34/2. rész

Meglepő

Deucalion bukása után a csapata is feloszlott és mindenki ment a szélrózsa irányába. Semelyik Alfa nem akart maradni. Még Duke sem. Elment valahova a Sziklás-hegység északi felébe. Remélem, soha többé nem kell majd látnunk. Ha mégis, már nem lesz olyan erős, hogy ellenünk támadjon. Akkor nem kegyelmezne neki Peter. És más sem.

Derek és Peter ahelyett, hogy továbbra is a panelházban lakna, épített egyet. Pont az erdő közepén. Szinte meg sem lepődöm, hogy gazdagok. Minden filmben, amit eddig láttam, akik természetfeletti lények, mind sok vagyonnal rendelkeznek. Miért éppen ők lennének kivételek?

Jane és Derek összejöttek, ami igazándiból nem nagyon zavar, mert Derek ha úgy vesszük nem is olyan hát… elviselhetetlen. Sőt, igazán elviselhető. Sokat tanított nekem. Az alakváltás kontrollálását, ami az utóbbi időben – miután visszatértem az élők sorába – elég nehéz. Az apróbb dolgoktól is az ember nyakának ugrok és van amikor a többiek nem érnek oda időben. Mármint, mielőtt megölném igen, de a sebek akkor is magukért beszélnek.

Peter is jól kijön velem. Igaz nem nagyon lelkesedik irántam, de kiért teszi meg? Ugyanakkor Julie sokkalta inkább idegesítő. Soha nem enged meg semmit, így akar kioktatni, úgy akar, és már elegem van belőle. Jane is kezd az idegeimre menni, és bár a testvérem, azért mégsem akarok össze veszni vele. Nem lenne fair. De mikor voltam az igazán?

Scott és Kira szinte egy párt alkotnak, de nem akarják bevallani, hogy járnak. Egyikőjük sem. Kicsit fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy vajon miért, de nem igazán érdekel.

Belerúgok egy kavicsba és figyelem, hogy meddig megy el. Jó hosszan elrepül, de a magas fűben el is tűnik. Az erdőben sétálok és gondolkodom. Nincs már sok hátra az iskoláig. Úgy elment a nyár, hogy szinte észre se vettem. Az egész időmet lekötötte Deucalion és a falkája.

Örülök, hogy vége van az egésznek, de azért van valami bűnbánat is bennem. Talán nem kellett volna így végződnie. Duke-nak már az is elég nagy szív fájdalom, hogy legyőzték a saját játékában. Ezt azért nem kellett volna. Igazából nem veszett el sok minden. Az Alfákat nem manipulálta, hanem meggyőzte. Saját akaratukból mentek bele a dologba, és nem miatta. Szóval… Van egy olyan érzésem, nem utoljára láttuk Deucalion-t Alfák vezetőjeként.

Belerúgok egy másik kavicsba és tovább gondolkodom.

Lydia és Aiden és ha már itt tartunk, Ethan és Danny kapcsolatának is vége. Az ikrek úgy döntöttek, elmennek máshova. Túl sok nekik a természetfeletti lény, így megfutamodtak. Lydia nincs igazán maga alatt, sőt Danny sem, tovább léptek. Ha ez van…

Malia rájött, hogy Peter az apja, hogy az unokatestvérem és persze Dereké. De ez nem is igazán érdekli. Jól elvan Stiles társaságában. Apropó, Stiles. Már ő sem annyira ellenséges velem. Ennek talán köze lehetett annak, hogy nem sokkal a „csata” után fölkentem a falra. Amekkorát Scott, ő meg persze Kira nézett, szinte utánozni sem lehetne, amikor betörtem az ajtón.

A város szinte elcsendesedett. Nincsenek támadások, semmi természetfeletti. Stilinski seriff egy időre nyugodt lehet. De nem hiszem, hogy sokáig.

Megcsörren a telefonom a zsebemben. Megnézem, hogy ki az, aztán felveszem. Naná, hogy Jane az. Túlságosan aggódik.

˗    Mi újság? Hol vagy? – kérdi azonnal.

˗    Az erdőben. Valahol. – válaszolom. – Miért? – kérdezem egy pillanatra megállva.

˗    Úgy volt, hogy grill partit rendezünk, de nem jöttél még mindig meg. – válaszolja Derek.

˗    Itt vagyok mindjárt egy tisztáson. – mondom és kilépek oda. De meglepő látvány fogad. A szavam is eláll attól amit látok.

˗    De hol? – kérdezik türelmetlenül.

˗    E…e…ezt…l…látnotok kell. – nyögöm ki. Ugyanabban a pillanatban az ujjaim már nem fogják a telefont és az lehullik a földre egy kisebb koppanással.

˗    Sean! Mi a…? Ott vagy még? Haló? – kérdezgeti Jane. De már nem tudok neki válaszolni. Teljesen lefagyok ahogy a mező közepére nézek…