21. rész

Hazatérés

Jó végre újra itthon lenni. Jót tesz a sok sós után a tó édesvize. Egy teljes hónapot töltöttem, illetve bírtam ki Ausztráliában. Teljesen leszívta az energiámat a napsütés. És túlzott sós víz mennyisége. Meg a medúzás kalandom. Az egyik búvárkodás alkalmával sikerült magam megcsípetni egy medúzával. Szerencsére túléltem. A farkasomnak és az ellenméregnek köszönhetően.

De ott volt még a krokodil-birkózás is. Élveztem, de Dice majdnem otthagyta a fogát. Aztán majdnem megevett egy denevér. Pár szóval összegezve: elég esemény teli hónap volt.

Ja és Dice. Már az agyamra ment a sok rejtélyével. Tudtam, hogy szereti őket, de ez még nekem is sok volt. Annyiból jó viszont, hogy ha kellene, tud majd segíteni. Kétlem, hogy a Nogitsune volt az egyetlen gonosz a városban. Talán ő csak a kezdet volt. Mint ahogyan Julie néni és Peter kapcsolata. Összejöttek, míg távol voltam. Nem mintha nem örülnék neki. Csak furcsa és ironikus. 

Megrázom a fejem és lemerülök egyet. Nagy levegő és lebukom. A tiszta vizű édesvízben jobb úszni, mint az óceánban. Csak fenn maradni a felszínen nehezebb. Lemerülök a barlangig, hogy megnézzem meg van-e még. Örömmel nyugtázom, hogy még ott van.

Felbukkanok az üregben és megdöbbenve nézek körül. Nem ez az a barlang, amiben a Nogitsunével találkoztunk. Ez ahhoz képest kész palota. Egy kürtő vezet felfelé. Mint egy vulkánban. A víz partja pedig kővel van kirakva. Méghozzá jó nagyokkal. Kimászom a vízből és jobban körbenézek. Nem sok napfény jut be a barlangba, pedig jó nagy lyuk tátong a tetején.

Hirtelen megzavarodik a látásom és az egyensúlyom is elvesztem, amitől muszáj a falnak támaszkodnom, hogy el ne essek. Fura. Mintha már jártam volna itt. Az oké, hogy jártam itt, de nem emlékszem rá. Deja Vu érzésem van, és ezt bizonyítja a látászavar is. Mindig ez van. Mostanság egyre gyakrabban. Felállok a homokos földről. Homok. Most komolyan? Mi féle hülye tréfa akar ez lenni?

Fejest ugrok vissza a vízbe és kiúszom a partra. A barlangra merőlegesen jövök fel és a karmaimmal egy X-et rajzolok a puha part falba. Éppen akkor fordulok meg, mikor Mikayla is kijön az erdőből.

-    Szia! – köszön. - Hát te mit csinálsz? – kérdezi a tó másik oldaláról.

-    Semmit, csak megpróbálok jeleket vésni a partfalba.

-    És miért? – kérdez vissza. – Jó, hagyjuk! – gondolja meg mégis magát. Aztán beleugrik a vízbe és odaúszik hozzám.

-    Mit jelöl az X? – kérdezi, miután alaposabban szem ügyre vette a rajzot. Egy percig habozok, hogy elmondjam neki, de végül engedek a jobbik énemnek.

-    Kövess! – mondom és lemerülök a víz alá.

Lemerülök, és nem törődöm vele, hogy követ-e vagy sem. Egyre mélyebbre úszom, és amikor a barlanghoz érek, felnézek rá. Látom, hogy ott van a nyomomban, ezért beúszom a hosszú bejáraton és felszínre jövök a medencében. Pár másodperc késéssel ő is felbukkan mellettem. Meglepődve tapasztalja a barlang szépségét.

-    Wow, ez meg hogyan…? – kérdezné, de be sem tudja fejezni a mondatát, annyira elámul.

-    Ezt kérdeztem én is. – mondom és kimászom a partra, majd a kezemet nyújtom, hogy kisegítsem a vízből.

Amikor a falra nézek a víz partjáról, megint elfog a Deja Vu és mivel megkapaszkodni nem tudok semmiben, háttal a vízbe esek. Egy másodpercig mintha meg is bénulnék, de aztán sikerül megtapintanom a part köveit és vakon is a felszínre jönni. Mikayla ügyet sem vet rám, hanem végigjárja a barlangot. Arra próbál rájönni, hogy mikor keletkezhetett. Kimászok a partra és leülök az egyik nagyobb kőre. Közben ő körbejárja a barlangot és talál egy üreget. Vagyis egy nagy lyukat. Mivel elkanyarodik a kis folyosó, teljesen láthatatlan a kevés fényben.

Felállok és odasétálok a lyukhoz. Egy pillanatra összenézünk, majd eltűnik a hasadékban. Utánamegyek, de alig pár lépés után meg is torpanok. Elállja az utat, és nem enged tovább. Mázlimra magasabb vagyok nála, így tökéletesen kilátok. Egy hatalmas vulkánra hasonlít ez az üreg is, annyi különbséggel, hogy a tetején nincsen kürtő. Nagyot nyelek, mikor meglátom a spirál alakú kiálló szirteket és rajtuk a hatalmas fészkeket. Az egyik fészekben megmozdul valami, majd egy hatalmas, sárga szempár néz vissza ránk. Elképedek, majd félre állok, hogy szükség esetén futhassunk.

De mi lehet ez? Kilép a fészekből és mérgesen ránk néz.

-    Fuss! – utasítom Mikaylát.

Több se kell, máris az alagút másik végén van. A szempárok és vele együtt a test is felém repül. Visszaugrom a folyosóra és visszafutok a barlangba. Mikayla akkor ugrik bele a vízbe, én pedig követem. Felúszunk a tó felszínére, hogy megmeneküljünk a lény elől.

-    Mégis mi volt ez? – kérdezi azonnal.

-    Nem tudom, de nem szeretnék vele találkozni még egyszer. – mondom és segítek neki kiúszni a partra.

-    Akkor beszéljünk arról, hogy mit kerestél a barlangban? – kérdezi azonnal.

-    A Nogitsune volt barlangját kerestem, és ezt találtam. – válaszolom és leülök a kavicsos partra.

-    Akkor jól eltévesztetted, a Nogitsune barlangja arra van! – mutat a tó másik oldalára. Gondolhattam volna. Régen volt mikor benn jártam és az is csak egyszer.

-    Sejtésem sincs mi lehetett ez, de nem is akarom megtudni! – válaszolom és magam elé meredek. Vajon hogyan került oda az a vulkáni kürtő? Mert más nem lehetett.

Aztán hirtelen képváltás következik, egy esőerdő mélyén egy barlangban vagyok. Benőtte a fű, és minden egyéb kevés fényt igénylő giz-gaz. A puha mohán fekszem, de azonnal fel is pattanok. Körbenézek, de sehol senki. Hogyan kerültem ide? Lehet, hogy a tavas részt álmodtam volna és ez a valóság? Elindulok és a talpam alatt lágyan lapul be a fű és a moha. Akkor nézek igazán magamra. Tiszta moha és fűvel vagyok beborítva. Lesöpröm magamról és elindulok valamerre. A lépéseim nyomán felburjánzik az élet. Növények, kisebb fák nőnek ki a helyén és némelyik helyén egy-egy állat is.

Mi a fene? Megfordulok és megnézem mi is lett mögöttem. Végigsimítom az ujjaimmal az egyik kis páfrány levelét, ami azonnal virágba borul. Aztán ahogyan felnézek, egy sötét árny jelenik meg a fák között és emberi alakot vesz fel. Ami eltér, egy fekete nagy sas szárny a hátán. Az árny keze kinyúl és megérinti az egyik fa levelét. A fa egyből lehullatja a levelét és elkorhad pár másodperc alatt.

Bámultan nézek rá, amikor egy cikázó kis csillag húz el köztünk és mindkettőnket körbejárja. Először körbetekereg a derekam körül, aztán mikor kinyújtom a tenyerem, belemászik és továbbszáll. Körbetekereg a lépteim nyomán létrejött kis erdők körül. Hol lebontja a növényeket, hol megnöveszti azokat. Aztán átfut az árnyékon, eltűntetve azt, majd felém fordul, és felém száguld. Átszáguld a mellkasomon, és csak egy sárga, csillogó nagyobb pötty marad utána.

Megint hirtelen képváltás következik. Egy sivatagban találom magam a semmi közepén. Körülnézek, és egy kisebb ragyogó alakon állapodik meg a szemem. A homok azonban megnehezíti, hogy kivegyem az arcát. Úgy csinál, mintha futna, de egy szempillantás alatt ott terem mellettem. Így közelről könnyen felismerem az arcát. Az Alkonyat filmekből Alice arca az idegené. Meg is lep az egész. Hátralépek, de eltűnik a talpam alól a homok és hátra esem.

Jó néhányat bukfencezem hátra, míg a homokbucka alján megállok a gurulással. Lesöpröm az arcomról a homokot, amikor már megint másik helyszínen vagyok. Egy felhőkarcoló tetején állok, és nyüzsög körülöttem az élet.

Aztán mintha már nem is ott lennék, az egyik forgalmas utcán állok, de minden homályos körülöttem. Megpróbálom megérinteni az egyik járókelőt, de egyszerűen átsiklik rajta a kezem. Mégis mi folyik itt? Alice újra feltűnik, az utca másik végénél. Megmozdul a szája, de nem jön semmilyen hang. Mintha valami fontosat akarna közölni velem. De semmit nem hallok. Aztán áttér a mutogatásra. Int, hogy forduljak meg. Azonnal meg is fordulok. A sötét árnyalak ott áll mögöttem. Ösztönösen fordulok meg és futok Alice irányába. Kicsit fura az egész, de ez a legkisebb bajom most.

Akárhogyan próbálom lehagyni, nem sikerül. Alice ugyan közelebb kerül hozzám, de az árnyék is követ. Egyszerre Alice közöttünk terem és egyszerűen megállítja az árnyékot.

Megint egy hirtelen képváltás. Most az Alaszkai Sziklás-hegységben vagyok. Egy szikla szirten. Lenézek, amikor hirtelen farkas üvöltést hallok. Ahogyan lenézek, csak a havas táj terem előttem. Egy róka szalad elöl, jó nagy ugrásokkal a magas hóban. Mögötte egy farkas falka lohol mögötte. Hat farkas próbálja utol érni a rókát félhold alakban. Kíváncsian nézem őket, amikor egy hűvös kéz ér a vállamhoz. Elfordítom a fejem, és megint Alice arca néz velem szembe. Aztán erősen meglöki a vállamat, mintha megpróbálna lelökni a sziklákról. A lábam alól ki is csúszik a talaj, és mikor lezuhannék, Alice elkap és segít feljutnom. Egész eddig csukott szemem, most kinyílik és amilyen hirtelen estem le, most olyan hirtelen ülök fel.

A fülhallgató kiesik a fülemből és majdnem a telefonom is kirepül a kezemből.