31. rész

Üdv köztünk!

Miután a szívem megszűnik dobogni, minden újraéled. Ott állok a holttestem, Julie és Jane mellett. Ilyen lehet szellemnek lenni. Semmit nem érzel, és senki nem érzi meg a jelenléted. Magányos és unalmas. Egyhangú. Mintha egy üvegfalon keresztül látnád az alattad lévő világot.

˗    Sean! – szólal meg mögöttem valaki. – Sean, én vagyok.

˗    Anya? – ismerem fel az alakját. Egy fényes alagút mellől néz rám.

˗    Gyere!

Szívesen odafutnék hozzá és megölelném, de az azt jelentené, hogy már soha nem térhetek vissza. De én nem akarom ezt. Nem akarok még elmenni. Van még pár befejezetlen ügyem. Van valami, amit meg kell tennem.

˗    N… Nem! Még nem mehetek. Nem most jött el az ideje.

Mondom és hátat fordítok neki. Csak akkor veszem észre, hogy mellettem áll egy farkas, egy hófehér farkas és egy ugyanilyen színű róka. Ők lehetnek a bennem lakozó „állatok”. Vagyis csak voltak. És lesznek!

Nem hagyom, hogy csak így véget érjen minden. Nem is tudtam igazán elbúcsúzni senkitől. Se a nővéremtől, akinek mostanra a könnyeiből tengert lehetne csinálni, már ha valaki összegyűjti. A távolban farkasok vonyítanak fel. Siralmas vonyítások. Kettő a tó környékéről, egy a város másik végéből, egy a belvárosból, és egynek a hangjai a távolból jönnek. Valahonnan messziről, a hegyek irányából.

Lehajolok Julie néni mellé és súgok valamit a fülébe.

˗    A zseb!

Mondom, de kétlem, hogy meghallja. Egyre hangosabban mondogatom, és hogy nyomatékosítsam a tetteim, megfogom a vállát. Vagyis csak fognám, de átsiklik rajta a kezem.

˗    A zseb?

Ismétli el, majd elkezd kaparászni a testem ruhájában. Megtalálja benne azt a kis cetlit és maga elé veszi. Pontosan az ilyen esetek miatt mindig magamnál tartottam egy kis útmutatót, csak azért, hogy ha kell, akkor oda tudjam adni neki. Egy Kitsune ugyanis meggyógyíthat. És visszahozhat akár a halálból is. Az áll a kis cetlin, hogy tegye a kezét a seb fölé és gondoljon csak rám. Senki másra. Így tudtam visszahozni Dannyt is.

Lassan és reszketve emeli a seb fölé kezét, majd behunyja a szemét. Egy kis idő kell, mire elkezd világítani a keze. És vele együtt a sebem is. Lassan, de láthatóan gyógyul. Egy kis lyuk azonban hamar beforrna, ha nem lenne halott az illető. Az élők seb gyógyítása könnyebb, csak az elemedben kell érezned magad. Onnan nyered az erőt, és így nem kerül egy rókafarokba. Rossz egy üzlet, de száz év után újra nő.

Mikor a seb teljesen beforr, a világosság eltűnik, és újra visszakéri a lelkeket. Először a farkast kezdi maga felé húzni a testem, aki hevesen tiltakozik ellene. Karmait belemélyeszti a szellem világ talajába, de így csak lassítja a vonszolást. Megragadom a karját és felemelem a talajról. Majd egy mosoly kíséretében elengedem. Mint egy örvény, szippantja magába a testet, azután a rókát. Engem nem kell vonszolnia. Odaállok az örvény mellé és fejest ugrom bele.

Az új életem első szív dobbanásai. Attól, hogy nem nyitom ki a szemem, a felhő látásnak köszönhetően mindent látok. Most, hogy végre vannak felhők. Látom, ahogyan Jane elképed, és ahogyan Julie hátraszökken. Aztán Jane jó erősen megölel. Akkor ugrana el igazán, mikor kinyitom a szemem és a karjaim köré fonódnak.

˗    Üdv köztünk!

Mondja mosolyogva, de a szemeiből tovább patakzanak a könnyek. Julie is odajön, és ő is átölel minket.

Három nap eltelt mióta meghaltam, és visszatértem. Visszaszereztem a falkám tagjait, helyrehoztam a hullámvölgyes kapcsolatomat Jane-nel és összejöttem Hayleyvel. A régi szerelmünk és Mikayla elköltözése is szerepet játszott benne. Új hidat építettem a Peter és köztem lévő szakadék eltüntetésére. Kiderült, hogy van bennünk valami közös. Az pedig nem más, hogy mindent megadnánk a család tagjainkért. Akár a saját életünket is. A másik, hogy szeretjük megölni azokat az embereket, akik valamilyen módon bántottak nekünk vagy a család tagjainknak. Ő ölte meg például Conort. Duke egyik Alfáját, aki majdnem megölt. Tulajdonképpen megtette, de megfizette az árát. Peter Omegaként is erősebb a szörny alakjában, mint több tucat Alfa. Főleg azután, hogy megfogadta a tanácsainkat. Az enyémet és a személyi edzője tanácsait. Az ő személyi edzője Malia, az övé pedig Hayley. Tehát mondhatni Hayleytől tanul. Kivárja, míg az ellenfél nem figyel, és kielemzi a lépéseket. Aztán a saját erejét használja fel az ellensége ellen.

Egész eddig ezt mondogattam neki, de úgy látszik, jobban hallgat a lányára, mint az unoka öccsére. Na, mindegy.

 Lydia tegnapi buliját heverem még mindig ki. Az újjáéledésem tiszteletére rendezett egyet. És kötelező volt minden lány „bandataggal” táncolnom egyet. Nem csoda, ha elfáradtam. Majdnem egy tucat van belőlük. Talán van is annyi.

Gondolataimat az ébresztőóra cserregése zavarja meg. Kinyújtom a kezem és elkezdek tapogatózni az éjjeli szekrényemen. Mikor nem találom, bevetem a felhő látást, amivel könnyen megtalálom, és felé mutatva lesújtok rá egy villámmal, amitől kisül az egész és elhallgat. Azt hiszem megint vennem kell egy ébresztőt. Nem is tudom, miért fáradok vele, mikor beállíthatnám az ébresztőt a telefonomon, és azt biztos megtalálnám a párnám alatt.

Bár a szemembe süt a nap, nem akarok kikelni, és álmosan húzom a fejemre a párnát. Valami történt velem a szellemem visszatérése közben. Nem szoktam nyolc óránál tovább aludni, és nem szokott senki legyőzni. Most pedig még Danny is könnyen lenyomott délután. Valami történt. Határozottan. Az éberségem lankad, ami ilyen fontos időkben olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak. És mostanában a farkas képességek sem akarnak engem szolgálni.

Azt hiszem, tudom mi történt. Megbántottam a bennem élő farkast, aminek következtében nem akar segíteni. Vissza kell szereznem a bizalmát.

Kiugrom az ágyból és felkapva magamra pár ruhát, kiugrom az ablakon. Leugrok a teraszról és elindulok Deaton rendelője felé. Remélem ott lesz Ms. Morrell is. Benne sokkal jobban megbízom, mint Deatonben.

Ahogyan kiérek, kellemes nyári szellő csap az arcomba. Nem is akárhonnan jön, nyugatról. A Csendes-óceántól. Tehát eső lesz. Jó erős a sós víz jellegzetes illata, tehát nagy eső lesz. Rendben. Úgyis kellett már. És én nem akartam beleavatkozni a természet rendjébe.

Mélyen beszívom a levegőt és egy kis bemelegítés után nekiállok futni. Ugyan gyorsan futok, de majdnem lefejelek egy-két ágat, a figyelmetlenségem miatt. Jobb lesz, ha gyorsan visszaszerzem a támogatását.

Odaérek a rendelőhöz, de még nincs nyitva. Nyitás: kilenc óra. Nem baj. Tudom, hol a pótkulcs. Leguggolok az egyik nagy tuja mellé és megdöntve kiszedem alóla a kulcsot. Kicsit letörlöm róla a földet, azután kinyitom az ajtót és a kulcsot visszarakom a helyére.

Belépek a rendelőbe és be is megyek a műtőbe. Amint belépek, a kutyák idegesek lesznek. Benézek az ajtó kis ablakán hozzájuk, majd lenyomom a kilincset és belépek. Mindegyik próbál tőlem olyan messzire menni, amilyen messze csak lehet. Behúzódnak a ketrecek legtávolabbi sarkába és reszketnek. Még egy nagy dobermann is, akinek pedig senkitől nem kéne félnie. Ez talán mind miattam van. Mert a farkasom bizalmi állapota kihat a többi kutyára is.

Megrázom a fejem és kimegyek onnan. Nem tudom elhinni. Valahogyan meg kell tanulnom irányítani vagy legalább elérni, hogy legyen velem. Így olyan, mintha nem is én lennék. Hiányzik egy részem. Pont az a részem, amelyik mindig segített.

A doki is pont akkor ér be a rendelőbe, mikor én az orvosi szobába. Kicsit meglepődik, amikor ott állok a terem másik oldalán. Azon még inkább kiakad, hogy hogyan jöttem be.

˗    Te hogyan kerülsz ide? – kérdezi és lepakolja a táskáját.

˗    Segítenie kell. – mondom és egy másodperc alatt megkerülöm az asztalt. Huh, ez új!

˗    Nem engem keresel, hanem a nővéremet. Ő a jobb ilyen ügyekben. Segítenék, de elfoglalt vagyok. – mondja és bemegy a kutyákhoz.

˗    Hol találom őt? – kérdezem az asztalt fixírozva.

˗    Tudod, hol van az elmegyógyintézet? Mellette az egyetlen ház lesz az.

Remek. Ez nekem bőven elég. De ennyiből egyből hozzá is mehettem volna, ha tudom. Míg Deaton el van foglalva a kutyákkal én kisétálok a rendelőből, aztán mikor kiérek, abban a pillanatban ott sem vagyok. Úgy látszik, a róka énem, mióta nem akadályozza a farkas, sokkal gyorsabb tempóra képes. Eddig is gyors volt, de nem annyira, hogy az idő megálljon, míg futok. Jó, nem áll meg, csak lelassul, de ez akkor is fura.

Bár vigyáznom kellene, nehogy lefüleljen valaki, azért sokan úgysem tudnák bebizonyítani. Ráadásul itt szökött elmebetegnek néznék, így még kevesebb a kockázat.

Mikor odaérek a házhoz, megnyomom a csengőt és figyelem a mozgásokat odabenn. Hallom, ahogyan odalép az ajtó elé és megmozdítja a kulcsot. Igencsak meglepődik, mikor ott talál az ajtajában.

˗    Sean! Mit keresel itt? – kérdezi

˗    Segítenie kell. – Nem ártana lecserélnem ezt a szlogent.

˗    Foglalj helyet! – mondja és befelé int a kezével.

Egész jól felszerelt háza van. Két emelet, egy nagy konyha, és nem tudom minek, de több szoba. És egy nagy nappali.

˗    Nos, mi az, ami ennyire sürgős? – kérdezi, amint helyet foglal velem szemben.

˗    Lehetséges, hogy valaki elveszítse az éberségét? – kérdezem félve.

˗    Még nem láttam ilyet. Mire gondolsz?

˗    Akkor kezdődött minden, amikor tudja… Visszatértem a halálból. Azóta az éberségem mintha eltűnt volna. A futás eddig is gyors volt és akadálytalan. De ma és tegnap majdnem lefejeltem egy-egy ágat.

˗    És mégis mi volt a szellem világban, amiről mi nem tudunk?

˗    Amikor Julie meggyógyított, a testem először a farkas énem szívta be. De ő nem akart menni, így kénytelen voltam segíteni a testemnek. Lefordítva: Próbált kapaszkodni és küzdeni, de megfogtam a lábait és mikor azt hitte, bízhat bennem, elengedtem, hogy előbb visszajöjjek.

˗    Ahh… - sóhajt egy nagyot. – Itt a probléma gyökere. A farkas és a róka mindig harcban állt egymással. A róka gyorsabb, eszesebb, mint a farkas, de gyengébb is. A farkas erős, valamilyen szinten gyors. A kettő együtt megfér a testedben. Olyan a tested, mint egy falka. Te magad vagy az Alfa. Ők pedig ketten béták. Egy farkas nem tudja elviselni, hogy ketten irányítsák. Egy Alfa van minden falkában. Egy béta csak az alfának hódol be. A testednek egyszerre kellett volna behúznia magába a farkast és a rókát. De nem így történt. A farkas még a rókának is alá van rendelve. De ezt a farkas nem tudja feldolgozni, így inkább Omega lett. Addig nem fogod visszakapni, míg valahogyan a béták szintjére nem emeled.

˗    Oké, értem, de hogyan csináljam?

˗    Engedd szabadon.

˗    És mikor? – kérdezgetem tovább.

˗    Ma. Este. Félhold lesz. Ekkor csak részben tud előtörni. Részben irányíthatod.

˗    De hogyan csináljam?

˗    Ez az, amire rátértem volna, ha nem szakítasz félbe. – Egy halk „Bocs” hagyja el a számat, de biztosra veszem, hogy hallotta. – A fajtád is különleges, de te magad is az vagy. Jane, ha úgy nézzük gyengébb, mint te. Benne a farkas gének vannak túlsúlyban, ezért is farkassá változik. De nem tud rókává változni. Már nem. A farkasként töltött évek során elnyomta a farkas a rókává változás képességét. Erre most már csak te vagy képes. Ha visszanyered a farkasod erejét. És farkassá változol, akkor tudod váltogatni az alakokat. A róka gyorsabb, és élesebb eszű, de a farkas erős és jobbak a reflexei. Azt pontosan nem tudom, mit kell csinálnod, de ott van a testvéred, Peter és Malia, akik segíthetnek benne.

˗    Nos, hogyan akarod csinálni? – kérdezi Jane.

˗    Nem tudom. – válaszolom egyszerűen. – Te hogyan csinálod?

˗    A száguldás és szabadság érzése miatt változom át. De mivel te még nem érezted… Próbáld meg úgy, ahogy én annak idején… Várj. Az sem jó. – mondja és látszik rajta, hogy erősen gondolkodik.

˗    Legyél farkas. – javasolja üvöltve Peter.

˗    Ne üvölts a fülembe! – kiabál vele Malia és ellöki magától. – Próbáld meg, hogy olyanná válik a testfelépítésed, mint a farkasoknak. – javasolja Malia, mikor odaér Jane mellé. Nehezen, de belemegyek a dologba. Négykézlábra állok, de még mindig semmi.

˗    Legyen vörös a szemed színe és üvölts! Úgy, mint egy igazi farkas. – mondja Jane.

Koncentrálok és próbálom előkeresni a fejemből azokat az emlékeket, amelyek előidézték. De semmit nem találok. Egy régi country számot viszont sikerül valahogyan előszednem. Dühömben felhagyok a próbálkozással és kinyitom a szemem. Felnézek vele, de vörösen látok mindent. Tehát mégis sikerült.

˗    Üvölts! – kiabálják kórusban.

Felnézek a holdra, aztán előtör belőlem. A hang amit a vérfarkasok tudnak csak kiadni. Mikor becsukom a szemem, elkezd átalakulni a testem. A térdem eltörik és átfordul a másik oldalára. Az ujjaim megrövidülnek és a körmök helyére erős karmok nőnek. A fülem egy kicsit felcsúszik, aztán olyanná válik, mint a kutyáknak. A tenyerem kicsit összezsugorodik, és talpra kezd emlékeztetni. Az orrom és az állkapcsom előrenyúlik és összenő. Végül pedig a bundám nő ki. A lábaim – immár mind a négy – a törzsem és végül a fejem. De amit még kihagytam, hogy a gerincemből kinő egy lompos farok. Ha most elém raknának egy tükröt, úgy néznék ki, mint egy óriásira nőtt farkas.

Mikor kinyitom a szemem, a többiek még mindig ott állnak előttem és figyelnek. Most a farkasom irányít. Kicsit bekapcsoljuk a robotpilóta üzemmódot és lazítunk. Csak figyelünk és semmi.

Felüvöltök a holdra és a másik pillanatban már ott sem vagyok. A lábaim anélkül mozdulnak meg, hogy engedélyt kértek volna tőlem. Ez lehet az amit Morrell mondott. Hogy átveszi felettem félig az irányítást. Legalább nem fárasztom magam, amíg a farkas irányít. Majd csak kifárad. Bár ismerve a vérfarkasokat, soha nem fárad el. Mindegy élvezem a kilátást. Az elsuhanó ágakat, sziklákat, bokrokat. És az éjszakai állatokat. Anélkül kerülök a közelükbe, hogy elmenekülnének előlem. Rosszul teszik, mert míg nem én irányítok, addig veszélyben vannak. Mikor pedig a farkas nekitámadna egy ártatlan vapitinek, kikapcsolom a „robotpilóta” üzemmódot és éppen a hátára érkezek, de azután tovább is ugrok.

Élvezem a szabadságot, de a szabadság, a gondtalan élet nem veheti át felettem az irányítást. Nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. Jó lenne, de nem. Visszaadom a farkasnak az irányítást. Kell nekem is egy kis pihenés. Jó, hogy valaki leveszi a vállamról a terhek egy részét. Olyan benn a fejemben, mint egy nagy ház. Most egy nappaliban üldögélek és tévét nézek. De műsor helyett a szemem képe az „adás”. Lazíthatok, és nem kell aggódnom. Reggelig nem. Minden esetre nem alhatok el. Fura is lenne, de ha lehetne, sem próbálnám ki. Ki tudja milyen őrültségeket csinálna a farkas.

Oldalra pillantok, bár nem értem ezt az egész házszerű felépítést. Egy zenelejátszó terem mellettem. Megnézem a listát, és csak azok a dalok szerepelnek benne, amiket kívülről tudok. Mást nem is nagyon tudnék lejátszani, hiszen a saját elmémben vagyok. Belökök egy zenét, ha jól láttam – mert csak találomra választottam – egy külföldi zene. Értem ez alatt azt, hogy nem angol a dalszövege, és nem is spanyol. Azt érteném. Ezt is értem, mert míg a suliban csak könnyű nyelveket lehet tanulni, én nem elégedtem meg ezzel, és a legnehezebb nyelvek közt válogattam.

Azt inkább nem mondom, hogy kik éneklik, magyar kiejtésem úgysem lenne az igazi. Annyi biztos, hogy az előadók neve J-vel kezdődik. A zene elindul és vele együtt a farkasom is kicsit megnyugszik. Igaz az én idegeimre is így hat a régebbi zene. 2008-2010-ig minden zenét meghallgatok, nincs kikötésem. Azokat a zenéket át lehet érezni és egy-egy képet idéznek a szemed elé a hallgatásukkor. Nagyjából mindegyik.

Ennek a zenének a klipjét is láttam már, így mindig egy tengerpart és egy trópusi sziget ugrik be elsőként. Míg a zene lemegy, a farkasom teljesen megnyugszik. Nem áll meg, hanem kissé ugrándozik. Boldog, hogy végre „szabad”. Amikor Selena Gomez zenéi beugranak, újra visszatér belé az élet és még őrültebben kezd örülni. Behunyom a szemem és élvezem a zenéket. Aminek következtében elalszom…

Napsütésre, homokra és a sós víz illatára ébredek. Napsütés, stimmel, homok, talán az is, sós víz? Na, az nem! Azonnal kinyitom a szemeimet és felállok. Mit látnék mást, mint a hatalmas Csendes-óceánt, szörfösöket és a hatalmas hullámokat. Körbenézek, hátha találok valami feliratot, hogy hol is lehetek, mert esküszöm, hogy egyáltalán nem emlékszem az égvilágon semmire. Meg is pillantok egy táblát, amiről azonnal leolvasom a feliratot: Long Beach. Los Angeles. Oké. De mégis hogyan kerülök ide? Levetem a cipőmet, a kezembe kapom és megpróbálok emlékezni, miközben a hullámokat és a kelő napot nézegetem.

Addig mindig megvan, hogy a farkasom örül és én is, de azután semmi.

Egyszer csak kilép mellém egy lány vízből és odasétál mellém. Várjunk, Hayley?

˗    Sean? Hogy kerülsz te ide? – kérdezi mellém lépve.

˗    Ezt én is kérdezhetném. – vágom rá.

˗    Vásárolni voltam, sokkal jobb cuccok vannak a nagyvárosokban, mint Beacon Hillsben. Na meg persze szörfözni, és a kilátásért. Ilyet nem látsz minden nap, igaz?

˗    Na, de mivel tudtál ide eljönni? Magán géppel? – kérdezem mosolyogva.

˗    Nem. Azt most otthon hagytam. Taxival.

˗    Idáig?

˗    Plusz pénzt fizettem. – vonja meg a vállát. Csak megrázom a fejem és mosolygok. Valahogy illik Hayley arcához a pénz szórás. De az én hercegnőm.

˗    És te mivel jöttél, és miért? – kérdezi, miközben elindul.

˗    Nem tudom, és nem tudom. – kérdőn néz rám, nem csodálom, mint aki megbolondult. Úgy hangozhat a számból. – Tegnap este átengedtem az irányítást a farkasomnak, én meg bealudtam valahogyan a fejemben. És mikor reggel felébredtem, már itt voltam.

˗    Értem. Valójában nem. Gondolom most haza szeretnél menni.

˗    Talán maradnék egy napig. Ha nem bánod és L.A. sem.

˗    Dehogy bánom! – mondja és átkarol. – Gyere, megmutatom a tengerparti házamat. – mondja és elugrándozik előttem.

Mikor megpillantom a házat – már ahol tudom, mivel mindenhol pálmafák és sövények veszik körül – már akkor látszik rajta, hogy full extrás. De amikor beérek, még inkább leesik az állam. Megszólalnék, de egy szó sem akarja elhagyni a számat. Így inkább csak mutogatok és tátogok. Úgy nézhetek ki, mint egy hülye. De most már én is az vagyok.

˗    Igen. Ez általában mindenki általános reakciója. – mondja bólogatva, mikor felém fordul.

˗    Ez a házad? – kérdezem végre.

˗    Csak az egyik. – mondja és kisétál az erkélyre. Ott pedig átugrik az egyik függőágyba.

˗    Csak az egyik? – követem és felülök a korlátra.

˗    Igen. Háromszáz év alatt sok nevelő szülőm volt. Éltem már itt, Texasban, Miamiban, Hawaiion, Balin, Seattleben és… Bora Borán. Ja, és Mexikóban. Tudod, az ember sokat tud spórolni, és jó házakat venni, ha van egy kis esze és sok nevelő szülője. Minden végrendeletben rám hagyták a házat. Vagyis az akkori nevemre. Voltam már minden nevű. Most Hayley vagyok. Annyi személyim van… Amikor a nevelő szüleim meghalnak, és rám hagyták a házat, eltűnök innen. Még csak híremet sem lehet hallani. Aztán ötven év múlva egy profi sminkes segítségével feltűnök, hogy az emberek lássanak, másnapra pedig az öregasszony halott. Vagyonát az örökbe fogadott lányára hagyva, aki szintén én vagyok. Így megy ez majdnem mindig. Már kétszázhetven éve. Így van ennyi házam.

˗    És mi a helyzet a pénzzel?

˗    Svájcban vannak a jó bankok, oda teszem be a pénzem, hadd kamatozzon, aztán ismételten meghal az öreg anyóka, aki átruházza pénzét a „gyerekére”.

˗    Ördögi vagy.

˗    Nem, csak okosabb és tovább élő, mint a legtöbb ember. Ja, most jut eszembe. Két nap múlva utazom Skóciába. Lehet, hogy ott is öröklök egy kastélyt. És jó lenne, ha eljönnél velem. Nemcsak azért, hogy sofőr légy, hanem, hogy világot láss. Voltál már a briteknél?

˗    Nem, nem mondhatnám. Ausztráliában voltam eddig csak.

˗    Akkor muszáj eljönnöd.

˗    Várj, háromszáz éved volt, és nem sikerült megszerezned a jogosítványt?

˗    Hát. Igen. Az autók még csak száz éve, annyi sincs, jelentek meg. Kocsim van. Csak hát az oktatóim annyit érnek, mint egy kő, amit beledobnak a vízbe. És emiatt nem tudom letenni.

˗    Ha gondolod, én taníthatlak. Csak nem itt. 100 az egyhez, hogy azonnal elütsz egy gyalogost. Vagy karambolozol.

˗    Akkor hol? – kérdezi és felül a függőágyon.

˗    Elhagyatott vidéken.

Mondom és felugrom mellé a függőágyra…