25. rész

Ők meg kik?

Rám veti magát, amitől a földön kötök ki. Éles fogai alig egy centire meredeznek az arcomtól és várják, mikor kapnak friss húst. Még a leheletét is érzem. Szarvas lehelet egy kis nyúl aromával. Blah… Nem épp hívogató étrend. Maradnék az emberi ételeknél, köszönöm! Huh… Egy pillanatra visszajött a reggelim. Szerencsére Jane még idejében észreveszi, ki vagyok és becsukja a száját. Idejében. Nem hiszem, hogy szeretné látni az étrendemet.

Bűnbánatot látok a szemében, és az arckifejezése is erről árulkodik. Leszáll rólam és visszavonul a helyére. Valószínűleg rosszul érzi magát, amiért majdnem megölte az öccsét. Megértem. Ezt tenném én is.

Felállok, és leporolom magam. Feleslegesen, mert amíg vele vagyok, sokkal koszosabb leszek. Odasétálok mellé és leülök a kis szikla kitüremkedésre. Megsimogatom a füle tövét, mire az ölembe hajtja a fejét.

˗    Nyugi, Jane. Nem tettél semmi rosszat. Az ösztön, az ösztön. – mondom mosolyogva.

Teljesen megfeledkezem a külvilágról, míg vele vagyok. Sokkal lassabban repül az idő. Ránézve az órámra még csak alig múlt 11 óra. Pedig én már délután 5-nek érzem. Ez nem jelent jót. Ha lassan repül az idő, akkor mindig valami gyors miatt sérülök meg. Általában egy másik személy által.

Nem veszem észre, ugyan nem is arra figyelek, de mozgolódás támad a barlang bejáratánál. Az árnyékok is ezt mutatják nem beszélve egy-két hangról. Jane felkapja a fejét és leugrik a párkányról. Védelmezően megpróbál elém állni és megvédeni tőlük. És nem csak engem. A lakóhelyét is.

Az erőmet már sikerült annyira továbbfejlesztenem, hogy akár a legapróbb felhőkből is tudom szemlélni a tájat. Ha pedig nincsen felhő, csinálok. Gyorsabb, ha valakit meg kell keresni, vagy valamit. Ráadásul, ha valakinek elvesztjük a nyomát, akkor is hasznos. Most is ezt csinálom. Behunyom a szemem és „csatlakozom” a felhőkhöz. Mindent látok felülnézetből. Egy lány és egy griff áll a barlang bejáratánál. Megszakítom a kapcsolatot, amikor a griff tesz egy tétova lépést előre.

Kinyitom a szemem és azonnal Jane után ugrom. Félrehúzom a barlang bejárata melletti apró kis mélyedéshez. Jane megpróbál elém furakodni, de én magam mögött tartom.

A griff árnyéka átalakul egy emberévé. Először a szárnyai húzódnak vissza a testébe, majd az oroszlán tartozékok és a sas kiegészítők is eltűnnek róla. Kikerekedett szemekkel nézem az árnyékokat. Még soha nem láttam ehhez hasonló átalakulást. Végül a fiú feláll és a lánnyal az oldalán beljebb lép.

Amint a lába az orrom elé ér, rávetem magam és sikerül is földre döntenem. Egyet kettőt forgunk a földön, de végül én kerekedem felül és rátelepedem a mellkasára. Az alkarom pedig a nyakán van. Mikor a lány megpróbál a srác segítségére sietni, Jane kettőnk közé ugrik és sakkban tartja.

˗    Haver, én azt hittem lány vagy! – szólal meg a kezem alatt a srác, majd megfigyeli Jane-t és a lányt. – Ja! – esik le neki a lényeg. – Te ki vagy? – kérdez vissza.

˗    Jobb kérdés, hogy mit kerestek itt? – kérdezem tőle.

˗    Csak… Ööö… Őt kerestük! – mondja és Jane felé bök az állával. – De te mit keresel itt? – kérdez ismét vissza.

˗    A nővéremet látogatom meg. – mondom majd gúnyosan rávigyorgom.

Leszállok róla, mielőtt még agyonnyomom a belső szerveit és megfullad. Nem panaszkodom a súlyomra, de nem kellemes, ha ráülnek a mellkasodra. Régebben, habár kerültem az ilyen eseteket, kerültem hasonló helyzetbe. És a nyáron, míg Dicenál voltam, sikeresen elértem a kutyája haragját. Az egyik Kelpie kutyája – minden ok nélkül – egyszerűen rám feküdt. Nekem sem volt kellemes érzés, ahogyan a tüdőm nem végezte rendesen a dolgát.

Leszállok róla és a kezemet nyújtom, hogy felsegítsem.

˗    De hogyan lehet a nővéred? Hiszen ő egy farkas! – csatlakozik be a beszédbe a lány is.

˗    Úgy, hogy én róka vagyok. – válaszolom nemes egyszerűséggel.

Mindenki lebecsül, nincs ez másképp vele sem. Mennyire utálom én az ilyet. Feltör bennem a versenyszellem, és ha nem vigyázok, bárki megsérülhet. Bármennyire is nehéz lesz, féken kell tartanom magam.

Behunyom a szemem és megpróbálok összpontosítani. Először a füleim nyúlnak meg, majd lassan a karmaim is. Ezt az egész arcom deformálódása követi majd az ujjaimtól felfele elkezd megnövekedni a szőrzet és fehér színűvé válni. A ruhák, amik rajtam voltak, egyszerűen eltűnnek és nincs ez másképp a többi átváltozáskor sem. Aztán egy halk reccsenés és a nyilalló fájdalom jelzi, hogy a térdem átalakult róka-szerűvé. Lefordítva: a térdkalácsom átugrott a lábam másik oldalára. Ezt a gerincem alsó részébe hasító fájdalom és csontok valamint az izmok képződésének hangja követi. Végül pedig a szemem színe kezd ragyogni. Kinyitva a szemem, mindent másként látok. Élesebben, és a távoli dolgok is közel kerültek.

Nem ereszkedem le négy lábra. Nem adom meg nekik a tiszteletet.

Amint én végeztem, a fiú is átváltozik a magafajta „állattá”. Először az orra és az álla nő meg, ami aztán sas csőrré alakul át. Leereszkedik négy lábra, amitől persze a lábai is átváltoznak. Először a kezei tollasodnak ki, majd felváltja ezt a pikkely. Mikor a kézfejéhez ér a pikkely növése, az ujjai egybeforrnak. A mutató és középső ujja valamint a gyűrűs és a kisujja forr egybe. Hirtelen reccsenés, és a csuklójából kinő a negyedik ujja. Ezután a pikkelyek tovább terjednek rajta. A hátsó lába eltörik, pont, mint nekem, és kinő rajta a szőr is. A lábujjai pedig egy oroszlánéhoz hasonlítanak. Aztán a gerince alsó részéből neki is kinő a farka. A fülei eltűnnek, majd a háta közepéből nő ki egy tollas valami. Szó szerint nem tudom mi az, de azt igen, hogy szárnyak lesznek belőle.

Elképedek a látványtól, és észre se veszem, hogy Jane odaugrik mellém. A srác-griff felüvölt egyet, bár csak sas és oroszlán hangjának keveredése jön ki belőle. Jane morog, én pedig azon tűnődöm, bevessem-e a „fülsiketítőt”. Így neveztem el azt a hangot, amit először Peterék ellen használtam. A mennydörgés-farkasüvöltés elegyet. Érdekes lenne. De az azt is jelentené, hogy támadás.

Inkább nem.

˗    Na, mi van? Neked nincs hangod? – kérdezi a lány.

Megérzem a hangjában a gúnyt és a félelmet is. Gúnyolódik, mert azt hiszi, még ennyit sem tudok. És fél, mert talán olyat is tudok, ami dobhártya szaggató.

Nincs mese: be kell vetnem a „fülsiketítőt”. Előrelépek egy lépést, hogy Jane-nek ne legyen baja. Nagy levegőt veszek és robbantom a bombát. Alig három másodpercre van csak nyitva a szám, amiből kijön a hang. A srác azonnal a földre esik, és a fejét – feltételezem a fülét – próbálja védeni, de a lábaival nem sokra megy. A lány is gyorsan reagál, és ő is a földre zuhan. Becsukom a szám, és míg a kábulat tart, visszaváltozom emberré. Már, amennyire lehet.

A kábulat úgy plusz 10 másodperc, és míg teljesen rendbe jön a hallásuk, az negyed óra. Egyszer meg akartam tudni, milyen a hangom ilyenkor, de nem fogom megtudni soha. Mikayla megpróbálta felvenni a telefonjával, de a vége az lett, hogy kapott tőlem egy új telefont. Értsd: ha a be van kapcsolva a telefon, vagy bármilyen ilyen készülék hangszórója, legyen az felvétel vagy lejátszás, tönkremegy. Szó szerint megsül a telefon.

A kábulat rövidebb idő alatt lepereg, mint hittem. Mindketten egy fejrázást követően felállnak. A fiú pedig visszaváltozik.

˗    Ez meg hogyan csináltad? – kérdezi a lány egyből.

˗    Te kérted nem? – förmed rá a srác.

Ezek után kétlem, hogy barát és barátnő viszony van kettejük között. Talán testvérek lehetnek. Annál is inkább, mert a lánynál sem tartott olyan sokáig a kábulat.

˗    De még mindig nem értem, hogyan lehet a nővéred. – rázza meg a fejét a lány.

˗    Ugyan, Tia! Muszáj ilyenért kockáztatnod még egy dobhártya szakadást? – kérdezi a srác.

˗    Naná, Luke! Simán. Amúgy tudni akartam, mennyire vannak bennük ugyanazon gének. Mert a vérfarkasok és a Kitsunék nem így néznek ki! – mondja majd először Jane-re, majd rám mutat a kezével.

Butaság! Még hogy nem így néznek ki a Kitsunék! Hiszen láttam magam. Azt még bevenném, ha ezt mondaná a farkasokról, mert Derek és a többiek nem így néznek ki, de példának okáért ott volt a nagynéném Talia, aki szintén úgy nézett ki, mint Jane.

˗    Nincs kedvetek eljönni hozzánk és megbeszélni ezt az egészet egy üdítő mellett? Kíváncsi vagyok.

Enyhül meg Tia. Nem tudom miért ilyen kíváncsi, de engem is felcsigázott vele. Lehet, hogy csapdába akar csalni. Nos, akkor állok elébe. Természetesen Jane is jön, de ő is így van ezzel. Bármire képes lenne, ha támadnak. Ráadásul nem ismerem a képességeit, így tartogathat meglepetéseket.

Lenézek rá, mire ő rám. Látom a szemében a kíváncsiságot, és bólint, hogy ő benne van.

˗    Rendben, benne vagyunk. – válaszolom. – De semmi trükk!

˗    Nyugi, ha azzal próbálkozik, leütöm. – válaszolja könnyedén Luke. 

Hereafter...

˗    Nos, milyen képességei vannak a mondjuk a Kitsunéknek? – kérdezi Tia.

Megpróbálom összeszedni a gondolataimat, és főleg azokat elmondani, amik minden Kitsunénál így vannak. Figyelnem kell, hogy felesleges infókat ne kotyogjak el.

˗    Ide tartozik a…

Kezdeném el a mesémet, de hirtelen megállok. Nincs olyan képesség, amely minden Kitsunéra jellemző lenne, hiszen nincs két egyforma!

˗    A gyorsaság, és tulajdonképpen ennyi. Minden Kitsune más és más. Nem lehet őket csak úgy leírni. Több féle van. Van idő, elektromosság, erdő, időjárás, sötétség… Nagyjából minden fajta. 

*******

Van értelme annak, amit mond, és talán igaznak is minősül. Hihető magyarázat meg kell hagyni. Ő lehet az ész kettejük közül. Még Jane is felkapja a fejét. Előredőlök a fotelben. Ha mégis igaz, attól még vissza tudna változni Jane, ha akarna.

˗    És mivel magyarázod, hogy Jane nem képes visszaváltozni? – vádolja meg azonnal Tia. Kezdem kedvelni a kezdeti ellenségessége ellenére.

˗    Nos, talán azzal, hogy túl sok időt töltött farkas alakban. – magyarázza meg Luke.

˗    Lehetséges? – fordul felém Tia.

*******

˗    Ezek kellenek ahhoz, hogy vissza tudd változtatni. Ismersz druidákat?

˗    Igen. Ismerek.

˗    Akkor vidd el a druidához, és csináltasd meg vele a löttyöt, amit aztán itass meg Jane-nel. – válaszolja Tia.

Már az agyamra mennek ezzel az én-elkezdem-te-folytatod dumával. Gyakorolják, vagy alapból megy? 

24. rész

Hová tűnt a szerencse?

Nemsokára felébredek, nagyjából ugyanabban a helyzetben. Biztos sok vért vesztettem, és azért ájultam el. A bal csuklómon és az egész kézfejemen egy sor kötés fut végig. Olyan homályos számomra ez az egész, mint egy angol reggel. Ködös, és homályos. Ráadásul csak képekre emlékszem, de azokra sem teljesen. Olyan az emlékezetem, mint az ementáli sajt. Lyukas.

Nemsokára Melissa sétál be az orvosi szobába. Meglep, hogy mennyi időt töltök a kórházban. Kicsit óvatosabb és kockázat mentesebb életet is élhetnék. De kockázat nélkül, nincs győzelem! De minél veszélyesebb, én annál jobban szeretem az életemet. A bonyodalmakat leszámítva.

˗    Nos, most megint mibe keveredtél? – kérdezi. – Csak nem vérfarkas harapás?

˗    Nem, ez griff volt. – válaszolom könnyen.

˗    Griff? – kérdez vissza.

˗    Griff.

˗    Griff?

˗    Griff.

˗    De, griff?

˗    Minek véled a félig sas, félig oroszlán hibridet? – kérdezem szemrehányóan. Nem tudnék mást mondani arra a lényre.

˗    Még nem láttam ilyet, de ha te mondod, elhiszem. – adja meg végül magát.

˗    Mikor mehetek haza? – kérdezem elnyűtten.

˗    Ha gyógyulásnak indult a fő ered, már mehetsz is.

Mondja és lassan, de biztosan leszedi a kötést a kezemről. Azt mondta, hogy fő eremről? Tehát nem csak a kézfejem sérült meg? Nos, ez kicsit meglep, de korántsem annyira, mint eddig bármi. Főleg a Nogitsune. Kicsit sem kellemes érzés, mikor lehúzza a kötést a csuklómról. Nem fáj, de nem is kellemes.

Alaposabban megnézve a sebemet, láthatóvá válik a nagy vágás a csuklóm és kézfejem találkozásánál. De hadd ne soroljam a tenyeremen lévő számtalan sebet és a kézfejem felső részét borítókat. Annyi heg van az utóbbin, és olyan mély, ami nem fog egy nap alatt begyógyulni, de talán még egy hét is kevés lesz. Ráadásul eltört a hüvelyk ujjam is. Egy törés pedig még azután egy hét, miután a többi rendbe jött.

˗    Nos, már nem vérzik a sebed, szerintem hazamehetsz, de próbáld meg ne erőltetni, és mozgatni. Egy hét múlva viszont vissza kell jönnöd kontrollra.

Nem szeretek a kórházban tölteni napokat, órákat, de még perceket se. Kiráz tőle a hideg. Most is szüntelenül futkos a gerincem mentén. Ha nem lennének ekkora bakiim, nem kéne itt lennem. De én mindig bajba keveredek, és itt kötök ki. Pedig semmi szükségem nem volna rá. Gyorsabban gyógyulok, mint egy átlagos földi halandó, és ha nem mély sebek lennének, ráadásul fontos erek közelében, úgy elkerülném a kórházat, mint a pestist.

˗    Rendben. – egyezem végül bele akaratom ellenére.

Jól esik végre kiszabadulni a kórházból. Haza kéne sétálnom, de a város másik végén van. Attól még a futás nem árt. Legalábbis emberi alakban.

Pont, mikor erre gondolok, átváltozom rókává. Még jó, hogy az egyensúly érzékem nagyon jó és nem esek le négy lábra. Akkor felesleges lett volna eljönnöm. Szerencsére, mikor hátradőlök, a farkaim megtartanak. Érdekes módon összehangoltan dolgoznak. Talán el kéne indulnom így, elvégre jobb az egyensúly érzékem, és gyorsabb is lenne. Mikor erre gondolok, hátradőlök, de az egyik megtámasztja a hátamat. A többi hat, pedig mintha lábakká rendeződött volna. Két méterrel vagyok a föld fölött. Nos, nem mindenki mondhatja el magáról ugyanezt. Kettéválnak a farkaim. Három-három mindkét oldalra.

Tehát, ha a lábaim nem működnek, akkor ezt a feladatot a farkaim is képesek ellátni. Király! Megkockáztatom, arra gondolok, hogy lépek egyet. A bal oldalam alatti három előrelép egyet. Ezután a másik „lábam” is előre lép, aztán egymás után egyre gyorsabban. Érdekes, mintha újra tanulnék járni. A gyorsaság körülbelül akkora, mint amennyivel Jane száguldott nemrég.

Amikor elém kerül egy fa, a reflexek azonnal működésbe lépnek. A jobb lábam kinyúl egy másik felé, és mint a sasok, ahogyan az ágakba kapaszkodnak, csak ahhoz tudnám hasonlítani. Leszámítva az ujjak számát. Kettő a fa külső oldalához tapad, egy pedig a belsőhöz. Utána a másik „láb” pedig az utamba kerülő fán hajtja végre ugyanezt. Aztán újra visszalépnek a földre. Elképesztő, mennyire jó dolog Kitsunének lenni. Nemsokára a ház udvarára érek. Ekkor eltűnik a varázslat, és visszakapom az emberi alakomat, és vele együtt a lábaimat.

Széles vigyor ül ki a képemre, aztán besietek a házba.

A kezemen végigfutó óriási heg nagy része már a múlté. Csak kisebb hegek emlékezetnek még a griff-kalandomra. Az élet viszont nem áll meg attól, hogy mi történt. Megy tovább és soha nem tér vissza. Élem a magam életét. Ha nem tenném, sok mindenről lemaradtam volna. És én ezt nem akarom.

˗    Szóval? Miért akartál beszélni velem? – kérdezem Mikaylától.

Ugyan gyakran beszélünk, de ez most más. Más a hangulata. És sokkal bizonytalanabb. Ez pedig nem vall rá. Aki könnyen kiképez egy semmikből álló „hadsereget” egy Nogitsune ellen, és akinek sikerül egy hadsereget képeznie a konföderáció javára, az könnyen kimondja, mit akar.

Ráadásul nem mindennapi alkalmat és helyet választott, kinyögni a gondját. Pedig nekem elmondhatná. Ha én megbízom benne, ő mért nem teszi? Végül szembe áll velem a kertvárosi utcán.

Az egyik kedvenc helyem ez az utca. Az egyik oldalán az erdő húzódik, a másikon meg a gazdagabb polgárok luxus lakásai. Tuják, fenyők futnak végig a kerítések mentén. Vegyül a luxus és vad természet.

˗    Nem is igazán kérdezni akartam, hanem… mondani. Elköltözünk.

Váratlanul ér a válasza. Nem erre számítottam. Olyan bűnbánó képe volt, hogy azt hittem egy sorozatgyilkosságot akar beismerni. Elefántot csináltam a bolhából.

˗    És hova? – kérdezem higgadtan.

˗    Hova is? Ja! Brazíliába.

˗    Brazíliába? Miért oda? – kérdezem még mindig higadtan.

˗    Mert ott kevesebb a farkas. Remélem megérted.

˗    Megértem.

Sárgán villogó szeme jelzi, hogy kicsit ideges és nyugtalan, de számomra ez már nem meglepő. Ő is olyan, mint én, és ezen sehogyan nem tudunk változtatni. Arca alig egy ujjnyira van távol az enyémtől. Hirtelen csókol meg és sokkal hevesebben, mint egészen idáig. Van valami a csókjában, ami mássá teszi. Ez amolyan ígérd-meg-hogy-örökké-együtt-leszünk-csók. Az első részében nem vagyok biztos, de a másikban igen. Karjai átfogják a nyakam és közelebb húznak hozzá.

Elhúzódom tőle és a karjait is lefejtem magamról.                    

˗    Talán nem az egész utca előtt kéne, nem gondolod? – súgom a fülébe.

˗    De. – mondja és ellép tőlem. – Most viszont mennem kell. Majd még találkozunk. – mondja.

Dobok egy csókot a homlokára és hagyom, hogy útjára menjen.

Nekem is van még pár elintézetlen dolgom. Először is jó volna meglátogatni Jane-t. Nem láttam a nővéremet már egy hete, és ez némiképp aggodalommal tölt el. Nem üvöltött az ablakom alatt. Nem figyelt mikor az erdőn át közlekedtem, és ez valahogyan nem stimmel. Ha tehetné, jobban vigyázna rám. Pláne, a baleset után. Sokat köszönhetek neki. És ezt még nem tudtam elmondani neki. Például, hogy nem hagyott ott helyben meghalni. Vagy, hogy leszedte rólam a griffet. Bár még mindig nem értem, hogy került ide.

Körbenézek és miután semmilyen forgalom nincs az utcán, befutok az erdőbe. Megint csak úgy elsuhannak velem a fák, mint mikor róka alakban közlekedtem a baleset után. A perifériás látásom eddig sem volt tökéletes, de most ahogyan futok, minden összemosódik. Mintha csíkokba rendeződne minden. Csak az marad meg tisztán, amire éppen összpontosítok. Nem tudom, hogy ez ezért van, mert ilyen gyors vagyok vagy, mert romlik a szemem. A gyorsasággal magyaráznám. Mikor egy pillanat alatt eléd kerül egy ág, és abban a pillanatban ki is kerülöd, az ennek köszönhető.

Ha most valaki mellett elfutnék, biztosan azt hinné, ha látja a szemeimet világítani, márpedig ez amiatt lehet, akkor még az Alkonyat filmek szereplőjének néz. Mondjuk, manapság, mikor az a divat, meg sem lepődnék rajta. Jönnének a vámpír észlelések, ilyen-olyan plakátok. Egyszóval: őrület. Az egész város megőrülne. Még csak az hiányzik. Eléggé zavarodott már így is a város, nem kell még rátenni egy lapáttal.

Szerencsére azonban az erdőben futok. Távol minden ösvénytől, túraútvonaltól. Már vakon is odatalálnék Jane barlangjához, bár még csak egyszer voltam ott. Egy szirt megvolt. Úgy pár perccel ezelőtt, most pedig a második. Ellököm magam a szirt szélétől és talpra érkezem. A barlang felé fordulok, és besétálok rajta. Jane persze nem szereti a váratlan látogatókat, és engem nem nagyon láthat, ezért rám veti magát…

Hereafter…

Felállok, és leporolom magam. Feleslegesen, mert amíg vele vagyok, sokkal koszosabb leszek. Odasétálok mellé és leülök a kis sziklakitüremkedésre. Megsimogatom a füle tövét, mire az ölembe hajtja a fejét.

˗    Nyugi, Jane. Nem tettél semmi rosszat. Az ösztön, az ösztön. – mondom mosolyogva. 

********

Az erőmet már sikerült annyira továbbfejlesztenem, hogy akár a legapróbb felhőkből is tudom szemlélni a tájat. Ha pedig nincsen felhő, csinálok. Gyorsabb, ha valakit meg kell keresni, vagy valamit. Ráadásul, ha valakinek elvesztjük a nyomát, akkor is hasznos. Most is ezt csinálom. Behunyom a szemem és „csatlakozom” a felhőkhöz. Mindent látok felülnézetből. Egy lány és egy griff áll a barlang bejáratánál. Megszakítom a kapcsolatot, amikor a griff tesz egy tétova lépést előre.

Kinyitom a szemem és azonnal Jane után ugrom. Félrehúzom a barlang bejárata melletti apró kis mélyedéshez. Jane megpróbál elém furakodni, de én magam mögött tartom.

A griff árnyéka átalakul egy emberévé.

********

Még soha nem láttam ehhez hasonló átalakulást. Végül a fiú feláll és a lánnyal az oldalán beljebb lép. 

˗    Haver, én azt hittem lány vagy! – szólal meg a kezem alatt a srác, majd megfigyeli Jane-t és a lányt. – Ja! – esik le neki a lényeg. – Te ki vagy? – kérdez vissza.

˗    Jobb kérdés, hogy mit kerestek itt? – kérdezem tőle.

˗    Csak… Ööö… Őt kerestük! – mondja és Jane felé bök az állával. – De te mit keresel itt? – kérdez ismét vissza.

˗    A nővéremet látogatom meg. – mondom majd gúnyosan rávigyorgom. 

23. rész

Rejtély a rejtélyben

Kikapcsolom a gépet és kinézek az ablakon, mert farkas üvöltést hallottam. És nem olyat, amilyet Scott és a banda többi tagja szokott kiadni, hanem igazi farkas üvöltést. És mivel Kaliforniában nincsenek farkasok, ez egész lehetetlen. Kilépek az ablakomon a tornác tetejére, amikor az erdő szélén észreveszem a világító szemeket. Üvölt egyet. Tehát ő az a farkas. Kicsivel nagyobb, mint egy normális farkas, de csak alig fél méterrel. Megértő szemekkel bámul rám, és eltűnik az erdőben. Fura érzésem van. Mintha már ismerném régről.

Utána ugrom, és egyenesen berontok az erdőbe a nyomát követve. Bár van pár másodpercnyi előnye, még látom, hogyan húz el a fák között. Egyszer hátranéz, és mintha elmosolyodna. Ilyen farkasvigyort se láttam még. Mintha kiröhögne, amiért követem. Vagy azért mosolyog, mert le akar rázni. Pár méter választja el az egyik fától és mégsem megy neki, habár hátrafelé néz. Teljesen az ösztönei rabja. Bár egy sima farkas erre nem lenne képes.

Megint előrenéz, és gyorsabb tempóban kezd futni. Csakúgy szántja a földet, mintha nem is rajta járna, hanem felette lebegne. Egy kisebb szirthez ér, de ahelyett, hogy megállna, csak még gyorsabb lesz, és átugorja a föld kiugrását. Tágra nyitott szemekkel nézem, hogy mit csinál. A kecsességéhez foghatót nem láttam még soha.

Megpróbálok utána ugrani és sikerül is. Alig pár méterre tőle érek földet, és ismét a nyomába érek. Láthatóan értésemre adja, hogy kövessem. Ha tudom. Pár méter után olyan gyorsan száguld, hogy ha akarnám, se tudnám utolérni, ezért egyszerűen megállok és nézek utána. Hogy lehet ilyen gyors? Megrázom a fejem és elindulok vissza a városba. Eltávolodtunk tőle vagy 20 mérföldre. Az pedig nem kevés. Mért kell nekem követnem mindenféle állatot? Megfordulok, mire ott áll előttem. Elindul a város irányába. Most segíteni akar? Mit akar jelenteni ez? Követem vissza a tisztásig. Ott azonban eltűnik a szemem elől. Innen már én is ismerem az utat. Mihelyt a házunkhoz értem, és beugrottam a szobámba, ismét bekapcsolom gépet és megnézem az e-mailjeimet.

Dice vissza is írt.

Nos, Sean…

Megtaláltam a megoldást az utolsó álomra is.

Egy falkányi vérfarkas üldöz egy vérrókát, vagy ahogyan japánban hívják az ilyet: Kitsunét. Te pedig külső szemlélő vagy. Egyszer csak nagy bajban vagy és az ismerős kihúz belőle.

Ennyi lenne a lényege. Jól megmozgattad az agytekervényeimet. Bármi ilyen rejtélyt kéne megfejteni, csak szólj nyugodtan!

Queensland, holnap

Dice

Ezek szerint sok mindentől tartanom kéne. Csak a kérdés, hogy melyik álom mikor fog bekövetkezni…

Először a farkas miatt kéne tartanom. Vagy egy hétig ez megy. Ő jelez, én követem, ő fut, én utána, ő lehagy, én feladom, ő visszakísér, én követem, ő eltűnik, én folytatom az utat. Szóval egy kicsit unalmas. Egy ember több mindent várna el egy farkastól. Még mindig nem tudom, mit akarhat. De ki kell derítenem.

Amikor újra felüti a fejét, úgy körülbelül egy hét múlva, már sokkal jobban bírom a strapát, és hosszabb ideig tudom követni. Ma azonban egy cselhez folyamodom. Az eleje ugyanaz. Egészen addig, míg leugrik a kis szirtről. Itt azonban sokkal jobban lököm el magam és előbb érkezem a földre, mint ő. Elfutok arra, amerre szokott, de pár másodperc múlva beér.

Még egy kisebb szirt következik, és ott is leugrik, de már nem fut tovább.

Először kérdőn nézek rá, mikor bemegy a barlangjába, de végül oda is követem. Alig látni valamit a sötét barlangban. Ráadásul helyszűkében vagyunk. Most nagy előnye van velem szemben. De amikor egy kicsit kiszélesedik a barlang, és fel tudok állni, a kezemet előretartva világítok. Az ujjhegyeim közt cikázó villámok elég fényt adnak ahhoz, hogy tökéletesen lássak. A farkas ott ül az egyik szikla párkányon, és az orrával elém tol egy fényképet. Kérdőn nézek rá, míg odasétálok mellé és leguggolok. Odaböki a képet közvetlenül az orrom elé. A fényben jól kivehető rajta két kisgyerek, akik önfeledten játszanak. Az egyik egy fiú, aki fiatalabb, a másik pedig egy idősebb lány. De… Várjunk csak! Ahogyan megnézem a vállukat, feltűnik a triskele formájú anyajegy. Mindkettőjükön. Nekem is olyan van a vállamon. Ha pedig nem tévedek, az a kis srác én vagyok!

Elkerekedett szemmel bámulom a képet. De az nem lehet! Nekem soha nem volt testvérem, vagy csak nem emlékszem rá? De akkor ez mért van a farkasnál? Várjunk, ha én képes vagyok rókává válni, akkor ő pedig farkassá? Tehát akkor az álmom szerint, ő lesz az az árnyalak, aki a pontos ellentétem, de mégis összetartozunk. Széles mosolyra húzódik a szám, az elmélet miatt. Észre sem veszem mennyire lecsökkent köztünk a távolság, csak amikor meglátva, mennyire örülök, végignyalja arcomat az államtól a homlokomig. Fej rázva lépek egyet hátrébb, és letörlöm a képemről a kilónyi nyálat. Blahh… Nem tudom az idegesítő kutya tartók, hogyan bírják, amikor a kutyák nyalogatják az arcukat, de én nem bírnám ki. Bosszúsan nézek vissza rá, de megint mosolyra húzódik a szám.

Képtelen vagyok haragudni a nővéremre. Éppen beszűrődik a hajnal első fénye a barlang bejáratán, amikor gondolom, hogy haza kéne mennünk. Vagyis mennem. Meglátja, hogy a barlang kijárata felé nézelődöm, és megböki az oldalamat az orrával. Nem kellenek szavak, hogy megértsük egymást. Tökéletes az összhang köztünk. Mint ahogyan Dice megjósolta.

Kisétálok a barlangból, amikor Aiden áll előttem. A farkas a nyomomban lép ki, de amikor meglátja Aident, egyből közénk ugrik. Morogva és vicsorogva készül nekiugrani a nyakának.

˗       Jane! Ne! – kiáltom neki.

Erre megfordul, és érdeklődő tekintettel néz vissza rám. Belülről jött a neve, mintha mindig is tudtam volna. Megfordul és rám ugrik. A súlyától hátraesem, ő pedig velem. Felkelnék, de a jó nagy mancsai lenn tartanak. A nagy farkas szemeivel, úgy néz, mint akit először látott életében. Egyfajta melegség tölt ki, mikor belenézek a szemébe. Mintha megtaláltam volna az elveszett részemet, amiről azt sem tudtam, hogy hiányzik. Látja a szememben, hogy mire gondolok, és ezért a „jutalmam” egy újabb adag nyál lesz, ami az arcomat beborítja.

˗    Jane! – szólok rá mérgesen, mire leszáll rólam.

Egyfajta kuncogás tör elő belőle. Felállok és miután letöröltem a nyálat, mérgesen a szemébe nézek, de azonnal el is mosolyodom. Látom rajta, hogy mit gondol. Hogy muris volt és szeretne még ilyet játszani.

˗    Ti ismeritek egymást? – vág közbe a néma beszédünkbe Aiden.

˗    Igen, ő a nővérem. – válaszolom.

˗    Neked mióta van nővéred? – kérdez vissza idegesen. Mire a válasz Jane-től egy mérges morgás.

˗    Mindig is volt, csak most tért vissza. – mosolyogva nézek először Jane-re, majd vissza Aidenre.

˗    Jó, mindegy. Lydia bulit szervez. A tónál. Szombat este. Te pedig VIP vendég vagy. És a meghívókat én kézbesítem… Szóval… Tessék… - mondja és átnyújtja a kis cetlit. Abban a pillanatban, mikor átvettem tőle, már ott sincs. Jane pedig látszólag nem örül ennek.

˗    Emlékszel még Julie nénire? – kérdezem Jane-től. Bólogatás a válaszom. – És mióta vagy farkas? – kérdezem tőle és leülök vele szembe.

Öt kis csíkot rajzol a földbe a karmával. Felesleges gondolkodnom, hogy mit jelent. Öt éve. Szóval a nővérem öt éve csak farkas formában él. Öt éve nem volt egyszer sem ember. Sokat változhatott ez idő alatt. Bele sem merek gondolni. Igaz, nem is nagyon ismertem. Tizenkét évesen szakadtunk el egymástól. Bizonyára akkor jött rá, hogy farkas és nem akarta a család tudtára adni. Nem akartam tudni, hogy Kitsune vagyok, és mégis jól jött.

De mégis hogyan adjam be Julie néninek, hogy itt az elveszett unoka húga, aki valójában nem Kitsune, hanem farkas? Hogy így meg úgy farkas lett. Ráadásul a szeme alapján Alfa. Régebben ilyen lehetett Talia Hale is. Szeretném már újra látni a nővéremet, hogy milyen lett. És nem farkas alakban.

Mintha olvasna a gondolataimban, odajön mellém és az ölembe hajtja a fejét. Jó érzés, hogy valaki szavak nélkül is megért. Átkarolom és beletúrok a vastagabb szőrzetébe a nyakán. Megnyugtató érzés. A pillanat nem úgy repül el, mint eddig, hanem mintha lelassult volna az idő. A nap is lassabban bújik ki a horizont mögül. Más az egész világ. Sokkal nyugodtabb. Aztán Jane felfigyel egy zajra, ami a hátunk mögül jön. Felkapja a fejét, és feláll mellőlem. Alig pár másodperc alatt én is a talpamon vagyok. Mindketten harci állásba helyezkedünk, már ha lehet állást mondani egy farkasra. A fejét a földhöz préseli, miközben a gerince a hátsó lábai magasan tartása miatt széles ívben meggörbül.

Közben én bal lábamra helyezem a súlyt, míg a jobb előbbre van. Szokásos féloldalas állásom csak még ijesztőbb lesz, mikor a szemeim világítani kezdenek és a karmaim is kiugranak a helyükről. Jane egy pillanatra rám mered, mikor kiugrik valami az erdőből és megpróbálja Jane-re vetni magát. Elé ugrok és a tenyeremet előretartva villámokkal sújtok le a lényre. De semelyik nem találja el. Úgy repdes el mellettük, hogy alig venni észre a mozgását. Abbahagyom a villámok tüzét és helyette feltöltöm a kezeimet elektromossággal. Még éppen idejében sikerül a kezemet magam elé rántanom, különben a nyakamnak száguldana a csőrével. Várjunk. Csőrével?

Nos, engem is meglepett. A legtöbb ellenségemnek a madarakhoz és ilyesfajta hüllőkhöz az égvilágon semmi köze nem volt eddig. De ennek az van. Egy hatalmas, nagyjából az alkarom hosszúságának megfelelő sasszerű csőre van. A harapásának erősségéről nem beszélve. Ugyanis mikor magam elé rántom a kezem védekezésből, azonnal ráharap a hatalmas csőrével. Majdnem az egész tenyerem a csőrében van. Felüvöltök a fájdalomtól. Nem tudom, hogy milyen a vérfarkas vagy az aligátor harapásának ereje, de szerintem ez még azon is túltesz. A csőre úgy hasít bele a húsomba, mint kés a vajba. Reflexből rácsapok a feje tetejére egy kis elektromos löketet adva neki.

Ha agyra megy, nem hiszem, hogy sokáig tűri. Nem is teszi. Kiköpi a kezemet, és visítva tántorodik hátra. Jane Átugrik felette, de még mielőtt földet érne, a levegőben a madár nyakába mélyeszti a fogait, és magával húzza. A madár felborul, és próbál felkelni. Sikerül jobban szemügyre vennem. Egy oroszlán-sas hibrid. A feje sasé, akárcsak a teste első része. Egy szürkés-barna sas. Az egyetlen fura, a hosszú farkasszerű fülek. A hátsó része pedig egy oroszláné, minden stimmel. Talán a mesebeli griff lenne az? Nincs időm. Jane int, hogy üljek fel a hátára, és elvisz haza. Közben pedig a kezemből csak úgy ömlik a vér. Rezes illat tölti be a mezőt, az pedig, hogy farkas is vagyok, egy fabatkát sem ér.

Felugrom Jane hátára, és jó erősen átkarolom a nyakát az ép karommal. Alig veszem észre hogy elindultunk. Olyan halkan lépdel, ugrál, vagy fut, hogy az egyenesen hallhatatlan. Mégis olyan gyorsan száguldunk, hogy majdnem minden összemosódik. Inkább visszahajtom a fejem a dús szőrébe, mielőtt megszédülnék. Ő bizonyára hozzá van szokva a száguldáshoz, de én nem. Hallgatom az egyenletes szívverését és légzését, ami még futás közben sem gyorsul fel igazán. Olyan jó, ahogyan a hajamat fújja a szél, ráadásul rásegít a selymes bundája. Nem számolom a másodperceket, de nem hiszem, hogy pár percnél tovább tart a futás neki. Pár percig tart csak a varázslat, aztán lerak az erdő szélén, a házunknál.

Bólintok neki, aztán besietek a házba.

Odabent Julie néni a nappaliban nézi a tévét, mikor belépek. Azonnal rámered a kezemre. Soha nem vágott még ilyen arcot. Tehát valami nem nagyon stimmel. Azonnal a kocsi kulcsért nyúl és kisiet előttem a kocsiért. Utána futok, de addigra már kijár a kocsival. Kitárja előttem a kocsiajtót, mire azonnal beülök és becsukom a jobb kezemmel az ajtót. Rálép a gázra.

Őt sem láttam ilyen idegesnek sohasem. Nem mintha láttam volna. Most viszont valami nagyon nem stimmel, ezt én is érzem. A sebemnek el kellett volna kezdenie begyógyulni, vagy legalább a véremnek a folyásának lelassulnia. De még mindig folyik belőle.

Hátradöntöm a fejem, aztán már csak azt veszem észre, hogy félrebicsaklik a fejem…

22. rész

Álom vagy valóság?

Körbenézek és látom, a tó partján vagyok. Azonban semmi különös. Éppen alkonyodik. Párat pislogok, hogy jobban lássak, de nem nagyon változik semmi. A kezemet leteszem magam mögé és rátámaszkodom. Ezek szerint csak álmokról volt szó. Nem mintha sok értelmét látnám. Megpróbálom megkeresni a kapcsolatot köztük, de semmire sem jutok. Talán arra, hogy az értelmet kellene keresnem benne. Talán az agyam próbálja felhívni pár fontos dologra a figyelmem, vagy figyelmeztetni akar valamire.

Lássuk csak. Az első, a tó. Szóval… Bemegyünk egy új barlangba. Egy vulkánt találunk és egy szörnyekkel teli üreget. Ennek mi értelme van? Cseppet sem értem. Talán az új gonosz helyére akar utalni? Jó hagyjuk…

A brazil esőerdei barlang. Új fák, új természet, és az árny. Valamint az a kis csillag. Mi lehet az értelme? Egy gonosz alak, aki megpróbál mindent elpusztítani, beleértve engem is. És én lennék a jó és újjá építő? De mit jelent a csillag? Ez is túl bonyolult.

Nos… Volt még a sivatag, Alice-szel. Ennek végképp semmi értelme.

Aztán ott volt a város, és az árny, meg persze Alice. Bárhogy próbálom, nem találom értelmét.

Végül pedig az Alaszkai farkasok, róka és ismételten Alice. Ennek még van egy kis értelme, például, hogy egy Kitsunét megpróbálnak elkapni a farkasok, és én csak nézem. Ahelyett, hogy közbelépnék.

Nagyot sóhajtok és felkelek a földről. Éppen most megy le a nap a horizonton, és ugyan látni még valamit, nem sokat. Kinyújtóztatom az elgémberedett végtagjaimat és felveszem a telefonomat a földről. A zenelista fogad, miután feloldottam a képernyő zárat.

Megnézve az utolsó zenéket, már kissé érthetőbb az álmaim helyszíne. A zenék klipjei villantak be álmomban, de még akkor is kérdés a cselekmény. Valahogy nem függ össze az egész.

Megrázom a fejem és a felsőmet felvéve a földről, indulok haza. Az erdőn át a sötétben. Még ha farkas-róka keverék is vagyok, nem szeretem. Az első körülbelül egy kilométert könnyen lefutom, de aztán megtorpanok, mikor egy világító szemű szárnyas ember ugrik ki elém.

Egy pillanatra ledöbbenek, de aztán egy kanyarral kikerülve gyorsan tovább futok. Nem akarom, hogy az álmaim valóra váljanak. Nem lenne szép vége. Legalábbis számomra. Ha kérhetem, inkább kimaradnék belőle. Köszönöm!

Pár kilométer után elérem a házunkat. Szerencsére az árnyalak nem követett, de nem lehetek benne biztos. Körbenézek az erdő szélét pásztázva, de az abszolút semmi tekint vissza rám a lemenő nap sugaraiban. Lenyomom a bejárati ajtó kilincsét és belépek rajta.

Fellélegezhetek. Ma már nem fognak zaklatni. Fellépdelek a szobámba és ledőlök az ágyra. Nem tudok aludni, akárhogyan próbálkozom is. Túl kipihent vagyok ahhoz, ezért bekapcsolom a számítógépet. Míg betölt, lemegyek a konyhába és csinálok magamnak egy szendvicset. Nagyon megéheztem, már vagy egy fél napja nem ettem. Mire visszaérek, már az internethez is csatlakozott.

Megnézem az e-mailjeimet, azokat is csak átfutom. Dice sem írt, így ideje lesz ráírnom.

Szia Dice!

Remélem minden szuperül alakul odaát. Remélem, még élsz, és nem haltál meg. Nem felejtettem el a rejtélyek és rejtvények iránti érdeklődésedet. Most nagy szükségem van a fura észjárásodra. Nem kérném, ha nem lenne sürgős.

Ha meg tudnád fejteni, egy életre leköteleznél vele. Kérlek, fejtsd meg nekem az alábbi álmokat. Tudni akarom, mi a mondanivalójuk.

Ha egy ember azt álmodja, hogy egy esőerdő egyik barlangjában van, és mindenhol, ahová lép, egy új élet burjánzik fel, de egy sötét, szárnyas-ember árnya mindezt lerombolja, az mit jelenthet?

Aztán ha az ismerőssel egy sivatagban találkozol?

Mit jelent, ha valaki egy városban találja magát, és szellemként figyeli a körülötte lévők lépéseit? Aztán felbukkan egy ismerős arc, aki megakadályozza, hogy ez említett árnyék elkapja az illetőt?

És még egy: Ha egy sziklaszirten állsz, nézed, amint egy csapat farkas el akar kapni egy rókát, és a szikláról majdnem leesel, de az a bizonyos illető ismét megment?

Nagyon sürgős lenne!

Usa, Kalifornia, egy nappal később

Sean

Még egyszer átfutom a levelet és elküldöm neki. Éppen akkor lép fel ő is. Megvárom a válaszát, hiszen úgysincsen semmi dolgom. Ráérek, mert kipihentem magam, pedig 10 óránál nem szoktam tovább fenn lenni, most pedig már 11 is elmúlt. Tehát nála, most hétfő van és 14 óra. Körülbelül.

Azonnal, mármint, amilyen gyorsan tud gépelni, és pörögnek az agy sejtjei válaszol is rá. Kicsit meghökkentő válaszokkal.

Hello, Sean!

Hát akkor bele is kezdek a mondandómba. Kicsit meghökkentő némely eset, de ezt tudtam összehozni gyorsan.

Az első álmod megfejtése: egy új emberrel fogsz találkozni, aki a teljes ellentéted lesz, de mégis együtt alkottok egy egészet.

A másodikra: egy új/régi ismerőssel fogsz találkozni, egy elhagyatott helyen.

A harmadik megfejtése: egy új helyre fogsz kerülni, ahol az említett ismerős az ellentéted és közéd fog állni.

Az utolsóra pedig nem tudom a megfejtést. Kicsit bonyolult, és kétlem, hogy a természetfelettinek köze van hozzá, mert akkor érthető magyarázattal tudnék rá válaszolni.

Még azért töröm rajta a fejem.

Egy nappal korábban, Queensland

Dice

Ahogyan végigolvasom, rájövök, hogy igaza van, de arra is, hogy bele kell vonnom őt is a természetfeletti titokba. Nagy dilemma, mert ha megkockáztatom, és elmondom, azonnal megbolondul és ő is azzá akar majd válni. Ha pedig nem mondom el neki, nem tudom meg a választ sem.

Helló, Dice!

Ez is nagy segítség volt tőled, főleg ilyen rövid idő alatt.

Az utolsót is meg kell tudnod fejteni. Nem baj, ha a természetfeletti benne van. Úgy legalább kicsit mozgalmas éltem lesz. :)

Egy nappal később, Kalifornia

Sean

Elküldöm a levelet és kikapcsolom a gépet. Szóval akkor lesz egy új barát, aki az ellentétem lesz, de ketten érünk egy egészet. Ez érdekes lesz.

Aztán jön egy új/régi ismerős, aki közénk fog állni, és akivel egy elhagyatott helyen fogok találkozni. Kíváncsi vagyok erre az egészre.

21. rész

Hazatérés

Jó végre újra itthon lenni. Jót tesz a sok sós után a tó édesvize. Egy teljes hónapot töltöttem, illetve bírtam ki Ausztráliában. Teljesen leszívta az energiámat a napsütés. És túlzott sós víz mennyisége. Meg a medúzás kalandom. Az egyik búvárkodás alkalmával sikerült magam megcsípetni egy medúzával. Szerencsére túléltem. A farkasomnak és az ellenméregnek köszönhetően.

De ott volt még a krokodil-birkózás is. Élveztem, de Dice majdnem otthagyta a fogát. Aztán majdnem megevett egy denevér. Pár szóval összegezve: elég esemény teli hónap volt.

Ja és Dice. Már az agyamra ment a sok rejtélyével. Tudtam, hogy szereti őket, de ez még nekem is sok volt. Annyiból jó viszont, hogy ha kellene, tud majd segíteni. Kétlem, hogy a Nogitsune volt az egyetlen gonosz a városban. Talán ő csak a kezdet volt. Mint ahogyan Julie néni és Peter kapcsolata. Összejöttek, míg távol voltam. Nem mintha nem örülnék neki. Csak furcsa és ironikus. 

Megrázom a fejem és lemerülök egyet. Nagy levegő és lebukom. A tiszta vizű édesvízben jobb úszni, mint az óceánban. Csak fenn maradni a felszínen nehezebb. Lemerülök a barlangig, hogy megnézzem meg van-e még. Örömmel nyugtázom, hogy még ott van.

Felbukkanok az üregben és megdöbbenve nézek körül. Nem ez az a barlang, amiben a Nogitsunével találkoztunk. Ez ahhoz képest kész palota. Egy kürtő vezet felfelé. Mint egy vulkánban. A víz partja pedig kővel van kirakva. Méghozzá jó nagyokkal. Kimászom a vízből és jobban körbenézek. Nem sok napfény jut be a barlangba, pedig jó nagy lyuk tátong a tetején.

Hirtelen megzavarodik a látásom és az egyensúlyom is elvesztem, amitől muszáj a falnak támaszkodnom, hogy el ne essek. Fura. Mintha már jártam volna itt. Az oké, hogy jártam itt, de nem emlékszem rá. Deja Vu érzésem van, és ezt bizonyítja a látászavar is. Mindig ez van. Mostanság egyre gyakrabban. Felállok a homokos földről. Homok. Most komolyan? Mi féle hülye tréfa akar ez lenni?

Fejest ugrok vissza a vízbe és kiúszom a partra. A barlangra merőlegesen jövök fel és a karmaimmal egy X-et rajzolok a puha part falba. Éppen akkor fordulok meg, mikor Mikayla is kijön az erdőből.

-    Szia! – köszön. - Hát te mit csinálsz? – kérdezi a tó másik oldaláról.

-    Semmit, csak megpróbálok jeleket vésni a partfalba.

-    És miért? – kérdez vissza. – Jó, hagyjuk! – gondolja meg mégis magát. Aztán beleugrik a vízbe és odaúszik hozzám.

-    Mit jelöl az X? – kérdezi, miután alaposabban szem ügyre vette a rajzot. Egy percig habozok, hogy elmondjam neki, de végül engedek a jobbik énemnek.

-    Kövess! – mondom és lemerülök a víz alá.

Lemerülök, és nem törődöm vele, hogy követ-e vagy sem. Egyre mélyebbre úszom, és amikor a barlanghoz érek, felnézek rá. Látom, hogy ott van a nyomomban, ezért beúszom a hosszú bejáraton és felszínre jövök a medencében. Pár másodperc késéssel ő is felbukkan mellettem. Meglepődve tapasztalja a barlang szépségét.

-    Wow, ez meg hogyan…? – kérdezné, de be sem tudja fejezni a mondatát, annyira elámul.

-    Ezt kérdeztem én is. – mondom és kimászom a partra, majd a kezemet nyújtom, hogy kisegítsem a vízből.

Amikor a falra nézek a víz partjáról, megint elfog a Deja Vu és mivel megkapaszkodni nem tudok semmiben, háttal a vízbe esek. Egy másodpercig mintha meg is bénulnék, de aztán sikerül megtapintanom a part köveit és vakon is a felszínre jönni. Mikayla ügyet sem vet rám, hanem végigjárja a barlangot. Arra próbál rájönni, hogy mikor keletkezhetett. Kimászok a partra és leülök az egyik nagyobb kőre. Közben ő körbejárja a barlangot és talál egy üreget. Vagyis egy nagy lyukat. Mivel elkanyarodik a kis folyosó, teljesen láthatatlan a kevés fényben.

Felállok és odasétálok a lyukhoz. Egy pillanatra összenézünk, majd eltűnik a hasadékban. Utánamegyek, de alig pár lépés után meg is torpanok. Elállja az utat, és nem enged tovább. Mázlimra magasabb vagyok nála, így tökéletesen kilátok. Egy hatalmas vulkánra hasonlít ez az üreg is, annyi különbséggel, hogy a tetején nincsen kürtő. Nagyot nyelek, mikor meglátom a spirál alakú kiálló szirteket és rajtuk a hatalmas fészkeket. Az egyik fészekben megmozdul valami, majd egy hatalmas, sárga szempár néz vissza ránk. Elképedek, majd félre állok, hogy szükség esetén futhassunk.

De mi lehet ez? Kilép a fészekből és mérgesen ránk néz.

-    Fuss! – utasítom Mikaylát.

Több se kell, máris az alagút másik végén van. A szempárok és vele együtt a test is felém repül. Visszaugrom a folyosóra és visszafutok a barlangba. Mikayla akkor ugrik bele a vízbe, én pedig követem. Felúszunk a tó felszínére, hogy megmeneküljünk a lény elől.

-    Mégis mi volt ez? – kérdezi azonnal.

-    Nem tudom, de nem szeretnék vele találkozni még egyszer. – mondom és segítek neki kiúszni a partra.

-    Akkor beszéljünk arról, hogy mit kerestél a barlangban? – kérdezi azonnal.

-    A Nogitsune volt barlangját kerestem, és ezt találtam. – válaszolom és leülök a kavicsos partra.

-    Akkor jól eltévesztetted, a Nogitsune barlangja arra van! – mutat a tó másik oldalára. Gondolhattam volna. Régen volt mikor benn jártam és az is csak egyszer.

-    Sejtésem sincs mi lehetett ez, de nem is akarom megtudni! – válaszolom és magam elé meredek. Vajon hogyan került oda az a vulkáni kürtő? Mert más nem lehetett.

Aztán hirtelen képváltás következik, egy esőerdő mélyén egy barlangban vagyok. Benőtte a fű, és minden egyéb kevés fényt igénylő giz-gaz. A puha mohán fekszem, de azonnal fel is pattanok. Körbenézek, de sehol senki. Hogyan kerültem ide? Lehet, hogy a tavas részt álmodtam volna és ez a valóság? Elindulok és a talpam alatt lágyan lapul be a fű és a moha. Akkor nézek igazán magamra. Tiszta moha és fűvel vagyok beborítva. Lesöpröm magamról és elindulok valamerre. A lépéseim nyomán felburjánzik az élet. Növények, kisebb fák nőnek ki a helyén és némelyik helyén egy-egy állat is.

Mi a fene? Megfordulok és megnézem mi is lett mögöttem. Végigsimítom az ujjaimmal az egyik kis páfrány levelét, ami azonnal virágba borul. Aztán ahogyan felnézek, egy sötét árny jelenik meg a fák között és emberi alakot vesz fel. Ami eltér, egy fekete nagy sas szárny a hátán. Az árny keze kinyúl és megérinti az egyik fa levelét. A fa egyből lehullatja a levelét és elkorhad pár másodperc alatt.

Bámultan nézek rá, amikor egy cikázó kis csillag húz el köztünk és mindkettőnket körbejárja. Először körbetekereg a derekam körül, aztán mikor kinyújtom a tenyerem, belemászik és továbbszáll. Körbetekereg a lépteim nyomán létrejött kis erdők körül. Hol lebontja a növényeket, hol megnöveszti azokat. Aztán átfut az árnyékon, eltűntetve azt, majd felém fordul, és felém száguld. Átszáguld a mellkasomon, és csak egy sárga, csillogó nagyobb pötty marad utána.

Megint hirtelen képváltás következik. Egy sivatagban találom magam a semmi közepén. Körülnézek, és egy kisebb ragyogó alakon állapodik meg a szemem. A homok azonban megnehezíti, hogy kivegyem az arcát. Úgy csinál, mintha futna, de egy szempillantás alatt ott terem mellettem. Így közelről könnyen felismerem az arcát. Az Alkonyat filmekből Alice arca az idegené. Meg is lep az egész. Hátralépek, de eltűnik a talpam alól a homok és hátra esem.

Jó néhányat bukfencezem hátra, míg a homokbucka alján megállok a gurulással. Lesöpröm az arcomról a homokot, amikor már megint másik helyszínen vagyok. Egy felhőkarcoló tetején állok, és nyüzsög körülöttem az élet.

Aztán mintha már nem is ott lennék, az egyik forgalmas utcán állok, de minden homályos körülöttem. Megpróbálom megérinteni az egyik járókelőt, de egyszerűen átsiklik rajta a kezem. Mégis mi folyik itt? Alice újra feltűnik, az utca másik végénél. Megmozdul a szája, de nem jön semmilyen hang. Mintha valami fontosat akarna közölni velem. De semmit nem hallok. Aztán áttér a mutogatásra. Int, hogy forduljak meg. Azonnal meg is fordulok. A sötét árnyalak ott áll mögöttem. Ösztönösen fordulok meg és futok Alice irányába. Kicsit fura az egész, de ez a legkisebb bajom most.

Akárhogyan próbálom lehagyni, nem sikerül. Alice ugyan közelebb kerül hozzám, de az árnyék is követ. Egyszerre Alice közöttünk terem és egyszerűen megállítja az árnyékot.

Megint egy hirtelen képváltás. Most az Alaszkai Sziklás-hegységben vagyok. Egy szikla szirten. Lenézek, amikor hirtelen farkas üvöltést hallok. Ahogyan lenézek, csak a havas táj terem előttem. Egy róka szalad elöl, jó nagy ugrásokkal a magas hóban. Mögötte egy farkas falka lohol mögötte. Hat farkas próbálja utol érni a rókát félhold alakban. Kíváncsian nézem őket, amikor egy hűvös kéz ér a vállamhoz. Elfordítom a fejem, és megint Alice arca néz velem szembe. Aztán erősen meglöki a vállamat, mintha megpróbálna lelökni a sziklákról. A lábam alól ki is csúszik a talaj, és mikor lezuhannék, Alice elkap és segít feljutnom. Egész eddig csukott szemem, most kinyílik és amilyen hirtelen estem le, most olyan hirtelen ülök fel.

A fülhallgató kiesik a fülemből és majdnem a telefonom is kirepül a kezemből.