3/A. évad

A harmadik évadban semmi nem lesz olyan, mint eddig. Az élet fenekestől felfordul, amikor „másolók” érkeznek Beacon Hills-be. Ez pedig ismét megbolondítja az eseményeket. Az erő eltűnik, és a csapat két részre szakad. Az Alfák között csak úgy pattognak a szikrák. Egy rossz mozdulat, és mindennek vége.

A farkasok megbolondulnak. Feltűnik pár különleges kő, ami sokkal több titkot rejt, mint akárki hinné. Sokkal nagyobb az erejük, mint magának a természetfelettinek. Ők maguk a természetfeletti. De miért most jöttek elő?

A gyilkosok játszadoznak a védtelen áldozatokkal. Talán már meg sem lehet őket állítani. Feltűnik az erdő új „szelleme”, hogy megpróbálja helyrehozni a hibákat, és elrejtse az üldözötteket. A Hale falka is szétesőben. Csak pár szövetséges marad, hogy megpróbálja elsimítani a rémtettek következményeit. Vajon sikerül, vagy mindennek vége? Megmaradnak az életek, vagy minden eltűnik? 

34/2. rész

Meglepő

Deucalion bukása után a csapata is feloszlott és mindenki ment a szélrózsa irányába. Semelyik Alfa nem akart maradni. Még Duke sem. Elment valahova a Sziklás-hegység északi felébe. Remélem, soha többé nem kell majd látnunk. Ha mégis, már nem lesz olyan erős, hogy ellenünk támadjon. Akkor nem kegyelmezne neki Peter. És más sem.

Derek és Peter ahelyett, hogy továbbra is a panelházban lakna, épített egyet. Pont az erdő közepén. Szinte meg sem lepődöm, hogy gazdagok. Minden filmben, amit eddig láttam, akik természetfeletti lények, mind sok vagyonnal rendelkeznek. Miért éppen ők lennének kivételek?

Jane és Derek összejöttek, ami igazándiból nem nagyon zavar, mert Derek ha úgy vesszük nem is olyan hát… elviselhetetlen. Sőt, igazán elviselhető. Sokat tanított nekem. Az alakváltás kontrollálását, ami az utóbbi időben – miután visszatértem az élők sorába – elég nehéz. Az apróbb dolgoktól is az ember nyakának ugrok és van amikor a többiek nem érnek oda időben. Mármint, mielőtt megölném igen, de a sebek akkor is magukért beszélnek.

Peter is jól kijön velem. Igaz nem nagyon lelkesedik irántam, de kiért teszi meg? Ugyanakkor Julie sokkalta inkább idegesítő. Soha nem enged meg semmit, így akar kioktatni, úgy akar, és már elegem van belőle. Jane is kezd az idegeimre menni, és bár a testvérem, azért mégsem akarok össze veszni vele. Nem lenne fair. De mikor voltam az igazán?

Scott és Kira szinte egy párt alkotnak, de nem akarják bevallani, hogy járnak. Egyikőjük sem. Kicsit fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy vajon miért, de nem igazán érdekel.

Belerúgok egy kavicsba és figyelem, hogy meddig megy el. Jó hosszan elrepül, de a magas fűben el is tűnik. Az erdőben sétálok és gondolkodom. Nincs már sok hátra az iskoláig. Úgy elment a nyár, hogy szinte észre se vettem. Az egész időmet lekötötte Deucalion és a falkája.

Örülök, hogy vége van az egésznek, de azért van valami bűnbánat is bennem. Talán nem kellett volna így végződnie. Duke-nak már az is elég nagy szív fájdalom, hogy legyőzték a saját játékában. Ezt azért nem kellett volna. Igazából nem veszett el sok minden. Az Alfákat nem manipulálta, hanem meggyőzte. Saját akaratukból mentek bele a dologba, és nem miatta. Szóval… Van egy olyan érzésem, nem utoljára láttuk Deucalion-t Alfák vezetőjeként.

Belerúgok egy másik kavicsba és tovább gondolkodom.

Lydia és Aiden és ha már itt tartunk, Ethan és Danny kapcsolatának is vége. Az ikrek úgy döntöttek, elmennek máshova. Túl sok nekik a természetfeletti lény, így megfutamodtak. Lydia nincs igazán maga alatt, sőt Danny sem, tovább léptek. Ha ez van…

Malia rájött, hogy Peter az apja, hogy az unokatestvérem és persze Dereké. De ez nem is igazán érdekli. Jól elvan Stiles társaságában. Apropó, Stiles. Már ő sem annyira ellenséges velem. Ennek talán köze lehetett annak, hogy nem sokkal a „csata” után fölkentem a falra. Amekkorát Scott, ő meg persze Kira nézett, szinte utánozni sem lehetne, amikor betörtem az ajtón.

A város szinte elcsendesedett. Nincsenek támadások, semmi természetfeletti. Stilinski seriff egy időre nyugodt lehet. De nem hiszem, hogy sokáig.

Megcsörren a telefonom a zsebemben. Megnézem, hogy ki az, aztán felveszem. Naná, hogy Jane az. Túlságosan aggódik.

˗    Mi újság? Hol vagy? – kérdi azonnal.

˗    Az erdőben. Valahol. – válaszolom. – Miért? – kérdezem egy pillanatra megállva.

˗    Úgy volt, hogy grill partit rendezünk, de nem jöttél még mindig meg. – válaszolja Derek.

˗    Itt vagyok mindjárt egy tisztáson. – mondom és kilépek oda. De meglepő látvány fogad. A szavam is eláll attól amit látok.

˗    De hol? – kérdezik türelmetlenül.

˗    E…e…ezt…l…látnotok kell. – nyögöm ki. Ugyanabban a pillanatban az ujjaim már nem fogják a telefont és az lehullik a földre egy kisebb koppanással.

˗    Sean! Mi a…? Ott vagy még? Haló? – kérdezgeti Jane. De már nem tudok neki válaszolni. Teljesen lefagyok ahogy a mező közepére nézek…

34/1. rész

Most ugrik a róka a vízbe

A mai nap. Telihold. És a támadás. Jó időpontban, mit ne mondjak. Deucalion ennél jobb időpontot soha nem választhatott volna. A farkasok erősek lesznek. Akárcsak az ő Alfái. De ezzel szemben a Kitsunék le fognak gyengülni. Elveszítik az erejük nagy részét. Bár Kirának ott lesznek a villámok, amik feltölthetik, Julie néninek pedig alig lesz dolga „titkos fegyverként”. Annyi munkája lesz, hogy le kell bénítania az Alfákat. A többit mi elintézzük. Már a haditerv is megvan, csak meg kell próbálni kivitelezni.

Duke mindenkinek üzent. Dannynek kézzel írott levélben. Lydiának megölte a kis vakarcsát. Az ikrek egy halott őzet találtak az ajtajuk előtt. Kira egy rókát, Scott pedig egy kóbor kutyát talált. Mi pedig mindkettőt, mivel Julie néni velünk volt, és mert Derek és Peter is mostanság nálunk mulattja az időt. Aminek nem nagyon örülök.

Éjfélkor akar találkozni velünk a tó partján. Hogy honnan tudom? Mert az állatok hasán egy egyenes vonal volt és mindenkinél másik irányba mutatott. A tó irányába. Ha nem is jöttem volna rá, Danny vérrel írott levelében eléggé feltűnő helyet kapott.

Mindenki készül estére. Julie néni szokás szerint Peterrel eddz. Jane pedig Derek társaságában. Scott és Kira, az ikrek vs. Danny. Lydia/Hayley. És Malia áll vesztésre Tia ellen, Deaton Marin ellen. És én Luke ellen.

Bár mindenhonnan sakkban tartom, ő folyton talál kibúvót belőle. Egyszer a víz elől, másszor a villámok elől. Bár Griff és van több mint másfél évezred hadgyakorlati tapasztalat a tarsolyában, én ezzel szemben semmit nem érek. Az egy dolog, hogy jól váltok alakot, jól bánok a vihar elemeivel, semmi vagyok hozzá képest. Bár meg kell jegyeznem, gyorsabbak a reflexeim.

Ahogy Skóciában sikerült megtanulnom: ne a kézenfekvő megoldást keresd, hanem kerülő úton juss el a célhoz. Tehát nem ártana gyorsan átejteni, hogy győzhessek. Úgy kell gondolkodnom, mint egy őrült zseninek. Meg is van rá a tervem…

Átugrom felette, - szerencsére Derek házában van elég hely arra, hogy megleckéztessem – és mögötte érek földet. Lassan mozgok, hogy tudjon mit kezdeni. Nem is habozik, egyből ledönt a földre és a kulcscsontomnál fogva tart a földön. Ezt vártam. Nagy mosollyal a képemen megfogom a tarkóját és jó erős sokkot kap tőlem mindenhol, ahol érintkezik velem. Azonnal elugrik tőlem és párat lép hátrafelé a fejét fogva. Közben a vizet - amit használtam - előre húzom, amitől az kihúzza a lábát és Luke hátraesik.

˗    Jó voltál! – mondja, mikor felsegítem. – Nekem viszont van mit tanulnom.

˗    Hagyd, hogy gyengének higgyenek. És amikor nem figyelnek… - javaslom.

˗    Ez akár be is jöhet…ne, ha nem árulnád el a titkot. – mondja Ms. Morrell és földhöz csapja Deatont.

Kemény nő meg kell hagyni. Ha így könyörtelenül földhöz vágta Deatont, akkor simán elintéz pár Alfát is. Ráadásul olyan gyógyfüvek hatásait is tudja, amik segítenek védekezni ellenük. Csak sokkal sebezhetőbb, mint mi. De nem féltem. Tud magára vigyázni.

Akárcsak Danny, aki addig ügyeskedik, amíg az ikrek áttörve a falat a szomszéd szobában kötnek ki. Tágra nyílik a szemem a csodálkozástól. Az egy dolog, hogy legyőzi őket, de sérülések nélkül? Leesik szó szerint az állam. Erre megvonja a vállát és segít az ikreknek.

Bár Lydiát nem harcra szántam, nagy nehezen megpróbált Hayley fölébe kerekedni, de esélye sem volt. Hayley könnyen kigáncsolta és a földön végezte. Halottan végezte volna, ha ez igazi csata. De így… Tulajdonképpen Lydia csak egy feladat miatt lesz ott a csatában, de ezt nem árulom el…

Végül, akit gyengének hittünk, mind erősebb lesz. Malia úgy viszi földre Tiát, hogy hangját se hallani. Scott úgy tartja az oszlopnál Kirát, mintha mágnes húzná oda őket. De van, ahol minden úgy történik, ahogy várható volt. Julie néni úgy üti le Petert, hogy ideje sincs átváltozni. Jane-farkas pedig úgy üldögél Derek mellkasán, mint ki jól végezte dolgát. Náluk nem is vártam – sőt senki – más, a megjósolhatótól eltérő eredményt.

Elérkezett az idő. Az utolsó jó tanácsok, utasítások már fél órával ezelőtt elhangzottak. És a terv ismertetése is megvolt. Mindenki megírta a végrendeletét, hátha szükség lenne rá, de úgysem lesz. Megússzuk vér nélkül. – Na, jó. Ez nem volt pontos, inkább holttestek nélkül. Vért biztosan ejtünk majd. Olyan biztos, minthogy itt állok a tó partján. – És tényleg. Itt állok a víz tükre fölé magasodó partfalon. Duke a másik oldalra hívta össze a találkozót. Innen jobban szemügyre tudjuk venni a találka helyszínét, és elejét is vehetjük a támadásnak. Ki számítana rá, hogy a tavon át támadnak? Nos, mi igen.

Mindenki itt van. És készen állnak. A Griffek nem jönnek oda velünk. Ők lesznek a meglepetés vendégek. Julie néni pedig a titkos fegyver. Mi többiek – beleszámítva Juliet is – odamegyünk a túlpartra, amint megjelennek.

És nem is késnek sokat. Amit az órák éjfélt ütnek, megmoccannak az ágak a túlparton és előlép belőle Duke és 5 Alfa. Nem tudom, hogy honnan szerzett ennyit. Nagyobb a befolyási köre, mint a bécsi kapu kitárva. Hát legyen. Kettővel több vagy kevesebb, mit számít az?

Oldalra nézek Derekre, majd a másik oldalra, Scottra. Mindketten bólintanak. Készen állnak. A csata idejére béták lettek, akikre rábíztam a csapatom irányítását. De csak a csata idejére. Míg Hayley, Jane és én Deucalion legyőzésére koncentrálunk. Jane bólintását és a feszültséget érzem a hátunk mögött. Mindenki izgul a vég kifejlet miatt. Még az én szívverésem is felgyorsul, ha arra kell gondolnom. Deucalion felnéz a partra és ránk, amikor leszaltózom a vízbe.

Talppal érkezek a víz felszínére, amitől az megfagy és jéggé alakul a lábam nyomán. A kezeimet folyamatosan felemelve biztosítom, hogy a víz feltörjön előttem és jéggé fagyva kiváló csúszási lehetőséget biztosítson. Mint a snowboardozásnál. Csak a cipővel jobban kell vigyázni. De nem úgy kell elképzelni, nem a kitüremkedés stimmel, de csak az egyik oldalon, ott is csak pár méter hosszan. Elindulok, és mikor elindulok, a másik oldalon a másik is kitüremkedik.

Amint elindulok, pár másodperc késéssel a többiek is leugrálnak a partfalról. Először Jane-farkas, aztán Peter-szörny, Derek, Scott, Julie, Lydia, Danny, és az ikrek. Hayley fölöttünk száguld a tűzzel, Kira pedig mellette a villámokban.

Így megy a csúszkálás nekem, míg Jane és a többiek csak előretörnek az egyenes úton, ami a félcsövek széle. Először én, majd a két repülő, aztán a földönfutók. Mikor a tavon meglát minket közeledni az Alfa Falka, Duke elképedt arcot vág, a többi farkas pedig harci készültségbe áll.

De nem akarunk támadni. Nem, korántsem. Nem ez a terv. MÉG.

˗    Érdekes kis gyülekezet. – jegyzi meg Duke. – Készen álltok beállni közénk?

Kérdezi, majd tüzetesen végigmér mindenkit. A tekintete ide-oda jár rajtunk. Jane, Peter, én, Hayley és Kira a kelleténél többször is megkapjuk teljes figyelmét. Úgy tűnik, Scott elvesztette jelentőségét. Ugyan különleges Alfa, csak Alfa. Bár sokkal erősebb. Erősebb, mint mi, csak nem akarja tudni, hogy mivel jár Igazi Alfának lenni. A nagy erőnek, a gyorsaságnak és az alak váltásnak ára is van. Méghozzá nem akármilyen: szakítania kell a régi énjével és meg kell ölnie valakit. Akár közvetlenül, vagy közvetetten. Ha miatta csúszik meg valaki a lépcső tetején, akkor azonnal beindul az átváltozás. Nem kellemes. De ha ez kell az igazi erő eléréséhez, én nem sajnálnám. Megöltem valakit. De ha lehet, azt nem most mesélném el.

˗    Igen. – mondom és előrelépek Hayleyvel az oldalamon.

˗    Akkor? Mehetünk? – kérdezi és sarkon fordul. Akárcsak a többiek és elindulnak előre.

Hayley a jobb oldali leghátsó, én pedig a baloldali vállát ragadom meg és hajítom hátra. De ez nem kerüli el Duke figyelmét sem. Derek és Scott elkapják őket és belehajítják őket a tó vizébe, ahol Kira a vízbe vezetett árammal sokkolja őket. A maradék három Alfa pedig Duke elé áll. Megpróbálva őt megvédi.

˗    Bocs, de ugrott az egyezség!

Mondom és felugrok az ágakra, akárcsak Hayley, közben pedig a többiek előre futnak. 20 lépés távolságot könnyen megtesznek. Akárcsak a maradék három Alfa. Jane kecsesen átlendül felettük és Duke elé érkezik. Mi pedig a két oldalára.

Közben Julie néni az egyik Alfának kirúgja a lábait alóla, a másiknak a hátába jókorát rúg, a harmadikkal pedig nem is foglalkozik. Közben mi is a hátunkról indulunk. De nem értem hogyan. Aztán még egyszer. Rájöttem. Duke olyan erős Alfa, hogy képes Julie nénivel együtt az időben mozogni. Így felhasználja ellenünk.

˗    Julie! Nehogy lefagyaszd az időt! – üvöltöm neki.

Abban a pillanatban Lydia felsikít a parti kavicsokon. Azzal a rémisztő Banshee-sikollyal. Ezért kellett ő. A halált észreveszi, és figyelmeztet rá. Így meg tudjuk úszni, hogy meghaljunk. Körbenézek, és ki áll leginkább vesztésre? Jane. Duke a karmai közt tartja, és éppen elhúzná a karmait a nyakán, hogy átszakítsa a nyelőcsövét, ha nem vetem rá magam. De szerencsére időben ráugrom és ellököm Jane-től. Csakhogy mindketten a földre borulunk. Ő azzal a lendülettel fel is áll és rám mászik.

És mielőtt a kezét lendíthetné, hogy megöljön, Hayley egy-két tűzvillámmal odébb utasítja. Duke lángoló kezekkel felugrik és egyenesen Jane karmai közé, aki ellöki magától. Pont az általunk alkotott kör közepére. Duke kétségbe esetten próbálja eloltani a tüzet, de nem sok esélye van rá.

Közben pedig tőlünk nem messze is történnek az események. Brad, akit nem nagyon ismerek, az Alfa erejével próbál győzedelmeskedni. Szerencsére Peter, Julie, Derek és Scott az ellenfelei, így nem áll fenn a veszélye, hogy valaki beleszeret. Pontosan tudom, hogy Dannynek a magas, erős, barna hajú és szemű pasik jönnek be. Örülök, hogy még csak meg sem ütöm nála a mércét. Derek mögé kerül és elvonja a figyelmét, míg Peter kikapja alóla a lábait és Scott belemélyeszti a gerincébe a karmait.

Közben Stephent Malia és Danny ostromolja. Malia elkapja a tarkóját, de ő kiszabadul a szorítása alól és sakkban tartja Maliát, de ott van Danny, aki jó erőset rúg a térd hajlatába. Ettől az Alfa meggörnyed egy pillanatra, amit Malia kihasználva egy jól irányzott rúgással leteríti. Huh, azt hiszem, a pofáján még egy ideig megmarad a sport cipő nyoma. Kár, a fekete haj és zöld szemek mellett nem előnyös egy ilyen heg. Pláne, ha fel akar szedni valakit.

De James is ott van, akikkel az ikrek vették fel a versenyt. Míg Aidennel harcol, Ethan a hátára mászik, és megpróbálja feldönteni. Közben Aiden megragadja a vállát és pont mikor Ethan lemászik róla, belehajítja a tóba. A többi Alfát - így most már James is közéjük tartozik - Kira tartja a vízben az újabb és újabb sokkolással.

Duke nem akarja feladni és sikerül neki a tüzet eloltania. De mikor feláll, meglátja, a falkája helyzetét. Elég nehéz lehet neki a vereség. Hiszen ő mindig nyer. Most nem. Ez az első veresége. Egy idő után megszokja. Körbenéz, de nem akarja beismerni.

˗    Vége van Deucalion. Vesztettél. – jelenti ki mögöttem Luke.

˗    Nem lehet, én soha nem veszítek! – üvölti a képébe.

˗    De igen. – mondja Tia mögötte, és mikor felé fordulna, elkapja a karjait és két másodperc alatt térdre kényszeríti. Luke odasétál elé és leönt a torkán egy kékes színű folyadékot. Nem tudom, hogy mi szükség van rá. De aztán rájövök. Mondjuk. Duke szemei szín váltósat játszanak, és a szivárvány minden színében elkezdenek játszani. Kék, piros, sárga, narancs, zöld és még sorolhatnám. A színek először lassan váltakoznak, de aztán felgyorsulnak. Annyira, hogy a végén már csak fehéret lehet látni. Amikor fehérre változik a szem színe, Luke és Tia is ellép tőle ő pedig összeesik.

˗    Már nem tudsz több fajtádbeli Alfát manipulálni. És a falka társaidat sem tudod majd megfélemlíteni. Ja és még valami: nem tudsz senkit megölni. Mostantól már senki vagy. – mondja Luke és alakot váltva eltűnnek.

Bólintok Scottnak, hogy engedje el Bradet. Meg is teszi, aki a földre hullik. És Kira is abbahagyja a sokkolást. Az Alfák pedig feladják. Duke nélkül az összes önbizalmuk elszállt, mint a madár. És ki is merültek. Főleg a három sokk terápiás alany. A többi kettő bírja elég jól.

33. rész

Hát ez meg?

Marin segítségével sikerült végül visszaszereznem az elfeledett emlékeket, amik nagyjából egy hete történhettek. Egy nagy farkas szerepelt benne, nekem emberi alakban a mellkasomig ért. És rögtön nem egy, hanem kettő is volt belőle. Ami különös, mert nincs két ugyanolyan mintázatú farkas. De belőle volt. Meg is lepett.

Mindegy. A lényeg az volt, hogy menekülnöm kellett, hogy el ne kapjanak, és csak futottam… És végül Los Angelesben kötöttem ki. Nem volt kellemes előhívni az emlékeket, de sikerült, és amikor megtudtam őket, az még jobban fájt. Mit tehettem volna? A farkasom irányított, de a nélkül is a futást választottam volna. Ha futás vagy a halál közt kell választanom, akkor a futás régen győzött. Elég volt három perc a túlvilágon, és azonnal tudtam, hogy nem akarok oda visszatérni soha többet.

Azóta is az erdőt járom, hátha rájuk találok, az bebizonyítaná, hogy nem tévedek, de az eső elmosta már a nyomaikat, de akkor is látszaniuk kéne. De semmi már két napja csak az erdőben járok, de még mindig semmi.

Most éppen reggel van, és pihenek. De ez sem sokat segít. Valami nagy készül. Az évtized összecsapása lesz. Az Alfa falka vs. A Hale falka. Azért Hale falka, mert ugyan én vagyok az „Alfa” Jane segítségével, a legnagyobb részt a Hale vérvonal tagjai teszik ki. Jane, Derek, Peter, Malia, én és ott van a falka többi tagja: Aiden, Ethan, Lydia, Danny, Julie, Hayley, és a Grifo tesók és a falka druidája Marin Morrell. Ezzel szemben a „maradék” vagyis Scott, Kira, Stiles és a druida: Deaton. Kétség sem fér hozzá, hogy kinek a falkája erősebb.

És a másik oldalon: Deucalion, Conor, Stephen, Brad, és James. Miután persze Kelly elment kitudja hova. 5 a 12 harcra fogható ember ellen. Akkor is náluk az előny ők mind Alfák, míg nálunk csak kettő van ilyen. Az sem teljesen. Jane és én, az kettő, az ikrek megint érnek egyet, tehát 3 Derek és Peter szintén egy, vagyis 4 és marad Julie, Marin, és Danny még egynek. Valamint Hayley is egy, ami már 6 és a Griff testvérek, az 7.  Tehát 5 a 7 ellen, ha úgy vesszük, 8 a 7 ellen, hiszen Deucalion szintén erős. Tehát hátrány.

De ezzel egyelőre nem akarok foglalkozni. A szép hajnalt akarom élvezni. Éppen akkor szólal meg a rádióm. Vagyis az ébresztőm. Az ébresztőt kinyomom, de tovább hallgatom a híreket.

BEACON HILLS ISMÉT RETTEGÉSBEN ÉL. EGY KEMPINGEZŐ PÁRT BRUTÁLISAN SZÉTTÉPETT EGY VADÁLLAT. FELTEHETŐLEG FARKASOK, AMIKET MÁR RÉGÓTA NEM LÁTTAK KALIFORNIÁBAN. A LAKOSSÁG RETTEG. A VIZSGÁLATOK MÉG TARTANAK. A TETTESEKET A LAKOSSÁG ÉS A RENDŐRSÉG KÖZÖS ERŐVEL KERESI. AKI TUD, KERÜLJE EL MESSZIRE AZ ERDŐT, A HATÓSÁG FIGYELMEZETÉÉÉÉ…

Ennyi elég is, amit hallok. Nem akarok több sületlenséget hallani. Ha Deucalion visszatért, – bár tudtuk, hogy soha nem fog elmenni – akkor nem tehetünk semmit. Így akarja megüzenni, hogy nem sok nap van már hátra.

Kikelek az ágyból, és kinézek az ablakon. Szép tiszta az ég. Sehol egy felhő, csak a szeplőtlen napsütés. Élmény lesz a mai séta. Bár ma nem akarom az egész napomat az erdőben tölteni. Egy nap szabadság és pihenés nekem is jár! Felveszek egy ujjatlant és egy nadrágot, azt kiugrom az ablakon és az erkély tetejéről is leszaltózom. Úgy döntöttem, ma lemegyek a tóhoz, és az egész napomat ott töltöm. Ha persze nem zavarja meg a nyugalmamat egy-két Alfa.

Amint nekiállok az erdőben futni, rájövök, hogy úgysem lesz nyugalmam. Amint megteszek 20 métert, máris követnek. Szinte kiszámítható volt. Ha velem akarsz újat húzni, akkor csak gyere kisapám! Gondolom és megszaporázom a lépteimet. Megint elsuhannak mellettem a dolgok, közben pedig az idő lelassul. Kis idő alatt le is hagyom, de azonnal kettő helyett négy talp dobbanását hallom. A felhőkből lenézve itt-ott megpillantom az óriásfarkast. Tehát ő lehet az a farkas, aki elüldözött.

Lassítok, mire ő is lassít, és két lábon fut már felém. Tehát egy erős farkas, mivel tudja változtatni az alakját, nos, erre én is képes vagyok. Végül megállok és szembefordulok vele. Eszem ágában nincs azt mondani, hogy meglep a látvány. Naná, hogy egy Alfa. Méghozzá, ha jól tudom, akkor Conor. Ő is meglepődik, amikor ott talál magával szemben. Nem pazarlom az erőmet arra, hogy a torkának essek, inkább megpróbálom békés úton jobb belátásra téríteni, ha nem megy, ott a futás lehetősége.

˗    Elárulnád, hogy mégis miért követsz? – kérdezem tőle.

˗    Mindenkit meg kell ölnöm, aki az erdőbe jön. Nem számít a faja. – mondja és tesz egy lépést felém. – Kivéve az Alfákat.

˗    Ezt úgy mondtad, mint a parancsot kapott katonák. Ki adta a parancsot? Deucalion? És hallgatsz rá?

˗    Segített erősebbé fejlődnöm és elérni, hogy én lehessek az Alfa.

˗    És mégis milyen áron?

˗    Semmilyen áron.

˗    Dehogynem. A talpnyalójának kell lenned. Nem igaz? – kérdezem gonoszan.

˗    Hagyd abba! Önszántamból vagyok vele. Meghálálom, hogy segített.

˗    Mióta vagy vele?

˗    Két hónapja.

˗    És szerinted nem volt elég ahhoz, hogy megháláld? Nem érzed magad egy kicsit sem elnyomottnak? Rég leléptem volna tőle. Ezt tette Kelly is. Megvilágosodott. De úgy látom, nektek tilos az önálló gondolkodás. Sajnállak. Lelépnék, és új életet kezdenék, új falkát alapítanék, és elkerülném olyan messziről Dukeot, amilyen messzire lehet.

˗    Ne beszélj így! – morogja a fogai közt.

˗    Nem vagy más, mint egy pincsikutya, aki fél, ha a gazdája meglendíti a kezét. Félsz attól, hogy Duke utánad ered, és megöl. – mondom. Ha az volt a célom, hogy feldühítsem, akkor bejött. Alakot vált és felém vicsorog a nagy agyaraival.

Morog egyet, és felém közeledik. Mind jobban látom a szemében a haragot és a gyűlöletet. Már az önmagában félelmetes, hogy milyen nagy, az viszont még inkább ijesztő, hogy ilyen megfontolt és apró léptekkel közeledik felém. De én nem félek. Sikerült túlélnem egy nálánál jóval nagyobb farkas támadását is, - bár igaz, hogy meghaltam egy nyíl által, amit nem ő lőtt, szóval… - így szemernyi kétségem sincs a felől, hogy könnyen legyőzném.

˗    Nincs családod, akiket szívesen viszont látnál? Akikhez visszamennél? – kérdezem, mire visszaváltozik emberré. – Mióta vagy farkas?

˗    Három hónapja. Van, az ország másik felén élnek. És nem hiszem, hogy szívesen viszont látnának. Mielőtt megharaptak, volt egy veszekedésem a szüleimmel. Soha többé nem akartak látni. Még akkor sem, ha meghalok. És miután eltűntem, nem kerestek.

˗    Minden szülő mond ilyet. Olyat, amit nem gondol komolyan, de attól még fontos vagy nekik. Menj vissza. Meglátod, örülni fognak, hogy nem haltál meg.

˗    Talán igazad van. De nincs pénzem se kocsira, se repülőre.

˗    És? Farkas vagy, megáll az ész! Emberi formában is 60 km/h-val vagy képes futni. Farkas alakban meg megközelíted, talán felül is múlod a versenyautók átlag sebességét.

˗    Igaz. Hogy én erre nem gondoltam! – csap a homlokára. Majd felém fordul. – Majd eligazítasz a világban? – kérdezi.

˗    Ha nem öl meg a Démon farkas, akkor talán. – mosolygom.

˗    De merre menjek? – kérdezi.

˗    Látod a napot? – kérdezem és felé mutatok. – A nap tőlünk nyugatra kelt, így ha kelet felé futsz, akkor nemsokára az Atlanti-óceán partján kötsz ki.

˗    Köszi! – mondja, és farkassá változva eltűnik a szemem elől.

Olyan gyorsan eltűnik, hogy csak lesek utána. Megrázom a fejem és sarkon fordulva eltűnök a tó irányába.

Tartalmas kis beszélgetés volt. Gondolkodom út közben. Szinte biztos vagyok benne, hogy Georgia államban él, vagy esetleg Dél-Karolinában. Több lehetőség van benne, mint hinné. Az alakváltás olyan képesség, amit még a legerősebb farkasok is csak nehezen kaparinthatnak meg. És akinek van, azt mindenképpen begyűjtik a falkájukba. Vagy megölik, mert félnek tőlük. Félnek, hogy egy falkába rendeződnek, és megdöntik a gyengébb farkasok hatalmát. Hogy továbbfejlődhessen a vérfarkasok faja.

Hát jó, de én, és Jane, nem leszünk senkinek a bábjai. Akár maradunk magányos Alfák, de nem fogunk Bétaként viselkedni. Mai még fontosabb: nem leszünk Deucalion buta kis talpnyalói.

Talán ki is mondom hangosan, de nem érdekel. Felsőmet a partra dobva ugrok bele a hűsítő vízbe. A víz mindig kimossa a rossz gondolatokat a fejemből. Amint felérek a felszínre és újra levegőt vettem, újra lebukom a víz alá és beúszom a barlangba. Útközben bőven van időm gondolkodni a tükörsima vízben. Bár legszívesebben elfelejteném a megtörtént eseményeket és eltűnnék a térképekről, hogy a Google se találjon meg, tudom, hogy nem tehetem.

Nem tehetem, mert Deucalion szellem várost csinálna a városból. De a mai napon nem törődöm ezzel. Határozom el, és felbukkanok a Holdbarlangban. A hold ugyanis mindig a barlang felett megy el, és éjszakánként besüt a fénye. Innen neveztük el Holdbarlangnak. Most kedvem van felfedezni, hogy hova juthatok el a másik barlangbejáraton át. A barlang fölé csinálok egy kis esőt, hogy legyen fölöttem, amíg varázsolok és légbuborékok tudok tartani a fejem körül, hogy tudjak lélegezni.

Egy vízburkot csinálok a levegőbe, amitől az remélhetőleg a buborék belsejében marad. Nagy levegőt veszek és lebukom a víz alá, aztán a fejembe húzom a légbuborékot. Beúszom a kis bejáratba, majd a tenyeremet az ég felé fordítom, hogy tudjam mozgatni a vihart, és ne tűnjön el a vízburok, ami a levegőt adja nekem. Elkezdek tempózni a lábammal az egyre szélesedő sziklaszirtek között. Közben pedig a gondolatommal tartom magamon a levegőburkot. Sokat kell tempóznom, míg eljutok a barlang másik kijáratához. Közben pedig végig olyan érzésem van, mintha figyelnének. Idebenn azonban nem tudom bevetni a felhő látást, mivel nincs sehol összekapcsolva a levegővel és a felhőkkel.

Kezd egyre furcsább lenni az események sorozata. Amikor kijutok a kis barlangból és kisétálok a homokos tengerpartra jó pár méterrel feljebb, Long Beach táblával találkozom ismét. Ezt el sem hiszem. Mi van ennyire különös Long Beachben? Amint kiérek a strandra, csörög is a telefonom. Naná, hogy Julie keres.

˗    Sean! Hol a fenében vagy és miért nem vetted fel a telefonod? – kérdezi azonnal.

˗    Long Beach, ismerős? És sajnálom, de a víz alatt nem túl jó a térerő. – közlöm, közben egy széles mosoly ül ki a képemre.

˗    Mit keresel Los Angelesben? – kérdi.

˗    Nyugalmat. – válaszolom egyszerűen és szétkapcsolom a vonalat.

Nincs kedven hallgatni a fejtágító szövegeit. Azt hiszem, futva kell megtennem a haza utat. De… Itt csend van. És nyugalom. Ráadásul a tenger hangja megnyugtatja az idegeimet. Ráérek még hazamenni. Maradhatok akár estig is. Legalább addig sem kell Julie néni fejtágítását, és Jane szidását hallgatnom.

Úgyhogy fogom magam és leülök a homokos tengerpartra és a tengert figyelem. Közben pedig jár az agyam. Azon, hogy hogyan győzhetnénk le Duke-ot. De azon is töröm a fejem, hogy miért akar annyira a falkájába, de ott van a mi ez a sok titokzatosság a tóval és a barlanggal című kérdéssorozat is. Mindenre van megoldás, de elég nehéz megfejteni. Az elsőt könnyű megfejteni, de nehezebb megvalósítani. A másodikra ötletem sincs. És ugyanez van a barlanggal is.

Nemsokára társaságom is lesz a gondolkozásomban.

˗    Hát te meg ki vagy, és miért lógatod itt az orrodat? – kérdezi egy lány. – Pedig egy ilyen szépfiúnak nem lenne szabad búsulnia. Ó, én bolond! Yvette vagyok. – nyújtja a kezét. Leesik, hogy ő aztán egy szószátyár alak.

˗    Sean vagyok. – közlöm mosollyal az arcomon, majd kezet rázok vele.

˗    Szóval, Sean, mi a bajod? Barátnő ügyek, abban tudok segíteni. És honnan jöttél, mert még soha nem láttalak itt, és egy ilyen jóképű srác nem kerüli el a figyelmem.

˗    Az életem a feje tetejére állt, és igazad van, nem vagyok idevalósi. – mosolygom rá.

˗    Honnan jöttél?

˗    Beacon Hillsből. Nincs messze innen. Csak pár tucat mérföld. – mondom mosolyogva.

˗    Hát igen. Nincs éppenséggel közel. – mondja mosolyogva. – És hány éves vagy?

˗    Nemsokára 18. Miért? Miért érdekellek ennyire? – kérdezem.

˗    Hát… Csak… Tudni… Szóval tudni akartam.

˗    Nem volt meggyőző válasz. Szóval?

˗    Na, jó. A barátnőimmel sorsot húztunk. Akinek a legtöbb kérdésre válaszolsz, az elhívhat randira. De ne vedd magadra. Nem te vagy az első alany. – hadarja el nagyon gyorsan.

Felhúzott szemöldökkel és féloldalas mosollyal nézek rá. Ez sem volt túl hihető. Meg persze elárulta a szívverésének gyorsulása is. Király, hogy a hallással ilyen sok mindent megkaphat az ember. Például hallom, ahogyan cápák úsznak a szörfösök felé. A strandoló párok szerelmes mondatai. És a barátnői elégedetlen szavai. Na meg persze az autók elmaradhatatlan hangjai. Ez idegesít a legjobban.

˗    Jó, jó. Te vagy az első alany. – adja meg magát.

˗    Figyelj, amint mondtam, nekem van barátnőm és nem szándékozom lecserélni. Köszi. – mondom, megfogom a vállát és felállok.

Felállok és elsétálok a parton. A vele ellenkező irányba. Nem tudom, hogy merre szándékozom menni. Azt tudom, hogy a partokon, aminek végén csak kiérek a városból, onnan pedig már el tudok indulni hazafelé. Így is teszek. Nem várok vele estig…

˗    Csókolóztok, vagy le akarjátok nyelni egymást? – kérdezem, amint beérek a házba és bepillantok a nappaliba. Naná, hogy Jane és Derek az. Sőt már nem is igazán lep meg a dolog, de azért ez már a többi alkalomhoz képest túlzás.

˗    Most vacsoráztunk, úgyhogy nem kösz. – válaszolja Jane.

˗    Hogy ennek mindig jókor kell megjelennie. – jegyzi meg Derek. Erre pedig egy morgás a válaszom. – Ne morogj rám! – kiált fel.

˗    Miért ne tehetném? – kérdezem. – Elvégre Alfa vagyok. – közlöm mosollyal az arcomon.

˗    De meddig? – kérdezi Derek, felkel Jane fölül és felém ugrik.

Pontosan úgy, ahogy tanította neki Hayley. Szerencsére, én voltam az első, akinek anno megtanította, de nekem még a kivédését is. Elállok az útjából, de mielőtt belevágódna az asztalba, elkapom a karját és árammal sokkolom. Aztán, mikor a földre esik, jóindulatúan kezet rázok vele.

˗    Örvendek. Alfa Vagyok, Míg Csak Akarom a nevem. – mutatkozom be és mosollyal az arcomon felsétálok a lépcsőkön.

˗    Dögölj meg! – suttogja maga elé.

˗    Csak utánad! – kiáltom le.

Azután bemegyek a szobámba. Teljesen megőrült a város. Míg hazaértem, mindenhol csókolózó párok, és szerelmes mondatok. Semmi bajom a szerelemmel, csak mindenki egyszerre őrül meg és szeret bele a másikba? Ez korántsem normális. Olyannyira, hogy rajtam kívül mindenki megbuggyant. Valami volt itt, míg én L.A.-ben lógattam a lábam. Valami nagyon nagy.

Kinézek az ablakomon, hogy hátha látok valamit. Inkább hallok. Kira és Scott szerelmének hangjait. És mást nem nagyon. Mire kinyitom a szemem, már Hayley áll előttem az üveg másik oldalán. Olyan szemekkel néz rám, mint, aki nem látott még életében fehér embert.

˗    Valami nagyon fura történt. – mondja és beugrik a szomszédos ablakon.

˗    Észrevettem. – mondom, és szembe fordulok vele.

˗    Ki kell derítenünk, hogy ki okozta. Ez valami szerelem bűbáj, aminek köszönhetően a boldog idők beköszöntöttek. Az egyik jó ismerősöm a pap fia, és azt mondta… holnap csak 60 esküvőt kell megtartania. Ráadásul mindenki ma szólt neki. Ráadásul az emberek valami szárnyas macskáról beszélnek.

˗    Tudom kik tették. Gyere! – mondom és kiugrom az ablakon.

˗    De hova? – ugrik utánam.

-  Nincs időm magyarázatokra, de majd ők elmesélik. Szárnyas macska? Inkább négylábú sas! Azt hiszem, nem árt nekik megmutatni, mikor szórakozzanak a szerelemmel. Olyan erőkkel játszanak, amit még csak nem is értenek.

Nem kell sokat futnom, és Hayleynek tűzzel perzselni a levegőt, hogy odaérjünk. Nem nehéz kiszúrni egy jól kialakított régi, olaszos házat. A sárga és a vörös nagymértékű használata rikít az éjszakában. A kis mező szélénél lefékezek, de a lendület így is majdnem bevisz a házba. Szerencséje, hogy pont előtte tudok megállni, különben szegény ajtó húzná a rövidebbet. Hayleynek sikerült a mező szélén leszállnia, így ő végigneveti a mutatványomat. Megfogom az ajtókilincset, ami – nem tudom előnyös-e számukra, vagy nem – zárva van. Megfogom, és kitépem az ajtóból a kilincset és a zárat. Berúgom az ajtót, – ha már össze van törve, legyen min levezetnem a dühömet – ami nekiszánkázik a folyosó túloldalán álló szekrénynek. A nappaliban ülő ikrek azonnal felugranak a fotelekből, amint meglátják a repülő ajtót. Luke még alakot is vált.

˗    Kérlek, hadd magyarázzuk el! – próbálkozik békítéssel Tia.

˗    Rendben! – mondom és lezuhanok a mellettem álló fotelbe. Hayley is és a többiek is meglepődnek, amikor Hayley bejön és leül mellém a negyedik fotelbe.

˗    Szóval? – kérdezi.

˗    Te meg ki vagy? – kérdezi Luke, aki mostanra már visszaváltozott.

˗    Jobb, ha nem tudod. – mondja és lánggal a körmei helyén mutat felé.

˗    Velem van. – próbálom elsimítani a hangulatot. – Akkor?

˗    Nos, úgy volt, hogy bejött egy fiú nekem, de ő rám sem akar hederíteni. – mondja Tia. – Megtaláltuk a szerelmi bájital receptjét, és meg akartam vele szórni, hogy belém szeressen. De nem találtuk sehol, így az egész városban szétszórtuk, hogy biztosra menjünk. De nem jött be, mert eltűnt és…

˗    Ügyes, legalább, azt tudjátok, hogyan kell eltűntetni? – kérdezem.

˗    Igen. Meg is van az elixír, de olyan kevés van belőle, hogy kizárt, hogy az egész városba jusson belőle. – mondja Luke és megrázza egy kicsit az üveget.

˗    Nekem van egy ötletem. Az elixírt beleszórjátok az esőfelhőbe, az szétszóródik, és az esővel nyakon borítunk mindenkit. De össze kell terelni az embereket egy kis helyre. – mondom.

˗    De nem juthat a talajba. – rázza meg a fejét Tia.

˗    Akkor majd felhevítem a talajt. Az elpárologtatja. – mondja Hayley

˗    Majd összegyűjtöm. – mondom.

˗    Akkor? Mehetünk. De… Hogyan szedjük össze az embereket egy kis területre? – kérdi Tia.

˗    Tűzijátékkal. Azt mindenki imádja nézni. – mondja Hayley.

˗    Akkor mehet? – kérdi Tia Luke hátán ülve. Hayley és én pedig a földről bólintunk.

Egy esőfelhőt csináltam a tér fölé, míg Hayley mindenkit elvarázsol a tűz mutatványokkal. Szó szerint. Nem tudják az emberek levenni a szemüket Hayleyről. És mivel holnap telihold lesz, na meg persze a kis vihar miatt képes vagyok a vízvarázslásra. Egy átlátszó, domború pajzsot csinálok az emberek fölé, de úgy, hogy átengedje a vizet. Hayley visszajön mellém, és távolról indítja a „tűzijátékokat”. Ezek nem is igazán azok, csak tűzgömbök, amik szétdurrannak. Ennek ellenére megfelel mindenkinek. Amint Luke elrepült a felhő mellől, A vihar kitör és elkezd esni a zöldes színű eső.

Hayley közben annyira felhevíti a talajt, hogy az emberek izzadtsága is azonnal elpárolog. Nem baj, a pajzson átjöhet az eső, de a pára vissza nem mehet.

Hamar elfogy az eső és a párává alakult kis lötty felszáll a pajzsba. Amit aztán Tia kilyukaszt egy gombostűvel és egy nagy szájú üveg edénybe fog össze. Eltelik egy kis időbe, majdnem egy órába, mire az összes párlatot sikerül összeszednie. De ami késik, az nem múlik.

˗    Akkor végeztünk? – kérdem és elengedem a pajzsot.

˗    Igen. Köszönöm. – mondja Tia.

˗    Nincs mit.

˗    De ha lehet, többször ne csináljunk ilyet! – mondja Luke és átöleli Tiát.

˗    Nem ártana. – mosolyog Hayley. 

32. rész

Skóciai rémálmok

Egyáltalán nem értem, hogy mégis miért kellett belemennem ebbe az egészbe. Sofőr, jó. Barát, oké. De ez nem jogosítja fel a többi embert, hogy ítélkezzenek. Hayley döntése és az enyém is, hogy vele vagyok. Jobb belátásra a nevelő szülei sem tudtak bírni minket. Akkor mit ijedjek meg pár pénzéhes, vámpírkinézetű skót emberkétől?

A reptérig én magam vezettem, vagyis csak Los Angelesig. Aztán a kocsit – ami az övé – ott hagytuk a házánál és kimentünk a reptérre. Ott két órát kellett várnunk a gépre. Ez még nem is volt annyira meglepő, de amikor odaértünk…

Tudtam, hogy Anglia ennyire ködös, esős és a többi, ami a napfény hiányhoz kötődik, de ez még a rémálmaim is felülmúlja. Mindenhol vámpírkinézetű emberkék néznek rám. A reptérről taxival megyünk az álmos kisvárosig. És fel a kastély elé is.

Hayleyvel mindketten felnézünk a kastélyra és összekulcsolódik a kezünk. Elég rémisztő kívülről és belülről sem várok mást. Kezünket összekulcsolva lépünk fel a 13 lépcsőfokon. Tizenhárom? Ez sem jelenthet jót. Valamelyest az megnyugtat, hogy teliholdkor jöttünk ide, és hogy a kastély szomszédságában Loch Ness foglal helyet.

˗    Talán mégsem kellett volna eljönnünk? – kérdezem.

˗    Talán igazad van, de már késő.

Még szorosabban fogjuk egymás kezét, mikor belépünk a kastély hatalmas ajtaján. A hallban már nagy a sürgés-forgás. Rajtunk kívül biztos van egy tucatnyi ember. Ha nem annál is több.

˗    Áh, Miss Groovebeller. Üdvözöljük. – mondja az egyik pasas, aki elénk jön. Minden tájnak megvan a maga kiejtése, nincs ez másképp itt sem. Kicsit fura akcentussal beszél, de nagyjából meg lehet érteni, amit mond.

˗    Szólítson Hayleynek. Marcus, hiszen jól ismer. Ő pedig itt a barátom. Sean Anderson. – mutat be Hayley.

˗    Üdvözlöm önt is. Akkor hát jöjjenek. – mondja az ürge és elindul előttünk.

˗    Nem is tudtam, hogy Groovebeller a neved. – súgom oda Hayleynek.

˗    Mert nem is. – súgja vissza. – Ezt csak most használom. Mindenki így ismer itt. – leesik a tantusz. Tehát nincs is igazi családneve. Csak amit éppen használ.

˗    Hölgyeim és Uraim! Kérem, fáradjunk be az étkezőbe, ahol egy jó vacsora után felolvasásra kerül a végrendelet! – mondja hangosan Marcus, már-már kiabálva, hogy az összegyűlt embersereg végre elcsendesedjen, aztán elindul és kitár két hatalmas ajtót, ami egy nagy terembe nyílik. Akkora a terem, mint a mi házunk. Nagyot nyelek, aztán Hayley mellé leülök a hosszú asztal végéhez.

Kaja jó volt, bár az ízlésemnek kicsit sós és túl fokhagymás. Végül kihirdetésre kerül a végrendelet. Marcus fog egy CD-t és berakja a lejátszóba. Amint elindul, a képernyőn megjelenik egy alig negyven-ötven éves nő.

˗    Üdv, kedves rokonok! Örülök, hogy mind el tudtatok jönni. – szól ki a monitorból. Rejtélyes. Például honnan tudta, hogy mindenki itt lesz? – Drága Hayley. A testvérem lánya. Bár csak kevés ideig ismertelek, én is megkedveltelek, akárcsak a többi ember, akivel találkoztál. Szerettél itt lenni, de csak akkor, mikor éppen sütött a nap. Emlékszem, mindig kerested az izgalmakat. Egyszer megpróbáltál feljutni a Sötét toronyba, és mivel nem volt ajtó, az egyetlen ablakon át jutottál be. Dave Cluv. Gondolom, már azért panaszkodsz, hogy miért húzom ilyen hosszúra a beszédemet. – mondja és felé fordul. Mindenkinek névtáblán volt a helye, gondolom ezt is elrendelte. És tényleg, Dave már azelőtt lekezdett panaszkodni, mielőtt elkezdte volna. A magas, fekete hajú, és félig indián származású srác elmosolyodik, iker testvérével együtt. – Nem változtál semmit. Na, de jó lesz, ha a lényegre térek. A vagyonom hatalmas, és ezt is ti is tudjátok. De köztetek csak a kastély lesz elosztva. Egy dolgot kell megtennetek: túl kell élnetek egy teljes éjszakát, itt a kastélyban. Akinek sikerül megúsznia mindent, és reggelre még él, az örökli a kastélyt. Ennyi. Kellemes estét. – mondja és megszakad a felvétel. Aztán újra visszatér. – Ó, én buta, elfelejtettem megemlíteni, hogy ez egy elátkozott kastély. Éjszakánként fura hangok jönnek a tó felől, és ha kinézel az ablakon, maga Nessie fog veled szembenézni. A falakból rejtélyes nyögések hallatszanak. Kellemes éjszakát. – mondja majd elkezd ördögien nevetni.

Kicsit sérti a fülem, és nemcsak a régi tv öreg hangszórója miatt. Meg mernék rá esküdni, hogy a nő boszorkány. Amint vége a filmnek, mindenki az asztal körül izgatottá válik és elkezd vitatkozni. Hayley-vel egymásra nézünk, megcsókol és fellép az asztalra, majd elkiáltja magát.

˗    Csööönd! – kiáltja. Mindenki szája egyszeriben becsukódik és beáll a teljes csend. – Higgadjatok le! Nem lesz semmi baj. Mindenki túléli az éjszakát. Most pedig javaslom, feküdjünk le, és nincs mitől aggódni.

˗    De Nessie! – kiabálja oda Dave.

˗    Mindenki tudja; olyan, hogy Nessie nem létezik! És nincsenek kísértetek ebben a kastélyban. Csak mi vagyunk és a személyzet. Meg persze az ártatlan képek. Nincs mitől aggódni. Most pedig. Dave, te mész elöl és kiosztod a szobákat.

˗    Biztos, hogy nem! – mondja és kényelmesen hátradől a székében.

˗    Jó, akkor majd én. Legalább elmondhatod, hogy gyáva kisnyúl voltál, aki fél egy-két dróttal rángatott lepedőtől. – mondja mosolyogva és leugrik az asztalról. Amint felkel, el is indul a hall felé és megáll a lépcsőknél. – Aki gyáva, az hozzon magával egy éles evőeszközt. – mosolyog gúnyosan és megindul a lépcsőkön felfelé.

˗    Magabiztos, igazi vezéregyéniség. – jegyzi meg mellettem egy idősebb nő. – Jajj, kár, hogy nincs a földszinten egy szoba.

˗    Valójában van. – mondom és odalépek mellé.

˗    Ismerem magát, fiatalember? – kérdez vissza. – Talán a személyzet tagja?

˗    Nem, dehogyis. Hayley barátja vagyok. De volt időm megnézni a kastélyt. Van egy titkos szoba az első emeleten. A konyha melletti ajtó nyílik oda. – mondom és mutatok oda.

˗    Ó, köszönöm, akkor megmondaná Hayleynek, hogy lefoglalom azt a szobát? – mondja megfogja a vállam és elindul felé.

Hayley lenéz a lépcső kanyarjából rám, én pedig vissza rá, majd a távozó nő felé bökök a szemmel. Bólint, aztán tovább megy és vezeti a többieket.

Örülök, ha tudok segíteni valakin. Jó érzéssel tölt el. Már csak amiatt aggódom, hogy ne essen baja. Annak ellenére, hogy nem is ismerem.

Ahelyett, hogy követném őket, elsétálok a lépcső mellé, majd a korlátban megkapaszkodva ugrok fel és tovább. Amikor Hayley mellé jutok, akkor átlendülök a korláton és mellé állok. Hayley képére széles mosoly ül ki és megfogja a kezem. Végigsétálunk egy hosszú folyosón, aminek ablakai nincsenek is, csak két oldalt vannak nagy tágas szobák, a köztük magasló falakról képek lógnak régi idők elfeledett, és valószínűleg nem is túl meghatározó nemeseinek portréi. Nem is állunk meg senki képénél. Azok nem a céltudatos embereknek vannak kiakasztva. Azok a bámészkodók turista csalogatói.

˗    Cluv testvérek jobbra, Brenda, balra. – vezényel Hayley, megállva két ajtó előtt, és megfordul. – Ne felejtse el senki bezárni az ajtót, ablakot. És ha segítség kellene, vagy megijedtetek, akkor sikítson mindenki akkorát, amekkorát tud. Ja és ne adjátok meg magatokat harc nélkül. És senki nem aludhat egyedül, ezért Brenda, - mondja a barna hajú alacsony vérbeli angol lánynak – hozzád megy be még Natalia. – mondja és rámutat a másik barna hajú lányra, de ő már korántsem annyira angol. Inkább Tennesseeből érkezhetett. – Gyerünk tovább! – mondja és megfordulva továbbsétál.

˗    Amm… Hayley! – szólal meg mögöttünk Nat. – Nem mehetnék egy jobboldaliba? Nem szeretnék egy vízre néző szobában aludni. – Hayley ismét megfordul és annak ellenére, hogy láthatóan szétveti az ideg, mégis nyugodt hangon szólal meg. – Rendben. Akkor Vida! Te mész Brendával, te pedig bemész a következő északi szobába. Méghozzá… Maddyvel. – dönti el gyorsan.

Nat és Maddy lecsapnak a következő szobára, Hayley pedig beosztja a többieket is. Mi egy déli fekvésű szobában leszünk méghozzá minden szobától egyenlő távolságra. Mellénk kerül két Roomer iker, a harmadik pedig Mike-kal kerül egy szobába.

˗    Mindenki nyugodjon le! Semmi baj nem történhet velünk. – mondja Hayley mielőtt mindenki becsukná a szobája ajtaját.

˗    Huh, nem könnyű ennyi emberrel egyszerre foglalkozni. – mondja és bezárja az ajtót.

˗    Te vállaltad el! – mondom. Már régen ledobtam magam az ágyra és a nagy ablakokat is bezártam.

˗    De nem hittem, hogy ennyire nehéz lesz. – mondja és lefekszik mellém az ágyra.

˗    Legalább egyelőre letettél az ilyen dolgoktól. – mondom és közelebb húzom magamhoz.

Két órával később arra ébredek, hogy valaki felsikolt és egy különleges morgás követi. Ahhoz hasonló, amit a krokodilok adnak. Felülök az ágyon. Addigra Hayley már az ajtónál van. Félve húzza meg magát, és elfordítja a kulcsot.

˗    Öt másodperc és utánad megyek. – mondom.

Elnyomja a kilincset és kiront az ajtón. Magamra veszek egy pólót és egy nadrágot, aztán a kezemet a falra tapasztom, hogy halljak valamit. Valamint becsukom a szemem és összpontosítok a felhőlátásra. Amint bekapcsolódik, egy nagy szörnyet látok a szomszéd szoba ablaka előtt.

Mikor ráközelítenék, megmozdul a kezem alatt a fal, és mivel azon volt a súlypontom, beesek egy kis folyosóba. Egy titkos ajtó. Talán a szomszéd szobába is bejuthatok így. Nekitámasztom a kezeimet a falnak és jó erősen nyomni kezdem. A fal megmozdul és nagy nehezen, de sikerül bejutnom a szobába. Hayley már Vida előtt áll és megpróbálja kimenekíteni onnan, mert időközben a szörny betörte az ablakot. Mindketten meglepődnek, amikor előmászom a falból. Akkor még Nessie is felém fordul, mikor leszedek a falról két kardot.

Átugrom az ágyon és a levegőben pörögve próbálom meg először orrba vágni. Elhajol előle, és nekem támadna, de elhajolok előle és belevágom az egyik kardot. Különös, mert nem vérzik neki. Aztán végighízom az orrán a kardot, amitől egy-két pikkely lepottyan, és amitől őrülten felsikít és visszakúszik a vízbe.

˗    Megmentőm! – kúszik ki az egyik ágy alól Brenda.

˗    Ugyan! Engem mentett meg először! – kezd vele vitatkozni Vida.

Míg Hayley azon van, hogy lehiggadjanak a kedélyek, én megvizsgálom a pikkelyeket. Fogtam már pikkelyt és korántsem ilyen sima volt a tapintása. Annak ellenére, hogy úgy látszik, mintha kidomborodna. 3D-s rajz. Tehát festék. Ráadásul nem is volt ilyen könnyű. Annak volt súlya, ennek viszont alig. Tehát műanyag. Annak ellenére elég éles.

˗    Hé, ide! – mondom. Nem telik fél percbe sem, mire körülvesznek. – Ezek a pikkelyek műanyagból vannak. – mondom és odanyújtok mindhármuknak egy-egy pikkelyt.

˗    Tényleg. – mondja Vida és odacsapja az asztalhoz.

˗    Egy műanyaggal borított szörny? Te jó isten! – imádkozik Brenda. Kezdem azt hinni, hogy csak festék miatt fekete a hajszíne. Hayley odaáll a törött ablak mellé, és kinéz rajta.

˗    Idesüss! – mondja.

˗    Azok ott keréknyomok? – kérdezi Vida, amikor jobban megnézte az alattunk lévő földet.

˗    Ez a hely egyre furcsább. – jegyzi meg Brenda.

˗    Jó meglátás! – támadja le Vida. – De te hol jöttél be? – kérdezi felém fordulva.

˗    A falon keresztül. – válaszolom nemes egyszerűséggel. Odalépek a falhoz és amint kifejtek egy kis erőt, a fal megadja magát és elfordul.

Mindhárman belépnek mellettem, aztán a fal visszaáll eredeti helyzetébe. Körbenézek, és csak fáklyákat találok. Lekapok egyet a falról és a lányok elé tartom. Vida erősen dohányos. Érződik rajta a szag. Előkapja az öngyújtóját és meggyújtja vele a fáklyát. Még egyet meggyújtok az enyémmel és Vida kezébe nyomom. Két fáklya fényével többet látunk, mint eggyel. Elindulunk jobbra, a lépcsők irányába, bár nem értem, mi értelme van. Mármint a lépcsőnek, amikor az aljánál zsákutcába futunk. De ez nem szokványos zsákutca. Ahogyan megnézem, a téglák nem egy pontban futnak össze.

Ökölbe szorítom a kezem, majd jó erősen beleütök a zsákutca falába. Könnyen át is szakad, hiszen csak papírból volt. Kiugrasztom a karmaimat, és széttépem a papírt. A többiek meg csak néznek.

˗    Mi van? – kérdezem.

˗    Senkinek nem lett volna eszébe megcsinálni ezt. – csóválja a fejét.

˗    Jóképű és még okos is. – álmélkodik Brenda. Biztosra venném, hogy már az esküvőt tervezgeti. Mindenki kérdőn néz rá. – Ez hangos volt?

˗    Kicsit. – jegyzi meg Vida.

˗    Hé! – kiáltja Hayley és már el is tűnik mellőlünk. Továbbfut a zsákutcán. Megpillantott valakit a lépcső tetején, és a nyomába eredt. Mi pedig utána. Amikor felérünk a lépcső tetejére, gyanús lesz, hogy van, ahol nincs fáklya. Az lehet a szobákba nyíló titkos ajtó.

Amint benyitok jobbra, a Cluv ikrek szobájába érek. Az egyik megpróbál leütni egy gitárral, de idejében elhajolok előle, és mondom, hogy jöjjenek utánunk. A szemközti ajtó pedig Maddy és Nat szobájába visz. Ők is velünk jönnek, de ők csak bebújtak az ágyak alá. Közben Hayley már messze jár.

˗    Gyertek! – mondom és fáklyával a kezemben előrefutok. A többiek pedig utánam. Csak akkor akad gond, amikor el kell döntenünk, hogy jobbra le a lépcsőkön, vagy balra. Leszedek egy fáklyát a falról és Dave kezébe nyomom. – Dave, te a lányokkal balra mész és út közben meggyújtasz minden létező fáklyát. Brad és én a másik irányba megyünk. Ha valami van, sikítsatok!

˗    Ki nevezett ki téged vezetőnek? – kérdezik az ikrek.

˗    Mért, van jobb ötleted?

˗    Igen. Mindenki menjen vissza a saját szobájába, és maradjon is ott. – vágják a képembe.

˗    Oké, ha olyan gyáva vagy, menj. Nem érdekel, de én megyek és megkeresem Hayleyt. Ha egy évembe kerül, akkor is. – mondom és elindulok jobbra. Hamarosan társaságom is lesz. Vida és Brenda velem tartanak. És még a félős Natalia is.

A többiek biztosan visszamentek a saját szobájukba. Feltéve, ha visszataláltak. Nem kell sokat mennünk, hogy rátaláljunk Hayley nyomaira. A fal megégett egy nagy területen. Ez biztos Hayley. Ilyen pontosan égetni senki nem tud egy nyilat. Közel járunk. Még a parfümje szagát is lehet érezni. Nagy nyögések és kiáltások. Ha Hayley nincs a kanyar mögött, akkor sehol sincs. Elkanyarodunk, és meglepődünk. Hayley egy férfi hátán ül. Ez még nem lepne meg, de az új leterítési rendszere? A lába a nyakán ő maga pedig a medencéjére nehezedik és az ürge kezeit felfeszíti a hátára.

Jó módszer, de nem tudok rájönni, hogyan csinálta.

˗    Csakhogy ide találtatok. – mondja, megragadja a fickó nyakát és felkeni a falra.

˗    Tüzes csaj, meg kell hagyni. – jelenti ki mögöttem Vida.

˗    Nekem mondod? – kérdezek hátra, de a szemmel még mindig őt követem.

˗    Nem segítenétek? – kérdezi.

Bólintok, átadom Brendának a fáklyát és odamegyek hozzá. Megfogom az ürge nyakát, elszedem a faltól, belerúgok a térdhajlatába, amitől térdre ereszkedik.

˗    Ki vagy? – kérdezi elé hajolva Hayley. Erre az ürge elkezd valamilyen másik nyelven káromkodni.

˗    Taire! – kiált neki Vida. Ezek szerint érti, milyen nyelven beszél. Remek. Lehet fordító. – Franciául beszél. Ti nem tudjátok lefordítani? – kérdezi.

˗    Csak angolul, spanyolul, hawaiiul és indonéz nyelveken beszélek. – jelenti ki Hayley.

˗    Csak angolul, spanyolul, és magyarul. – vonom meg a vállam.

˗    A ház inasa vagyok, Jean. – fordítja le Vida.

˗    És mért kémkedtél utánunk? – kérdezi Hayley, Vida pedig abban a pillanatban fordítja is.

˗    Miatta. – fordítja Vida és Brenda felé fordul. Brenda persze addigra eltűnik.

˗    Fogd! – utasít Hayley és Brenda után ered. Eltelik pár perc, mire visszatér a kezében Brendával.

˗    Szóval ki vagy? – kérdezi Vida Brendától.

˗    Nem szedsz ki belőlem semmit! – ellenkezik Brenda.

˗    Majd meglátjuk. – mondja Vida és egy kést szed elő a csizmájából és Brenda szívéhez szegezi. – Nem kérdem még egyszer. Ki vagy te?

˗    Jó, jó Marie-Lou Phile. Szegény Anna néni ügyvédje és titkárnője. Valamint az egyik unokahúga.

˗    Akkor mindent értek. – mondom és szólok nekik, hogy vigyék őket a hallba. Addig én odahívok mindenkit.

Eltelik egy kis időbe, míg mindenki lekecmereg a hallba. Addigra már hajnalodni kezd, mire mindenki leér. Az utolsó vendég, az Margareth az idős nő, aki annak ellenére, hogy a földszinten töltötte az estét, a legnehezebb kijönnie egy ajtóval messzebb. Mindenki kérdezősködik, egyik a másikat, míg Hayley és Vida – akik, megjegyzem, akár testvérek is lehetnének – tartják Brendát és Jeant.

˗    Miért kellett idejönnünk? – kérdezik a Cluv ikrek.

˗    Azért, hogy végre megfejtsük ennek a kastélynak a titkait. És hogy leleplezzük a tetteseket.

˗    És ki az? Halljuk!

˗    Először Margarethre gyanakodtam. A furcsa az volt, hogy ragaszkodott a földszinti szobához. De az is furcsa volt, hogy nevén szólította Hayleyt, pedig ő azt állította, soha nem látta még életében. De tévednem kellett. Hiszen ő nem állhat a rejtélyek hátterében.

˗    A következő Natalia volt. – folytatja helyettem Hayley. – Ő is gyanús volt, hiszen nem akart semmi áron déli fekvésű szobában aludni. És miért? Mert tudta, hogy a Loch Nessi szörny be fog törni. Ezt onnan tudhatta, mivel saját maga irányította. Hiszen a férje nem messze dolgozik innen, nehéz gép kezelőként. Aki idefurikázott. Ő pedig egy műanyagot gyártó üzem igazgató helyettese. Olyat gyárthatott, amilyet akart. Ő készítette el a szörny kinézetét, majd ráhúzták egy nehéz gépre. Ez megmagyarázza a műanyag pikkelyeket, és a gép kerekeket.

˗    Aztán a Cluv ikrek jöhettek számításba. – veszem át a szót – Ahogyan szembe szálltak velem, és próbáltak nyugodtak maradni, elég gyanús volt. Hiszen félhettek volna attól, hogy a Jean felfedi őket. De akire nem gyanakodtunk, az Brenda volt. Vagyis Marie-Lou Phile. Biztos alibit csinált magának azzal, hogy követett és segített Hayley nyomára bukkanni.

˗    Tulajdonképpen el akart ijeszteni mindenkit a kastélyból, és akkor rá maradt volna egyedüli örökösként az egész kastély, és Anna néni egész vagyona. – folytatja Hayley.

˗    De segítettek megakadályozni a tervét. – veszi át a szót Margareth.

˗    Igen, Anna néni. Amúgy jó téged látni. – jegyzi meg Hayley. Mindenki kiakad. Filmbe való a látvány.

˗    Igen. Nagyon köszönöm! – mondja és lehúzza az arcáról a maszkot. Így már megismerni.

˗    És akkor mi lesz a vagyonnal? – kérdezik a Roomer ikrek.

˗    A vagyonomból idősek otthonát nyitok a kastélyban, és ha abba a korba értek, ti is kaptok majd egy-egy szobát. – mondja, majd ránk kacsint.