedig itt a barátom. Sean Anderson. – mutat be Hayley.

˗    Üdvözlöm önt is. Akkor hát jöjjenek. – mondja az ürge és elindul előttünk.

˗    Nem is tudtam, hogy Groovebeller a neved. – súgom oda Hayleynek.

˗    Mert nem is. – súgja vissza. – Ezt csak most használom. Mindenki így ismer itt. – leesik a tantusz. Tehát nincs is igazi családneve. Csak amit éppen használ.

˗    Hölgyeim és Uraim! Kérem, fáradjunk be az étkezőbe, ahol egy jó vacsora után felolvasásra kerül a végrendelet! – mondja hangosan Marcus, már-már kiabálva, hogy az összegyűlt embersereg végre elcsendesedjen, aztán elindul és kitár két hatalmas ajtót, ami egy nagy terembe nyílik. Akkora a terem, mint a mi házunk. Nagyot nyelek, aztán Hayley mellé leülök a hosszú asztal végéhez.

Kaja jó volt, bár az ízlésemnek kicsit sós és túl fokhagymás. Végül kihirdetésre kerül a végrendelet. Marcus fog egy CD-t és berakja a lejátszóba. Amint elindul, a képernyőn megjelenik egy alig negyven-ötven éves nő.

˗    Üdv, kedves rokonok! Örülök, hogy mind el tudtatok jönni. – szól ki a monitorból. Rejtélyes. Például honnan tudta, hogy mindenki itt lesz? – Drága Hayley. A testvérem lánya. Bár csak kevés ideig ismertelek, én is megkedveltelek, akárcsak a többi ember, akivel találkoztál. Szerettél itt lenni, de csak akkor, mikor éppen sütött a nap. Emlékszem, mindig kerested az izgalmakat. Egyszer megpróbáltál feljutni a Sötét toronyba, és mivel nem volt ajtó, az egyetlen ablakon át jutottál be. Dave Cluv. Gondolom, már azért panaszkodsz, hogy miért húzom ilyen hosszúra a beszédemet. – mondja és felé fordul. Mindenkinek névtáblán volt a helye, gondolom ezt is elrendelte. És tényleg, Dave már azelőtt lekezdett panaszkodni, mielőtt elkezdte volna. A magas, fekete hajú, és félig indián származású srác elmosolyodik, iker testvérével együtt. – Nem változtál semmit. Na, de jó lesz, ha a lényegre térek. A vagyonom hatalmas, és ezt is ti is tudjátok. De köztetek csak a kastély lesz elosztva. Egy dolgot kell megtennetek: túl kell élnetek egy teljes éjszakát, itt a kastélyban. Akinek sikerül megúsznia mindent, és reggelre még él, az örökli a kastélyt. Ennyi. Kellemes estét. – mondja és megszakad a felvétel. Aztán újra visszatér. – Ó, én buta, elfelejtettem megemlíteni, hogy ez egy elátkozott kastély. Éjszakánként fura hangok jönnek a tó felől, és ha kinézel az ablakon, maga Nessie fog veled szembenézni. A falakból rejtélyes nyögések hallatszanak. Kellemes éjszakát. – mondja majd elkezd ördögien nevetni.

Kicsit sérti a fülem, és nemcsak a régi tv öreg hangszórója miatt. Meg mernék rá esküdni, hogy a nő boszorkány. Amint vége a filmnek, mindenki az asztal körül izgatottá válik és elkezd vitatkozni. Hayley-vel egymásra nézünk, megcsókol és fellép az asztalra, majd elkiáltja magát.

˗    Csööönd! – kiáltja. Mindenki szája egyszeriben becsukódik és beáll a teljes csend. – Higgadjatok le! Nem lesz semmi baj. Mindenki túléli az éjszakát. Most pedig javaslom, feküdjünk le, és nincs mitől aggódni.

˗    De Nessie! – kiabálja oda Dave.

˗    Mindenki tudja; olyan, hogy Nessie nem létezik! És nincsenek kísértetek ebben a kastélyban. Csak mi vagyunk és a személyzet. Meg persze az ártatlan képek. Nincs mitől aggódni. Most pedig. Dave, te mész elöl és kiosztod a szobákat.

˗    Biztos, hogy nem! – mondja és kényelmesen hátradől a székében.

˗    Jó, akkor majd én. Legalább elmondhatod, hogy gyáva kisnyúl voltál, aki fél egy-két dróttal rángatott lepedőtől. – mondja mosolyogva és leugrik az asztalról. Amint felkel, el is indul a hall felé és megáll a lépcsőknél. – Aki gyáva, az hozzon magával egy éles evőeszközt. – mosolyog gúnyosan és megindul a lépcsőkön felfelé.

˗    Magabiztos, igazi vezéregyéniség. – jegyzi meg mellettem egy idősebb nő. – Jajj, kár, hogy nincs a földszinten egy szoba.

˗    Valójában van. – mondom és odalépek mellé.

˗    Ismerem magát, fiatalember? – kérdez vissza. – Talán a személyzet tagja?

˗    Nem, dehogyis. Hayley barátja vagyok. De volt időm megnézni a kastélyt. Van egy titkos szoba az első emeleten. A konyha melletti ajtó nyílik oda. – mondom és mutatok oda.

˗    Ó, köszönöm, akkor megmondaná Hayleynek, hogy lefoglalom azt a szobát? – mondja megfogja a vállam és elindul felé.

Hayley lenéz a lépcső kanyarjából rám, én pedig vissza rá, majd a távozó nő felé bökök a szemmel. Bólint, aztán tovább megy és vezeti a többieket.

Örülök, ha tudok segíteni valakin. Jó érzéssel tölt el. Már csak amiatt aggódom, hogy ne essen baja. Annak ellenére, hogy nem is ismerem.

Ahelyett, hogy követném őket, elsétálok a lépcső mellé, majd a korlátban megkapaszkodva ugrok fel és tovább. Amikor Hayley mellé jutok, akkor átlendülök a korláton és mellé állok. Hayley képére széles mosoly ül ki és megfogja a kezem. Végigsétálunk egy hosszú folyosón, aminek ablakai nincsenek is, csak két oldalt vannak nagy tágas szobák, a köztük magasló falakról képek lógnak régi idők elfeledett, és valószínűleg nem is túl meghatározó nemeseinek portréi. Nem is állunk meg senki képénél. Azok nem a céltudatos embereknek vannak kiakasztva. Azok a bámészkodók turista csalogatói.

˗    Cluv testvérek jobbra, Brenda, balra. – vezényel Hayley, megállva két ajtó előtt, és megfordul. – Ne felejtse el senki bezárni az ajtót, ablakot. És ha segítség kellene, vagy megijedtetek, akkor sikítson mindenki akkorát, amekkorát tud. Ja és ne adjátok meg magatokat harc nélkül. És senki nem aludhat egyedül, ezért Brenda, - mondja a barna hajú alacsony vérbeli angol lánynak – hozzád megy be még Natalia. – mondja és rámutat a másik barna hajú lányra, de ő már korántsem annyira angol. Inkább Tennesseeből érkezhetett. – Gyerünk tovább! – mondja és megfordulva továbbsétál.

˗    Amm… Hayley! – szólal meg mögöttünk Nat. – Nem mehetnék egy jobboldaliba? Nem szeretnék egy vízre néző szobában aludni. – Hayley ismét megfordul és annak ellenére, hogy láthatóan szétveti az ideg, mégis nyugodt hangon szólal meg. – Rendben. Akkor Vida! Te mész Brendával, te pedig bemész a következő északi szobába. Méghozzá… Maddyvel. – dönti el gyorsan.

Nat és Maddy lecsapnak a következő szobára, Hayley pedig beosztja a többieket is. Mi egy déli fekvésű szobában leszünk méghozzá minden szobától egyenlő távolságra. Mellénk kerül két Roomer iker, a harmadik pedig Mike-kal kerül egy szobába.

˗    Mindenki nyugodjon le! Semmi baj nem történhet velünk. – mondja Hayley mielőtt mindenki becsukná a szobája ajtaját.

˗    Huh, nem könnyű ennyi emberrel egyszerre foglalkozni. – mondja és bezárja az ajtót.

˗    Te vállaltad el! – mondom. Már régen ledobtam magam az ágyra és a nagy ablakokat is bezártam.

˗    De nem hittem, hogy ennyire nehéz lesz. – mondja és lefekszik mellém az ágyra.

˗    Legalább egyelőre letettél az ilyen dolgoktól. – mondom és közelebb húzom magamhoz.

Két órával később arra ébredek, hogy valaki felsikolt és egy különleges morgás követi. Ahhoz hasonló, amit a krokodilok adnak. Felülök az ágyon. Addigra Hayley már az ajtónál van. Félve húzza meg magát, és elfordítja a kulcsot.

˗    Öt másodperc és utánad megyek. – mondom.

Elnyomja a kilincset és kiront az ajtón. Magamra veszek egy pólót és egy nadrágot, aztán a kezemet a falra tapasztom, hogy halljak valamit. Valamint becsukom a szemem és összpontosítok a felhőlátásra. Amint bekapcsolódik, egy nagy szörnyet látok a szomszéd szoba ablaka előtt.

Mikor ráközelítenék, megmozdul a kezem alatt a fal, és mivel azon volt a súlypontom, beesek egy kis folyosóba. Egy titkos ajtó. Talán a szomszéd szobába is bejuthatok így. Nekitámasztom a kezeimet a falnak és jó erősen nyomni kezdem. A fal megmozdul és nagy nehezen, de sikerül bejutnom a szobába. Hayley már Vida előtt áll és megpróbálja kimenekíteni onnan, mert időközben a szörny betörte az ablakot. Mindketten meglepődnek, amikor előmászom a falból. Akkor még Nessie is felém fordul, mikor leszedek a falról két kardot.

Átugrom az ágyon és a levegőben pörögve próbálom meg először orrba vágni. Elhajol előle, és nekem támadna, de elhajolok előle és belevágom az egyik kardot. Különös, mert nem vérzik neki. Aztán végighízom az orrán a kardot, amitől egy-két pikkely lepottyan, és amitől őrülten felsikít és visszakúszik a vízbe.

˗    Megmentőm! – kúszik ki az egyik ágy alól Brenda.

˗    Ugyan! Engem mentett meg először! – kezd vele vitatkozni Vida.

Míg Hayley azon van, hogy lehiggadjanak a kedélyek, én megvizsgálom a pikkelyeket. Fogtam már pikkelyt és korántsem ilyen sima volt a tapintása. Annak ellenére, hogy úgy látszik, mintha kidomborodna. 3D-s rajz. Tehát festék. Ráadásul nem is volt ilyen könnyű. Annak volt súlya, ennek viszont alig. Tehát műanyag. Annak ellenére elég éles.

˗    Hé, ide! – mondom. Nem telik fél percbe sem, mire körülvesznek. – Ezek a pikkelyek műanyagból vannak. – mondom és odanyújtok mindhármuknak egy-egy pikkelyt.

˗    Tényleg. – mondja Vida és odacsapja az asztalhoz.

˗    Egy műanyaggal borított szörny? Te jó isten! – imádkozik Brenda. Kezdem azt hinni, hogy csak festék miatt fekete a hajszíne. Hayley odaáll a törött ablak mellé, és kinéz rajta.

˗    Idesüss! – mondja.

˗    Azok ott keréknyomok? – kérdezi Vida, amikor jobban megnézte az alattunk lévő földet.

˗    Ez a hely egyre furcsább. – jegyzi meg Brenda.

˗    Jó meglátás! – támadja le Vida. – De te hol jöttél be? – kérdezi felém fordulva.

˗    A falon keresztül. – válaszolom nemes egyszerűséggel. Odalépek a falhoz és amint kifejtek egy kis erőt, a fal megadja magát és elfordul.

Mindhárman belépnek mellettem, aztán a fal visszaáll eredeti helyzetébe. Körbenézek, és csak fáklyákat találok. Lekapok egyet a falról és a lányok elé tartom. Vida erősen dohányos. Érződik rajta a szag. Előkapja az öngyújtóját és meggyújtja vele a fáklyát. Még egyet meggyújtok az enyémmel és Vida kezébe nyomom. Két fáklya fényével többet látunk, mint eggyel. Elindulunk jobbra, a lépcsők irányába, bár nem értem, mi értelme van. Mármint a lépcsőnek, amikor az aljánál zsákutcába futunk. De ez nem szokványos zsákutca. Ahogyan megnézem, a téglák nem egy pontban futnak össze.

Ökölbe szorítom a kezem, majd jó erősen beleütök a zsákutca falába. Könnyen át is szakad, hiszen csak papírból volt. Kiugrasztom a karmaimat, és széttépem a papírt. A többiek meg csak néznek.

˗    Mi van? – kérdezem.

˗    Senkinek nem lett volna eszébe megcsinálni ezt. – csóválja a fejét.

˗    Jóképű és még okos is. – álmélkodik Brenda. Biztosra venném, hogy már az esküvőt tervezgeti. Mindenki kérdőn néz rá. – Ez hangos volt?

˗    Kicsit. – jegyzi meg Vida.

˗    Hé! – kiáltja Hayley és már el is tűnik mellőlünk. Továbbfut a zsákutcán. Megpillantott valakit a lépcső tetején, és a nyomába eredt. Mi pedig utána. Amikor felérünk a lépcső tetejére, gyanús lesz, hogy van, ahol nincs fáklya. Az lehet a szobákba nyíló titkos ajtó.

Amint benyitok jobbra, a Cluv ikrek szobájába érek. Az egyik megpróbál leütni egy gitárral, de idejében elhajolok előle, és mondom, hogy jöjjenek utánunk. A szemközti ajtó pedig Maddy és Nat szobájába visz. Ők is velünk jönnek, de ők csak bebújtak az ágyak alá. Közben Hayley már messze jár.

˗    Gyertek! – mondom és fáklyával a kezemben előrefutok. A többiek pedig utánam. Csak akkor akad gond, amikor el kell döntenünk, hogy jobbra le a lépcsőkön, vagy balra. Leszedek egy fáklyát a falról és Dave kezébe nyomom. – Dave, te a lányokkal balra mész és út közben meggyújtasz minden létező fáklyát. Brad és én a másik irányba megyünk. Ha valami van, sikítsatok!

˗    Ki nevezett ki téged vezetőnek? – kérdezik az ikrek.

˗    Mért, van jobb ötleted?

˗    Igen. Mindenki menjen vissza a saját szobájába, és maradjon is ott. – vágják a képembe.

˗    Oké, ha olyan gyáva vagy, menj. Nem érdekel, de én megyek és megkeresem Hayleyt. Ha egy évembe kerül, akkor is. – mondom és elindulok jobbra. Hamarosan társaságom is lesz. Vida és Brenda velem tartanak. És még a félős Natalia is.

A többiek biztosan visszamentek a saját szobájukba. Feltéve, ha visszataláltak. Nem kell sokat mennünk, hogy rátaláljunk Hayley nyomaira. A fal megégett egy nagy területen. Ez biztos Hayley. Ilyen pontosan égetni senki nem tud egy nyilat. Közel járunk. Még a parfümje szagát is lehet érezni. Nagy nyögések és kiáltások. Ha Hayley nincs a kanyar mögött, akkor sehol sincs. Elkanyarodunk, és meglepődünk. Hayley egy férfi hátán ül. Ez még nem lepne meg, de az új leterítési rendszere? A lába a nyakán ő maga pedig a medencéjére nehezedik és az ürge kezeit felfeszíti a hátára.

Jó módszer, de nem tudok rájönni, hogyan csinálta.

˗    Csakhogy ide találtatok. – mondja, megragadja a fickó nyakát és felkeni a falra.

˗    Tüzes csaj, meg kell hagyni. – jelenti ki mögöttem Vida.

˗    Nekem mondod? – kérdezek hátra, de a szemmel még mindig őt követem.

˗    Nem segítenétek? – kérdezi.

Bólintok, átadom Brendának a fáklyát és odamegyek hozzá. Megfogom az ürge nyakát, elszedem a faltól, belerúgok a térdhajlatába, amitől térdre ereszkedik.

˗    Ki vagy? – kérdezi elé hajolva Hayley. Erre az ürge elkezd valamilyen másik nyelven káromkodni.

˗    Taire! – kiált neki Vida. Ezek szerint érti, milyen nyelven beszél. Remek. Lehet fordító. – Franciául beszél. Ti nem tudjátok lefordítani? – kérdezi.

˗    Csak angolul, spanyolul, hawaiiul és indonéz nyelveken beszélek. – jelenti ki Hayley.

˗    Csak angolul, spanyolul, és magyarul. – vonom meg a vállam.

˗    A ház inasa vagyok, Jean. – fordítja le Vida.

˗    És mért kémkedtél utánunk? – kérdezi Hayley, Vida pedig abban a pillanatban fordítja is.

˗    Miatta. – fordítja Vida és Brenda felé fordul. Brenda persze addigra eltűnik.

˗    Fogd! – utasít Hayley és Brenda után ered. Eltelik pár perc, mire visszatér a kezében Brendával.

˗    Szóval ki vagy? – kérdezi Vida Brendától.

˗    Nem szedsz ki belőlem semmit! – ellenkezik Brenda.

˗    Majd meglátjuk. – mondja Vida és egy kést szed elő a csizmájából és Brenda szívéhez szegezi. – Nem kérdem még egyszer. Ki vagy te?

˗    Jó, jó Marie-Lou Phile. Szegény Anna néni ügyvédje és titkárnője. Valamint az egyik unokahúga.

˗    Akkor mindent értek. – mondom és szólok nekik, hogy vigyék őket a hallba. Addig én odahívok mindenkit.

Eltelik egy kis időbe, míg mindenki lekecmereg a hallba. Addigra már hajnalodni kezd, mire mindenki leér. Az utolsó vendég, az Margareth az idős nő, aki annak ellenére, hogy a földszinten töltötte az estét, a legnehezebb kijönnie egy ajtóval messzebb. Mindenki kérdezősködik, egyik a másikat, míg Hayley és Vida – akik, megjegyzem, akár testvérek is lehetnének – tartják Brendát és Jeant.

˗    Miért kellett idejönnünk? – kérdezik a Cluv ikrek.

˗    Azért, hogy végre megfejtsük ennek a kastélynak a titkait. És hogy leleplezzük a tetteseket.

˗    És ki az? Halljuk!

˗    Először Margarethre gyanakodtam. A furcsa az volt, hogy ragaszkodott a földszinti szobához. De az is furcsa volt, hogy nevén szólította Hayleyt, pedig ő azt állította, soha nem látta még életében. De tévednem kellett. Hiszen ő nem állhat a rejtélyek hátterében.

˗    A következő Natalia volt. – folytatja helyettem Hayley. – Ő is gyanús volt, hiszen nem akart semmi áron déli fekvésű szobában aludni. És miért? Mert tudta, hogy a Loch Nessi szörny be fog törni. Ezt onnan tudhatta, mivel saját maga irányította. Hiszen a férje nem messze dolgozik innen, nehéz gép kezelőként. Aki idefurikázott. Ő pedig egy műanyagot gyártó üzem igazgató helyettese. Olyat gyárthatott, amilyet akart. Ő készítette el a szörny kinézetét, majd ráhúzták egy nehéz gépre. Ez megmagyarázza a műanyag pikkelyeket, és a gép kerekeket.

˗    Aztán a Cluv ikrek jöhettek számításba. – veszem át a szót – Ahogyan szembe szálltak velem, és próbáltak nyugodtak maradni, elég gyanús volt. Hiszen félhettek volna attól, hogy a Jean felfedi őket. De akire nem gyanakodtunk, az Brenda volt. Vagyis Marie-Lou Phile. Biztos alibit csinált magának azzal, hogy követett és segített Hayley nyomára bukkanni.

˗    Tulajdonképpen el akart ijeszteni mindenkit a kastélyból, és akkor rá maradt volna egyedüli örökösként az egész kastély, és Anna néni egész vagyona. – folytatja Hayley.

˗    De segítettek megakadályozni a tervét. – veszi át a szót Margareth.

˗    Igen, Anna néni. Amúgy jó téged látni. – jegyzi meg Hayley. Mindenki kiakad. Filmbe való a látvány.

˗    Igen. Nagyon köszönöm! – mondja és lehúzza az arcáról a maszkot. Így már megismerni.

˗    És akkor mi lesz a vagyonnal? – kérdezik a Roomer ikrek.

˗    A vagyonomból idősek otthonát nyitok a kastélyban, és ha abba a korba értek, ti is kaptok majd egy-egy szobát. – mondja, majd ránk kacsint.