29. rész

Bosszú

Ez is csak egy szokásos nap a kávézóban. Egy hét gyilkosságok nélkül, és nagyobb lesz a forgalom, mint egész eddig. Az emberek élvezik, hogy nem csak a négy fal között kell ülniük. Láttam már ilyet. A láncon tartott állatokkal is ez van, mikor elengedik őket. Arra futnak, amerre látnak. Nem érdekli őket az égvilágon semmi.

Könnyű munkám van csaposként, bár az ilyen napokon még nekem is kicsit nehezebb. Nem baj, több pénzt kapok érte a hét végén. Nincs más dolgom, mint itt-ott teletölteni egy-egy poharat. Szerencsére ez a hullám telihold idején jött, így ha több poharat kell egyszerre megtölteni, könnyen használhatom az erőmet. A telihold ugyanis felerősíti a vízvarázslást. Mint az apály-dagály. Az is a holddal függ össze.

Most, a nyitáskor még nincsenek sokan. Maximum egy-két ember, akik a reggeli ébresztő miatt jöttek be. Már nagyjából tudom, hogy kik a törzsvendégek. A leginkább a délelőtti műszakot kedvelem. Kevesebb a vendég, mint délután, de pénz szerzés szempontjából a délutános jobban jön. Hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton dolgozom, egyszer délelőtt, másszor délután. A többi szabad nap. Bár inkább bejövök szabadnapon is néha, legalább eltereli a figyelmem. Néha pedig jól jön.

˗    Mi újság, Hayley? – kérdezem, mikor beül a pult mellé.

˗    Egy capuccinót! – mondja és lefekszik a pultra.

˗    Te is bal lábbal keltél fel. – jegyzem meg és gyorsan elkészítem a rendelését. – Mi történt? – kérdezem, miközben lerakom a pultra az italát.

˗    Csak volt egy fura, kimerítő álmom.

Mondja miközben a pult másik felére beül egy öregúr. Elsétálok a másik oldalig és felveszem az úr rendelését. Töltök neki egy pohár whiskeyt és visszasétálok Hayleyhez.

˗    Elmeséled mi volt benne?

˗    Nos, nem is igazi álom volt. Inkább egy régi emlék. Úgy nagyjából egy évvel ezelőttről. Mikor a szüleimet megölték. – mondja és lehorgasztja a fejét.

Megértem. Nem lehet kellemes téma. Nekem sem az, amikor kérdezik. De én tudom mi miért történt. És belenyugodtam. De ő ezek szerint nem.

˗    Ne érts félre, - folytatja. – nem az igazi szüleim, hanem az örökbe fogadó; vagy nem is tudom, hogy van ez; szüleim.

˗    Megkérnélek, hogy folytasd, de biztos nem könnyű mesélned erről.

˗    Nem, valójában jó, hogy végre nem kell magamon cipelnem a terhet. Jó kiadni magamból. Szóval. Egy éve történt. Éppen Monterreyben voltunk. Az új barátnőimnél voltam, és eszükbe jutott, hogy elmennek vásárolni. A mobilom éppen nem volt nálam, és gyorsan hazafutottam érte. Nem volt olyan messze, alig egy fél utcányira. Amikor beértem, anyám ott állt egy idegen férfival a nappali közepén. Anyám azt mondta, mindent elárul a férfinak, ha engem hagy elmenni. Elmentem. Apám a szomszédnál segített kocsit szerelni, amikor szóltam neki. Mire apám beért a házba, a férfi eltűnt és vele együtt anyám is. Apám ebbe belerokkant. Két nap múlva egy késsel lett öngyilkos. Nem fogom elfelejteni azt az arcot. Soha. És egyszer meg fogom ölni.

˗    Bosszút akarsz rajt állni? – kérdezem önelégülten.

Nem vagyok a bosszú híve. De most ez mindegy. Nem az én harcom, hanem Hayleyé. Ha ő csak így tud megszabadulni ettől a rémes emléktől, akkor nem fogom útját állni. Ha neki ez kell, csinálja. De nem akarok egy vadásszal sem összetűzésbe keveredni.

˗    Még nem tudom. De ha igen, segítenél benne?

Kérdezi és közben bociszemekkel néz rám. Olyan, mint valami trükk. Képtelenség neki nemet mondani, ha minimum két másodpercig belenézel. Elkapom a tekintetem, mielőtt még rávenne valamiféle őrült tervre. Nem akarok ebben részt venni. Közben meglátom, amint Skyhever leül a pult másik végébe és int nekem.

Régi vendég, így tudom, mi kell neki. Bólintok, hátramegyek a sörért és miután kijöttem lerakom elé. Azután visszasétálok Hayleyhez.

˗    Légyszi. Csak ez az egy kérésem van.

Mondja bűnbánó képpel. Hosszasan elgondolkodom a dolgon. A barátom és nem akarok neki csalódást okozni. Ha meghal, akkor iszonyú bűntudatot fogok érezni. És nem fogad el nemleges választ. Valahogyan, de rá fog venni, hogy segítsek neki.

˗    Rendben. Holnap nem melózom. Hajnalban, nálam találkozunk, rendben?

˗    Szuper vagy. Még mindig ugyanott laktok, ahol három éve? – kérdez vissza.

˗    Nem. Azóta Julie nénihez költöztem.

˗    Együtt laktok… Ó… Oké. – mondja és kisétál a kávézóból.

Különös szokásom, hogy reggelente mindig felébredek, mielőtt a nap is kibukkanna a horizont mögött. Nem nagyon tudok aludni hajnalnál tovább. Kivéve, ha sokat melózom, vagy jól elfáradok az edzések közepette.

Ma reggel is korán keltem. Ahhoz képest, hogy csak két perc volt a nap és köztem a különbség. Nem számítok Hayleyre, hogy pontban itt lesz hajnalban, azért, miután felkaptam magamra egy térdnadrágot és egy pólót, leszáguldok a konyhába.

Hogy pontosabb legyek: kisétálok a folyosóra, átlendülök a korláton és megkapaszkodva az emelet padlójában, leugrom a járó lapra. Ritkán használom a lépcsőt. Főleg, mikor le kell menni egy emeletet. Hangtalanul érek földet és átsétálok a konyhába.

Négy óra múlt négy perccel. Kiszedek a hűtőből egy narancsleves-dobozt és töltök magamnak egy pohárral, majd felkapok egy almát a gyümölcsös kosárból, aztán visszamegyek a szobámba.

Hayley még nincs benn a szobámban és nem is kopogtat az ablakomon. Csengőnk nincs, így ha be akar jönni, akkor kopog az ajtón. Bár, ha megérzi, amit majdnem minden természetfeletti, akkor az ablakomnál fog kikötni.

Míg várok rá, bekapcsolom a gépemet és átnézem az e-mailjeimet. Dice azóta írt még néhány alkalommal. Legtöbbször beszámolt az élményeiről és a baleseteiről. Medúzák, cápák, és még egy csomó minden. Annyi helyen volt már, és még lesz is. Csak a nagyszülei élnek Ausztráliában. Ő a szüleivel állandó mozgásban van a Csendes-óceán szigetei között.

Jó élet lehet. Semmi gond... Csak te és a víz. 

Hayley kopogása zökkent ki a gondolat menetemből. Odalent az ajtón kopog, bár innen is meghallom. Kikapcsolom a gépet, majd felhúzom az ablakot és kimászom rajta. Lefekszem az erkély tetejének szélén és lenézek a teraszra.

˗    Jó reggelt! – köszönök neki, mielőtt újra kopogna.

Válaszként kapok egy tűzcsóvát az arcomba. Még éppen idejében húzom fel a fejem, mielőtt megégne.

˗    Ne szórakozz, hanem gyere fel! – mondom neki és hátrébb lépek.

Egy lángcsóva lő ki a lábából, ami felnyomja a terasz tetejére. Hozzám hasonlóan ő is a feketét választotta színnek. Ami egy kicsit kilóg a képből, az a barna válltáskája, de még azt mondom tűrhető.

˗    Gyere!

Mondom és beugrom az ablakomon. Ő inkább elegánsan lép be az ablakon. Kicsit félősen, mint régebben Scott és a többiek. Először mindenki félve használja, de végül mindenki rájön, hogy sokkal energia takarékosabb. Ráadásul időt is lehet vele spórolni.

˗    Wow. Ez meglepő. Mióta használod te az ablakot? – kérdezi, majd leül az ágyamra.

˗    Hosszú ideje. – mondom mosolyogva és leülök mellé.

˗    Akkor belekezdjünk a keresésbe? – kérdezi és ledobja maga mellé a táskáját.

˗    Aha. Szóval, mit tudunk az illetőről? – kérdem és elkezdek gépelni a laptopján.

Az övé, de még mindig tudom a gépének a jelszavát. A másik, hogy ő felidézi a képét, míg én begépelem, amit mond.

˗    Hát… Megpróbálom felidézni.

Mondja és maga elé mered. Szinte látom, ahogyan felidézi magában az ember arcát. Egyfajta borzongás fut végig a hátamon, ha hasonló emlékre kell gondolnom. Három éve még azt hittem, hogy nekem soha nem kell hasonlót átélnem soha. De a sors iróniája volt, hogy elvesztettem a szüleimet. Engem is megváltoztatott. Mélyen megérintett. De az élet megy tovább. Ha csak a múlton rágódunk, akkor elszalad velünk az élet. És mikor észbe kapnánk, már túl késő lesz.

Túlléptem. Úgysem tudok visszautazni az időben, hogy megakadályozzam. Ami megtörtént, megtörtént. Jóvá tenni nem tudjuk, egyvalamit lehet tenni: elfelejteni, és tovább lépni. Ez olykor fájdalmas, de mindenki életében kell egy változás.

˗    Csokibarna szemek, kissé ráncos bőr, feltűnően nagy heg a szeme sarkától a szája széléig. A másik oldalán az arcának egy nagy égett seb ékeskedik. A szája jobb oldala mintha mindig lefelé állna. Ha mosolyog is, csak az egyik oldalára. Az álla élesen jön le, és az orra is keskeny, hosszú. A haja ősz, és a fej tetején ritkább. Nem az az erős alkat, de meg tudja védeni magát. Nagyjából ennyi. Ja és nagyon hasonlít arra a lányra, akit a bulin láttunk. A vadászra.

Mondja. Az ujjaim csak úgy szántják a billentyűket, bár a normális billentyűzettől eltérő billentyűelrendezés kicsit megzavar. Ahhoz vagyok szokva és ez így nagyon nem jó.

Nem kell sokáig gondolkodnom, hogy ki lehet ez. Ahogyan elmondja és elképzelem, már tudom is, hogy ki lehet az. Madison nagyapja. Egyszer voltam náluk vacsorázni. Akkor láttam képeken. De egyszer el is árulta, hol lakik.

Még hetven-akárhány évesen is űzi a vadászatot. Könyörtelen, és nem riad meg semmitől. Egyszer sem vesztett még csatát. Ahol éppen dolga van, ott sok vadásszal vagy tapasztalt katonával veszi körül magát. Egy eldugott, jól védhető kisebb medencében lakik a Sziklás-hegységben. Négy óra utazás autóval.

Most veszem csak észre, hogy hangosan gondolkodom. Hayley megdöbben a sok infótól. Nem hitte volna, hogy ilyen könnyű menet lesz megkeresni a férfit. Mondjuk, én is nehezebb melóra számítottam. Túl könnyű volt.

˗    Akkor menjünk és keressük meg! – javasolja azonnal.

˗    Nem lehet. Ha most elindulunk, fényes nappal fogunk odaérni. Úgy kell terveznünk, hogy éjszaka tudjunk bemenni. Az éjszaka a szövetségesünk. Így előbb lőnének belénk ezüst golyót, mintsem azt mondhatnánk: Béke.

˗    Oké. Szóval akkor meg kell várnunk, hogy ott este legyen.

˗    Igen. Legkésőbb délután ötkor el kell indulnunk.

˗    Akkor induljunk négykor. Addigra bőven odaérünk. Csak szereznünk kell egy kocsit. – mondja és elkezd filózni.

˗    Ott az enyém. Azzal mehetünk, de alig van benne benzin. – figyelmeztetem előre.

˗    Amiatt ne aggódj. Annyi pénzem összegyűlt háromszáz év alatt, hogy simán vehetnék ötven luxus hajót magamnak.

Leesik az állam a döbbenettől. Hogyan sikerült ennyi pénzt szereznie? Jó, inkább nem bonyolódom bele. Bonyolult és én nem akarok még jobban belebonyolódni. Így sem igazodom ki a bankok világában.

˗    Oké, akkor négykor itt találkozunk. Julie néninek majd beadok valami mesét.

˗    Mi lesz négykor? – lép be az ablakomon Malia.

˗    Semmi, csak… egy kis edzést tartunk. Tudod… hogy mennyire ügyesek vagyunk.

Hazudom könnyedén. Remélem, elhiszi. Nincs jobb ötletem hirtelen. Esetleg Hayley ki tud találni valamit. Először Maliára néz, majd vissza rám értetlen, „most mit csináljunk” arc kifejezéssel. Huh, ha lenne tervem az ilyenekre. Van olyan könyv, hogy Kézenfekvő Kifogások? Ha van, én megveszem, és azonnal kiolvasom. Talán segít ilyen helyzetekben.

˗    Nem vagyok hülye, mindent hallottam.

Mondja egy gonosz mosoly kíséretében. Ha ezt beveti, akkor valamit akar. Vagy-bevesztek-vagy-elmondom típusú nézés. Soha nem szerettem ha megpróbál zsarolni. Általában ő kerül ki győztesen belőle. És ezért utálom. Pedig az unokatestvérem. Egyszer még megölöm ezért. Egyszer. De nem most. És nem itt. Túl sok meló lenne.

˗    Akkor bevesztek a buliba ugye? – kérdezi önfeledten.

Hayleyre nézek, aki még mindig ledöbbenten fixíroz engem. Lassan és alig láthatóan megrázza a fejét. Nos, a válasz…

˗    Igen. – válaszolom könnyedén.

˗    Mi? – förmed rám Hayley.

˗    Nézd, elkél egy segítő kéz. Nem szól senkinek. Több szem többet lát, és több bajt csinál, nem?

˗    Na, már! Unatkozom otthon. Derek és Peter szinte semmit nem enged meg. Stiles az agyamra megy, és nem akarok Scott csicskása lenni. – fakad ki Malia is.

Hayley alaposan végignéz rajta, majd felém fordul. Nem tetszik neki ez az ötlet. Pedig semmi baj nem lehet belőle. Sokan vannak, kevesebb meló jut nekünk. Ráadásul az is mellette szól, hogy gyorsabban vált alakot és jól kiismeri magát az erdős-tisztásos részeken.

˗    Nem bánom. Gyere.

Mondja Hayley, mire Malia arcára széles mosoly ül ki. Nem titkolja, hogy tetszik neki a dolog.

Legközelebb csak egy fél nap múlva találkozom velük. Mindketten talpig feketében ugranak be az ablakomon. Legalább nem ütünk el egymástól és sokkal könnyebben beolvadunk az éjszaka sötétjébe.

Bepattanok a vezető ülésbe, Hayley az anyós ülésben, Malia pedig hátra ül be és elindulunk keletre. Fel a Sziklás-hegységbe. Út közben sok féle tájon haladunk át. Fenyőerdők, kisebb-nagyobb mezők. És erdei élet. Egy-egy szarvas, madarak. Szóval elbűvölő látvány.

Csak kétszer állunk meg, akkor is tankolni. Meg mert Malia elgörnyedt a hátsó ülésen. Mit is hagytam még ki?

˗    Megjöttünk.

Mondom és kiszállok a kocsiból. A meredek szikla fal, az erdő, és a kissé hideg. 1600 méter magasságban már nem is csodálom, ráadásul most esteledett be. A hegy mögött már lement a nap, de szerencsére sikerült egy olyan helyet találnom az erdőben, ahonnan még véletlenül sem szúrhatnak ki minket odafentről.

˗    Ez? – kérdezi Malia. – Feljebb nem tudtál volna menni?

˗    Nem tudtam, hogy ilyen kis hercegnő vagy. – szól be neki Hayley, miközben kiveszi a csomagtartóból a nagy táskát.

˗    Nem vagyok az. – sértődik meg Malia. – Ezek mire kellenek? – kérdezi, miután lehajol mellénk a táskához.

˗    Felszerelés. Ha nem tudnánk használni az erőnket, ezek jól jöhetnek.

˗    Minek az? Fent megvárlak titeket.

Mondja és egyszerűen felsétál. Aztán a karmait a földbe vájja, és négykézláb fut tovább. Tisztára úgy néz ki, mint egy farkas. Összenézünk Hayleyvel.

˗    El kell ismerni, van stílusa.

˗    Fél óránk van teliholdig. Szerinted megbolondul? – kérdezi tőlem kerek szemekkel.

˗    Reméljük a legjobbat.

Mondom és felkapom a hátamra a hátizsákot. Kiugrasztom a karmaimat és úgy száguldok fel a hegyre, mint egy róka. Jól el is fáradok, mire felérek Malia mellé. Hayley mellettem szántja a földet tűzcsóvával. Mennyivel könnyebb módszer. Ha legalább egy kicsi vihar kerekedne fölénk, sokkal könnyebben jutnék fel. De ez is pont úgy megfelel.

˗    Hogyan tovább? – kérdezi Malia.

˗    Látjátok azt az embert? – kérdezem és az irányába mutatok. – Egy újonc. Látszik az öltözékén. És a fegyverzetén. Náluk van egy térkép. A házról, és az udvarról. Megvan, hogy hol közlekedhet. Hol vannak csapdák.

˗    Tehát, ha megszerezzük a térképet, gyerekjáték lesz betörni oda. – fejezi be Hayley.

˗    De semmi esetre se menjünk fejjel a falnak! – figyelmeztetem őket, majd Maliára nézek.

Pontosabban: néznék, ha nem lépett volna le. Már régen a srác háta mögé settenkedett. Átugorva a kerítést és hangtalanul leérkezve. Egy halk reccsenés. És nem lépett senki rá egy fa ágra. Nem ez a srác életének utolsó hangja.

Hayley értetlenül néz rám. Csak megvonom a vállam és Malia után indulok. Nagy lendülettel nekifutok a kerítésnek és átlendülök felette. Hayley szokás szerint a tűz erejét használva jut át rajta.

˗    Legközelebb hallgass végig! – mondom amikor odaérek hozzá.

˗    Tessék. – mondja és átnyújtja a térképet.

˗    Rendben.

Alaposan végignézve a térképen csak egy össze-vissza krix-krax. Vonalak itt, pontok ott. Sötét rész, világos. Igaz a gyér hold fényben nehezen veszi észre az ember az egyes vonalakat. Ezért bekapcsolom a farkas-látásom és meglátjuk mi sül ki belőle.

Sokkal jobban látni a részleteket és egy béna kis jel magyarázatot is észreveszek a bal alsó sarokban. A pontozott vonal aknamező. Vagy medvecsapda. Esetleg acéltű lelőhely. A csíkok azok a területek, amiket a mester lövészek a tetőn könnyen észrevesznek. A beszínezett rész, ahol katonák állomásoznak, a fehér pedig, ahol mehetünk.

˗    Itt ez az ösvény. – mutatom a térképen. – Itt nincsenek csapdák. De húsz méterenként öt-öt őr vigyáz arra, hogy ne menjen arra senki. És a ház száz méterre van innen.

˗    Akkor áttörünk rajtuk. – mondja kórusban a két lány.

Nekem nem tetszik az egész. Túl nagy kockázatot vállalnánk azzal, ha odamennénk. Az első kettő-három őrcsapatot még könnyen leverjük, de nem mehetünk be a házba anélkül, hogy a mester lövészek lelőjenek. Ráadásul alig van öt perc teliholdig, mielőtt Malia átadja magát az ösztöneinek. És én is. Részben.

˗    Valami ötlet? – kérdezi Malia.

˗    Először az első kettő-három csoportot eltüntetjük a színről. Addigra elég közel kerülünk a házhoz, hogy le tudjuk szedni a lövészeket. Ha azok megvannak, a többit is leverjük. És onnan egyenes út visz be a házba.

˗    Nekem tetszik az ötlet. – mondja Malia és megropogtatja az ujjait.

˗    Csak ne hamarkodjuk el. Csendben kell támadnunk. És lesből, hogy azt se tudják mi ütött beléjük. – mondom gonosz vigyorral a képemen.

Sikeresen legyőztük eddig a három katonai csoportot. Gyerekjáték volt. Róka alakban kihúztam a rókafarkak segítségével az egyik lábát, és behúztam magam mellé a lövészektől biztos rejtekhelyre. Ott Hayley befogta és megégette a száját, míg Malia a karmaival elnyeste a nyakát. A többi persze kíváncsian odajött megnézni mi történt, de azokat meg egy-egy jól irányzott ütéssel kiütöttük. És én a hold segítségével, vízzel odaragasztottam őket.

Ahogyan a hold hat az árapályra, úgy hat az én vízvarázslásomra is. Amikor fenn van a telihold, felélénkül a vízvarázslás, mikor nincs telihold, eltűnik. Szerencsére most telihold van, így tudom használni.

Visszaváltozom és a magas fűben ökölbe szorítom a kezemet és kiszedem belőle a vizet. Elkúsztatom a többi őr mellett és fel a falon. Amikor felért a tetőre, a mesterlövészre irányítom. Ellöki magát a víztócsa és a lövész fejére telepedik. Onnan pedig terjeszkedik és körbeveszi a fejét egy gömböt alkotva. Egy vízgömböt. Először az ember elejti a puskát, majd a torkához kap és elterül.

˗    Király volt. Bár kicsit kíméletlen. – jegyzi meg Hayley.

˗    Be akarsz jutni? – kérdezek vissza.

˗    Igen.

˗    Akkor meg minek panaszkodsz?

Kérdem is kiugrom a kis domb mögül. Amint leérek, vízfalat emelek magam elé, ami megállítja a golyókat és közben megvédi a többieket. Mindketten odaugranak mellém, majd Hayley felugrik a vízfal fölé és egy-két tűzlabdával súlyt le a fegyverekre, amelyek menten elolvadnak tőle. Ezután Malia farkas alakban ugrik előre és üti le az első katonát. Hayley pedig a másodikat. Mielőtt pedig a többi elmenekülhetne, belefagyasztom őket egy nagy jég darabba. Így történik az utolsó csoportnál is.

˗    Hogyan tovább? – kérdezi mikor odaérünk a nagy vasból készült bejárati ajtóhoz.

Odavarázsolok az ajtó és a falak közé egy kis vizet, majd jéggé fagyasztom. Ezután pedig Hayley jó erősen berúgja.  Az ajtót őrző őröket is jégbe fagyasztom, majd felmegyünk az emeletre. Ott egy nagy vízsugárral betöröm az ajtót, Hayley megolvasztja a töltényeket és a puskákat én pedig a szemközti falhoz szegezem Madison nagyapját. Egészen a mellkasáig felkúsztatom a vizet, majd jéggé fagyasztom.

˗    Nem veszek részt ebben az egészben. Tedd, amit akarsz, de két perced van. Most csinálj valamit.

Mondom és kilépek a szobából. Leülök a lépcső legfelső fokára és lenézek az első emeletre. Malia mellém telepszik és ő is csak néz.

Soha nem öltem embert kivéve a Nogitsunét. Most pedig vagy hármat. Három ártatlant. Hallom, ahogyan az órám ketyeg, és vele számolom a másodperceket. Mikor elérek a százhúszhoz, akkor lép oda mellém Hayley.

˗    Megtetted? – kérdezem tőle.

˗    Fogalmazzunk úgy, visszanyalt a fagyi.

˗    Mehetünk?

˗    Igen, de kérdés. Hogyan jutunk le a hegyoldalon?

˗    Nyugi megvan rá a tervem.

˗    Kezdjetek el futni! – mondom miközben felemelkedem a vízbúra közepébe.

˗    Mi? – kérdez vissza Hayley.

˗    Csak csináld!

Mondom, mire elkezd a búrában lévő farkas és ő is futni. A gömb elindul lefelé a hegyoldalon és jó néhányat pattog. Ahogyan nekiütközik egy-egy fának, és ahogyan gumilabda módjára visszapattan, úgy rázkódik meg az egész és annál nehezebb egyensúlyban tartani. Egy nagy rázkódás és szétdurran.

A kocsim mellett érünk földet. Ki hogyan. Malia tovább fut még két három lépést, Hayley pedig megállna, ha a lendület nem vinné tovább és nem esne hasra. Személy szerint egy kisebb bukfenccel tudom csak lefékezni magam.

˗    Emlékeztess, hogy ezt ne csináljuk még egyszer! – morgolódik Hayley miközben talpra áll.

˗    Miért? Tök cool volt! – mondja Malia, amint visszanyeri az alakját.

˗    Ja és fél perc alatt leértünk.

Most veszem csak észre, hogy mennyire elszaladt az idő. A hold eltűnt már a hegygerinc mögött és kezd kivilágosodni az ég is. Ha jól számolok, most kelhet fel a nap Beacon Hillsben. És még egy szem pillantásnyira sem hunytam le a szemem.

Kezdek álmos lenni. Amit egy nagy ásítás is megerősít. Viszont még hátravan a haza út. És nekem kell vezetnem. Örülök neki, mint reumás mókus az erdőtűznek.

˗    Rendben, de most mehetnénk? – mondom és kinyitom a vezetői ülés ajtaját.

˗    Naná, elegem van egy életre az ilyen kalandokból! – mondja Hayley és beül mellém.

˗    Csak ne legyen eleged! Nálunk mindennap ez megy! – figyelmezteti Malia.

A motor felbőg, majd a kocsi felgördül a rejtett erdei útra végül pedig ki a nagy országútra…

Hereafter…

˗    Kell egy kis segítség?

Jön oda hozzám Derek, míg én a grillel bajlódom. Jobban mondva tábortűzzel. Fogadni mernék, hogy Jane küldte ide hozzám segíteni. Derek ritkán törődik velem. És én sem tulajdonítok neki nagy szerepet. Hát… Igaz a mondás: Az ember megválogathatja a barátait, de a rokonait nem.

˗    Nem, nem kell kösz.

Mondom és hanyagul az összehordott fák felé legyintek. Mindig elfelejtem, hogy ilyenkor villámok csapnak le az emberekre, tárgyakra. Ami most mivel fa, ráadásul be is gyullad. Nem ezt akartam, vagyis nem most. Még szedtem volna egy kis rőzsét. De Ajándék lónak ne nézd a fogát.

*******

˗    Akkor csak úszom egyet! – mondom egy kicsit idegesen.

˗    Veled megyek! – vágja rá egyből Derek.

˗    Derek, ennyire nem bízol bennem? – kérdezem felé fordulva. Hosszasan méregetjük egymást, míg végül megadom magam. – Jól teszed.

*******

˗    Mit kerestek? – kérdezem Jane-t és Dereket, mintha semmi sem történt volna.

˗    Te meg… de te… hol voltál? – kérdezi akadozva Jane.

˗    Átúsztam a tó másik felébe, aztán meg vissza. – hazudom könnyen. Talán észre sem veszik. Talán mert a mellkasom és vele együtt a szívem is a víz alatt van, aminek a hullámzása elfedi a hazugságomat.

˗    De nem láttuk, mikor visszaúsztál.

˗    Talán azért, mert a tó mélyén úsztam, megnéztem a kavicsokat. – vonom meg a vállam.

*******

˗    Hogy lehet egy Béta ilyen erős? – kérdezi, miután fölébe kerekedtem.

˗    Egyrészt: Kitsune vagyok, másrészt eredeti Alfa. Szóval a számításaid annyit sem érnek, mint egy léket kapott hajó.

˗    Hogy lehetsz egyszerre egy japán róka és egy Alfa? Amúgy ha japán vagy mit keresel itt?

˗    Anyám róka, apám farkas. És ez a szülőföldem. Messze vagyok a japán származástól, mint Makó Jeruzsálemtől.

˗    Ja, persze. És azt várod, hogy elhiggyem?

28. rész

Eltűnések

Hazudnék, ha azt mondanám minden a tervek szerint alakult. Úgy volt, hogy Duke-ot eltüntetjük végleg. És, hogy nem esik senkinek baja. Ezzel szemben még mindig az erdőben kószál a kiskutyáival. És minden nap legyilkol egy ártatlan táborozót. Nem szabad sokáig várni ezzel. Valahogyan el kell tüntetni innen. Nem vagyok az erőszak híve, de ha kell, én magam fogom eltörni a nyakát.

Amennyit gyilkol, az emberek még az utcára sem hajlandóak kijönni. A gyerekeik még a saját udvarukra sem mehetnek ki. Kész káosz uralkodott el a városon. Csak én és a többiek vagyunk hajlandóak kijönni. Minket nem intéznek el olyan könnyen. Még az utcán járőröző rendőröknek sem sikerült minket megállítania. Mivel az erdő veszélyes hely lett, ezért általában a „megbeszéléseket” Derekék lakásán vitatjuk meg. Az új tagokkal kiegészülve.

Tia, Luke és Hayley is belekerült a „csapatba”. Mindhárman olyanokat tudnak, amit még mi sem. Például Luke-tól tudjuk, hogy a farkasok védtelenek a tehetetlenség törvénye ellen. Ezért van az, ha egy teli kólásüveggel jól állba verünk egy farkast, annak eltörik az állkapcsa. Ez hasznos lesz később is.

Most is éppen odatartok és még lehetőleg a vihar kitörése előtt szeretnék odaérni. Az igaz, hogy módosíthatnám a felhőket, de nem akarok belepiszkálni az időjárásba. Mindennek meg van az ideje és helye.

Az utca halott, és csak néhol libbennek meg a függönyök, ahogyan engem néznek, amint az utcán sétálok magabiztosan. Ilyenkor csak megcsóválom a fejem és továbbmegyek. Semmi értelme velük törődni.

Lassan sétálok az utcákon be a belvárosba. A nagy épületek felé, ahol Derek is lakik. Itt-ott még kinn vigyáz az udvarra a család kutyája. Habár, ha Duke nem talál embert, kutyát fog ölni. Bár lehet azt nem. Elvégre szinte testvérek.

Már beborul az ég, mikor odaérek Derek házához. És mikor becsukom magam mögött az ajtót, elkezd zuhogni. Kicsit meglepődöm a pontosságán. De ez csak egy véletlen egybeesés. Felsétálok a lépcsőkön az elhagyatottnak tűnő épületben. Derekék emeletén csak ez az egy ajtó van, sőt szerintem ez az egyetlen ép és vasból készült ajtó az egész épületben. Elfordítom a zárat, mire majdnem mindenki a nyakamra ugrik.

Az első embert simán leterítem az árammal, és a másodikat is, a harmadik alatt átcsúszom, a negyediket és az ötödiket átugrom. Felkapom az asztal mellől az egyik üveget, és aki még maradt, és nekem támad, jó erősen pofán vágom.

˗    Túl lassú a reakcióidőtök! – mondom és felpattanok az asztalra.

˗    Úgy mondod, mintha neked villám-reflexeid lennének. Mr. Tökély! – próbál vitatkozni velem Tia.

˗    Nem vagyok tökéletes, csak másképp látom a dolgokat, mint ti.

Mondom és megfordulva elkapom az egyik vázát, amit Luke megpróbál telekinézissel a fejemhez vágni. Elégedett mosollyal visszafordulok és teljes erőből felé hajítom. Megpróbálja megakadályozni, de nem elég erős az elméje, így az utolsó pillanatban hajol el előle. Így a váza hangos csörömpöléssel ütközik a falnak és törik több tucat darabra.

˗    Ezt hogy tudtad kivédeni? Hiszen hangja sem volt! – képed el.

˗    Mondtam, hogy másképp látom a történéseket. A felhőkből látom, mi történik. Általában az ablak felé állok, így látom az ablakon keresztül, mi folyik mögöttem. Mintha egyszerre két monitort néznél, mindegyiken más film játszódik. Vagyis ugyanaz, más szemszögből. Ezt látom.

˗    Király lehet! – irigykedik Scott.

˗    Az, de kicsit idegesítő.

˗    Ha annyira tökéletesnek hiszed magad, akkor kihívlak egy párbajra. – mondja Luke magabiztosan.

Kisétál az épület tetejére, velem a nyomában. Engem pedig a többiek követnek. Zuhog az eső, de ez nem érdekel senkit sem. Kiállok az épület szélére, míg ő belül marad és alakot vált. Míg megteszi, én körbenézek a városon. Innen, jól látni nagyjából mindent. A villámok itt-ott belecsapnak a földbe, de főleg csak a levegőbe. Rossz időpontot választott kiképzésre. Elememben vagyok. Sokkal erősebb, ilyenkor, vihar idején. És még másik képességeim is megjelennek. Inkább csak telihold és vihar idején, de egyre gyakrabban. Így kezdődött a (ahogyan én nevezem) „felhőlátás” is. De most már mindig jelen van az életemben. Akkor nemsokára egyfajta gyengébb Wara is leszek. Tudom, hogy minden az időjárással függ össze, de az elég fura, hogy minden évszakban kapok egy képességet. És ne tévesszen meg senkit, hogy júniusban kaptam a felhőlátást. Az még a csillagászati tavaszhoz tartozik. És ha jól számolok, akkor nagyjából két hónap múlva végleges lesz a „vízvarázslás”. Egyelőre azonban elég lesz, hogy vihar idején móresre taníthatom a többieket.

Luke átváltozik és egy morgás következtében jelzi, hogy készen áll. Megmozgatom a csuklóm és bólintok. Lányoké, és hülyéké az elsőbbség. Nem csinálok semmit, amíg rám támad. Mikor alig tíz lépésre van tőlem, akkor kétszer körözöm a karjaimmal, az utolsónál pedig megállok a combom magasságában. A lehulló eső, nagy vízfelületté áll össze és Luke nyakára zúdul. Lenyomja a fejét, amitől az egyensúly érzéke megbolondul és mivel ugrott, megpördül a levegőben. A lendület tovább viszi az irányomban, én viszont oldalra ugrom az útjából. Szépen lezuhan az épület mellett párhuzamosan, míg én alig egy kisebb karcolással megúszom az egészet. Kilépek az épület szélére és lenézek, hogy mi történik vele.

Az épület felénél sikerül visszarázódnia a normális kerékvágásba, és könnyen elszáll onnan. Mosolygok és megpróbálok megfordulni és visszamenni hozzájuk. Azért megpróbálok, mert míg fordulok, az egyensúly érzékem csődöt mond és én is lefelé zuhanok. Egy-két-három. Három emeletet. A csuklómmal körözök és mire kinyitom újra a szemem, már egy vízből álló kötél – bár én nem nevezném annak – veszi körül a lábamat. Nem zuhanok tovább, hanem állok ott egy helyben. Körözök a kezemmel, amitől spirálszerűen felcsavarodik a víz, engem is feljebb húzva. Azonban a víz az épület tetejének széléről függ, oda nem tud felhúzni. Ökölbe szorítom a kezemet, amitől a víz összeolvad, és egy rövidebb „kötél” képződik belőle. Amit aztán megint felcsavarok. És még körülbelül kétszer.

Végül elérem az épület szélét és felhúzom magam. Luke persze már ott áll velem szemben. Nem fogja feladni.

Lassan lépeget balra. Nekem balra és próbál terelni, vagy legalább elérni, hogy megint leessek. De most nem fogom hagyni. Szép lassan elkezdek jobbra menni, mintha egy kört akarnánk leírni. Nemsokára az épület egyik magasabb, kiálló falához érek. Hirtelen tűnik fel bennem a felismerés. Ezt kihasználhatom.

Egy pillanatra megtorpanok, és meglendítem a kezemet Luke felé. Az épület tetején felhalmozódott víz egy nagy hullámmá áll össze és lesújt rá. Ugyan célt téveszt, mert elugrik előle, de ez a tervem része volt. Felém kap a csőrével, majd nagy léptekkel felém száguld. Hagyom, hogy azt higgye, nem fogok védekezni, de az utolsó pillanatban felugrom és egy szaltóval mögé kerülök. Ő pedig lefejeli a kemény beton tömböt.

Ez volt a tervem. Alig fél méterre voltam a beton oszloptól, és ő sikeresen nekiszáguldott. Ha előbb ugrok fel, rájön, mit akarok, és talán kivédi, de így esélye sem volt. Tia nagy káromkodások közt odasiet a testvéréhez.

˗    Kellett neked kiállnod egy Wox ellen? Kétszer olyan erősek és furfangosak, mint te! -

Hagyja el a száját. Ez talán a legmoderáltabb mondata. A többit inkább nem írom le…

˗    Ügyes volt, Sean! De ellenem is győznél? – kérdezi Jane.

˗    Talán.

˗    Akkor menjünk be!

˗    Minek? Idekint miért nem jó? – kérdez vissza Hayley.

˗    Mert teljesen elázom. – válaszolja neki Jane.

Míg egymással vannak elfoglalva, egy víz sátrat emelek a fejünk fölé. A víz lefolyik róla és jól kopog. Nem is olyan rossz a vihar. Ökölbe szorítom a kezemet, amitől megkeményedik és jég lesz belőle. Így legalább nem kell vigyáznom arra harc közben, hogy ott maradjon a helyén.

˗    Kezdhetünk? – kérdezem.

Jane bólint, de nem vált alakot, pedig, már megszokta, és sokkal jobban ki tudná aknázni a lehetőségeit. Ha nem, hát nem. Nekem mindegy. Nem támad egyből nekem, mint az előbb Luke. Vagy bárki más. Egy kis gondolkodás után elindulok felé. Mikor megindulok, ő is elkezd futni felém. Mielőtt összeütköznénk, én átsiklom a lábai alatt, ő pedig abban a pillanatban átugrik felettem. Amint földet ér, a karmaival fékezi le magát, amelyek csikorgó hangot adnak, és majdnem szikráznak a betonon. Azzal kapaszkodom meg én is. Lecsökkent a táv, de még egyszer egymásnak futunk.

Most viszont én ugrom át felette, és ő csúszik. Ugyanaz a technikánk. Kivárjuk, mit lép az ellenfél, és megpróbáljuk ellene fordítani. Már csak alig van köztünk pár lépés távolság, így a kínai-japán harc művészetekhez kell folyamodnom. Semmi értelmét nem láttam, amikor hét évesen anya beíratott egy karate-tanfolyamra. Most már van értelme.

Meglendítem a jobb lábam, és oldalról próbálom megrúgni az állát. Szerencsésen elhajol előle és a kezével kihúzza a tartó lábamat. Megfordulok a levegőben és átfogom a lábaimmal a mellkasát. Jó erősen összeszorítom a lábaimat, majd a saját test súlyomat használva döntöm le.

Az a szabály, hogy valamelyik félnek mind a két vállának a földön kell lennie min. 3 másodpercig. Már kettő letelik, mikor megfogja a combomat és kiszabadul a szorításomból. És a mellkasomra mászik.

˗    Ügyes voltál, csak nem szabad elbíznod magad. – mondja jó tanácsként.

Amíg a vihar tart még Scott és Derek és Hayley és Peter is megpróbálkozik egy-egy menettel. Valamint az ikrek. Egymás ellen.

Scott jól harcol Derek ellen, csak elkapkodja a dolgot. Ezzel szemben Derek jól megfontoltan játszik, és olyan trükköket vet be, amelyeket Scott még csak nem is ismer. Legalábbis az arckifejezése ezt tükrözi. Míg mi a Nogitsune ellen együtt készültünk fel, Scott és Isaac a maga módján edzett. Látszik is. Le van maradva.

Ebből kétség sem férhet hozzá, hogy Derek kerül ki győztesen.

Hayley és Peter harcát már nehezebb végignéznem. Peter akkora, mint én. Hayley meg még nálam is alacsonyabb vagy egy fejjel. Ez még nem is annyira zavaró, de Hayley törékenyebb típus. De attól függetlenül meg tudja védeni magát. Mégsem gyógyul olyan gyorsan, mint Peter. Mindenkinek megvannak a maga módszerei. Érdekes harc lesz.

Nagyjából minden úgy megy, mint köztem és Luke között. Peter nekiront, Hayley kikerüli. Ami azonban szemmel láthatóan feltűnik, hogy Hayley itt-ott, ahol éri, megérinti Petert. Nem sok értelmét látom, de egy perc után kiderül, mi a trükkje. A forró érintését használja fegyvernek. Nem támad, inkább védekezik és előnyt szerez.

Azzal, hogy kikerüli az ütéseket és mindig Peter másik oldalán köt ki, neki nem kerül semmi energiába, de Peternek a támadások igen. A tüzes érintés pedig még jobban kifárasztja. Hiszen a testnek le kell hűtenie azt a részt, amihez energiát ad le. Az alacsony energiaszintből von el. Hayleynek szinte nincs is semmi dolga. Öt perc után Peter már alig bírja, amit Hayley kihasznál, és jó nagyot rúg Peter mellkasába. Peter persze elszánkázik pár métert és fáradtan dől ki.

Az ikrek pedig megegyeznek egy döntetlenben. Ugyanazokat lépik. Olvasnak egymás gondolatában. Értsd: ismerik egymás fogásait és kitérnek előle. Soha nem lenne vége ennek a harcnak.

Hayley megpróbál ellenem is kiállni és nyerni, de kétlem, hogy sikerülhet neki.

Ő tűzzel harcol, én pedig vízzel és villámokkal. Nos, meglátjuk ki fog nyerni. Leoldom a jégsátrat a fejünk fölül. Nincs is rá már szükség. A vihar elvonulóban és nem is esik. Remek időpont. Hayley kezd. Egyből tűzlabdákat bombáz felém. Kikerülöm őket és amint földet érek, lesújtok rá egy kis vízzel. A bal kezemmel át folyatom mögöttem, a jobbal pedig Hayleyre célzok. Sikeresen kikerüli és egy tűzlabdát küld felém. Meglendítem a jobb lábam, mintha le akarnám rúgni a fejét, de egy vízfalat húzok magam elé, ami a tűzzel együtt csak párává alakul. Megfordulok, és egy újabb vízoszlopot küldök felé. Egy tűzkarikát von maga köré, majd a tűzzel ismét engem bombáz. A több kicsi tűzlabda összeáll egy nagyobbá.

Egy pillanat alatt összeszedek a kezembe egy maréknyi vizet, majd elektromossággal töltöm fel. Amikor ideér hozzám a tűzcsóva, egyszerűen belenyúlok. A tűz szétterjed, majd eltűnik. Előreugrom és a karjaimat magam elé emelem, mintha védekezni próbálnék, csak egymással párhuzamosan és vízszintesen. A mellette lecsapódott víz feltör, és míg a – nekem – jobb oldalán lévő, a vállát, addig a másik oldali vízcsóva a bokáját üti ki a helyéről, megfordítva ezzel Hayleyt a levegőben.

Majd felemelem a karjaimat a vállammal egy vonalba, amitől a víz gyűrűként vesz körül, és amint lekarmolnám Hayley arcát, a víz felé száguld és telibe találja. Még egyszer felemelem a karjaimat, de most az ujjaim lefele néznek, és hirtelen ökölbe szorítom a kezem. A víz körbeveszi a csuklóját és a bokáját és jéggé szilárdul.

˗    Nyertem? – kérdezem amint odasétálok mellé.

˗    Igen. – mondja kicsit mérgesen és leolvasztja a kezéről a jeget. – Nem is tudtam, hogy Wara vagy. – mondja, miközben felsegítem.

˗    Mert nem vagyok az. Csak Időjárás-Kitsune. Az időjárásba beletartozik a víz is. Nem?

˗    És az elektromosság?

˗    Villámok.

˗    Akkor befejeztük mára? – kérdezi Scott. – Mennem kéne melózni.

˗    Igen. Mára vége az edzésnek. – mondja a nevemben Derek.

˗    Remek! – mondja Scott és azonnal lelép.

Az ikrek sem tétlenkednek sokat, ők is hamar lelépnek. Peter is korán lelép, ami egy kicsit sem furcsa, hiszen itt lakik. Sok értelme van. Bár, szerintem csak Juliehoz siet. Összejöttek, míg én nyaraltam egy másik földrészen. Fura módon Peter lelép, Jane pedig marad.

˗    Te nem jössz? – kérdezem tőle.

˗    Nem. – vágja rá és elkapja a tekintetét.

Követem a tekintetét, és Dereknél lyukadok ki. Az ég felé emelem a szemem és inkább hátat fordítva elhagyom az épületet. Először Peter zúg bele Julieba, most meg Jane Derekbe. Az utóbbi még talán összejöhet, de kétlem, hogy egy Kitsune és egy farkas jóban lenne hosszabb ideig. Igaz, a szüleimnek is sikerült. Ki tudja mi sül ki belőle? Remélem nem lesz senkinek baja belőle.

Mondjuk én hadilábon állok a szerelemmel. Ott van Mikayla, Hayley. Hayley volt az első szerelmem és még mindig nem sikerült kivernem a fejemből. Mikayla az a lány, akivel teljesen egy hullámhosszon vagyunk. Szóval, nem tudom mit kéne tennem.

Teljesen összezavarodtam. Úsznom kéne egyet, a víz kitisztítaná a fejemet. Segítene kiigazodnom. Elmennék a tóhoz, de felérne egy kész öngyilkossággal. Inkább csak hazaindulok. A zene is épp olyan gondolat űző, mint a víz.

Becsukom magam mögött a bejárati ajtót és elindulok a víztől tocsogó utcákon át. A fejemben már elkezdem lejátszani JLo zenéit. A legtöbbet már kívülről tudom. Csakhogy nem olyan jó a beépített zenelejátszó, mint az igazi. Így a felszínre tudnak törni azok a gondolatok, amiket most leginkább el akarok feledni. Szerencsére, már nem kell sokáig gondolkodnom ezen, hiszen már látom is a házunkat az erdő szélén. 

Besietek a házba és felszáguldok az emeletre. Nem törődöm Peterrel és Julieval a szomszéd szobában. Belépek a szobámba és felkapom az asztalomról a lejátszót, a fül hallgatót berakom a fülembe és megnyomom a lejátszás gombot.

Hátradőlök az ágyon és hallgatom a zenéket. Hamarosan összemosódik a valóság és az álmok világa…

Hereafter...

˗    Mi újság, Hayley? – kérdezem, mikor beül a pult mellé.

˗    Egy capuccinót! – mondja és lefekszik a pultra.

˗    Te is bal lábbal keltél fel. – jegyzem meg és gyorsan elkészítem a rendelését. – Mi történt? – kérdezem, miközben lerakom a pultra az italát.

˗    Csak volt egy fura, kimerítő álmom.

******

Hayley kopogása zökkent ki a gondolatmenetemből. Odalent az ajtón kopog, bár innen is meghallom. Kikapcsolom a gépet, majd felhúzom az ablakot és kimászom rajta. Lefekszem az erkély tetejének szélén és lenézek a teraszra.

˗    Jó reggelt! – köszönök neki, mielőtt újra kopogna.

Válaszként kapok egy tűzcsóvát az arcomba. Még éppen idejében húzom fel a fejem, mielőtt megégne.

˗    Ne szórakozz, hanem gyere fel! – mondom neki és hátrébb lépek. 

******

˗    Gyere!

Mondom és beugrom az ablakomon. Ő inkább elegánsan lép be az ablakon. Kicsit félősen, mint régebben Scott és a többiek. Először mindenki félve használja, de végül mindenki rájön, hogy sokkal energiatakarékosabb. Ráadásul időt is lehet vele spórolni.

˗    Wow. Ez meglepő. Mióta használod te az ablakot? – kérdezi, majd leül az ágyamra.

˗    Hosszú ideje. – mondom mosolyogva és leülök mellé. 

******

˗    Oké, akkor négykor itt találkozunk. Julie néninek majd beadok valami mesét.

˗    Mi lesz négykor? – lép be az ablakomon Malia.

˗    Semmi, csak… egy kis edzést tartunk. Tudod… hogy mennyire ügyesek vagyunk.

Hazudom könnyendén. Remélem, elhiszi. Nincs jobb ötletem hirtelen. Esetleg Hayley ki tud találni valamit. Először Maliára néz, majd vissza rám értetlen, „most mit csináljunk” arckifejezéssel. Huh, ha lenne tervem az ilyenekre. Van olyan könyv, hogy Kézenfekvő Kifogások? Ha van, én megveszem, és azonnal kiolvasom. Talán segít ilyen helyzetekben.

˗    Nem vagyok hülye, mindent hallottam.

Mondja egy gonosz mosoly kíséretében. Ha ezt beveti, akkor valamit akar. Vagy-bevesztek-vagy-elmondom típusú nézés. Soha nem szerettem ha megpróbál zsarolni. Általában ő kerül ki győztesen belőle. És ezért utálom.

27. rész

Buli?

Végre elérkezett a buli estéje. Ha a kis cetli nem lóg a szekrényem jól látható részén, és Jane meg persze Mikayla nem emlékeztet, na meg Lydia, tuti elfelejtem. Mivel VIP vendég vagyok, kötelező ott lennem és két embert kötelező magammal vinni. Legalább. Mivel Julie néni nem akart eljönni, így Jane mellett Hayleyt hívtam meg. Jane a nővérem, és most kapta vissza az emberi életét, muszáj megtennem mindent, hogy jól érezze magát.

Hayleyt pedig azért, mert most jött vissza, és ha nem vagyok, azt sem tudja, egyáltalán Lydia szervezett ilyen partit, és a tó helyét sem. Már egész jól belejöttem a tó megtalálásába. Mint kiskutya az ugatásba. Olyan sokszor jártam már itt, hogy vakon is idetalálnék.

Már messziről hallani a zenét. Lydia ért a bulizáshoz, és biztos nem a legolcsóbban felbérelhető dj-t fogja felbérelni. Ez látszik is zene stílusán. És merészségén. Egy kezdő dj csak ismert zenéket játszik, a tapasztalt már eltér az újaktól.

Jane-nel és Hayley-vel az oldalamon lépünk a tó partjára a bulizó tömege mellé. Lydia mihelyst meglát minket, azonnal odalép, inkább ugrál mellénk a nyomában Aidennel.

˗    Jó, hogy eljöttetek! Mulassatok jól!

Üvölti oda nekünk, de a hangos zenétől alig lehet emberi beszédnek is hallani. Aiden mosolyogva bólint, majd mind a ketten eltűnnek a tömegben. Alig egy másodperc múlva már ott sincsenek.

˗    Hallottátok! Gyerünk!

Súgom/ordítom mindkettőjük fülébe. Jane kiszúr egy srácot és már mellettünk sincs. Első látásra szerelem. Ezt még meg fogja bánni. Soha nem működnek jól az ilyenek. Csak nehogy megbántsa.

Hayley még mindig ott áll mellettem, és nézi a partit. Nem láttam még életemben ennyi fiatalt egy helyen. Sőt azt sem tudtam, hogy Beacon Hillsnek van ennyi diákja. Engem is meglepetésként ér a tömeg mérete és még csak alig kezdődött el a buli. Ha tudom, hogy ennyi ember lesz, bepoloskázom Jane-t, hogy egyáltalán meg tudjam találni. Ha vége is a bulinak, órákig kereshetem. Mamma Mia! Kellett nekem ez?

Mindegy, ha már itt vagyunk, élvezzük ki.

Megkocogtatom Hayley vállát. Kíváncsian néz rám és közelebb hajol, hogy hallja mit mondok. A zene engem is süketté tesz, de az egyszerű embereket is. Bár, el kell ismerni a zene jól megmozgatja az embereket. Most éppen Flo Rida egyik régebbi száma szól a tizenkettő óriási hangszóróból.

˗    Szabad egy körre?

Kérdezem udvariasan. Heves bólogatás lesz a válaszom. Akkor vesszünk el a tömegben. Megfogom a kezét és bevezetem az ember sereg közepébe. Jó sok emberen kell átvágnom magunkat, mikor feladom, és nem megyek tovább. Olyan sok ember gyűlt össze, hogy akár egy tömeg mészárlás is lehetne, senki nem venné észre. A zene időközben megváltozik és egy lassabb szám szól a hangszórókból. Megállok a partizó fiatalok tömegének közepén és megpörgetem a partnerem. Nem igazán értem mi értelme van egy lassú számnak egy pörgős bulin, de amikor felnézek, meglátom Lydiát a dj mellett. Mosolyogva néz le rám. Szúrós szemekkel nézek vissza rá. Tudhattam volna. Ha idegesíthet, szívesen megteszi.

Miközben agyalok, jól megtáncoltatom Hayleyt. Egy hosszabb pörgetés után szó szerint nekem ütközik és megkapaszkodik bennem. Érdekes látvány ez odafentről Lydiának. Pláne, hogy Miután Hay magához tért egy kicsit, megcsókol, én pedig hagyom. A tömeg szinte el is tűnik a szemem elől. A levegő vétel miatt húzódunk csak el egymástól.

Amint elnéz a vállam felett, azonnal lelombozódik a kedve. Meredve nézi Madisont. Nem kell odanéznem, hogy tudjam, ő az. A felhőkből tökéletes képet kapok. Visszahúzódik elém és próbál nem elnézni ismét Madison irányába. Az aggodalma át száll rám is.

˗    Mi a baj? – kérdezem tőle.

˗    Ők vadászok. És nincsenek jóban a Firákkal. El kell tűnnöm innen.

Válaszolja kétségbe esetten. Bólintok, majd kivezetem a tömegből. Lydia még mindig minket néz a dj másfél méteres színpadáról. Madison szemét ott érzem a hátamban. Amint nagy nehezen kiérünk a tömegből, a tó partjához vezetem.

Ránézek, a szemem árulkodik arról, amit akarok. Bólint egyet és belegázol a tó vizébe. Követem és szinte hangtalanul gázolunk a kellemesen meleg vízben. A nap olyan erősen tűz, hogy a tó vizének hőmérsékletén is meglátszik. A zene elnyomja a víz csobogását. Megfogja a kezem, mikor beérem a még sekély, derékig érő vízben. Egyszerre lendülünk előre és bele a vízbe. A víz alatt engedjük csak el, hogy azért mind a ketten felszínre tudjunk jutni. A víz alatt is hallani a zenét, de kitisztítja a majd’ megsüketült ember fülét. A tükörsima tó még mindig tükörsima. Semmi szennyező anyag nincs benne. Egyszerre bukkanunk a felszínre.

Arra! Bökök az állammal a magasabb partfal felé. Mosolyog egyet, majd egy gyenge csók után elengedi a kezem és már ott sincs. Lebukom a víz alá és megnézem, hogyan úszhat ilyen gyorsan. Hamar rájövök a titok nyitjára. A lábaiból tüzet lövell ki, ami előrelöki, a buborékok mellett. Ha te így, akkor én úgy!

Mikor a Nogitsune annak idején elkapott és lehúzott, a farkait használta sugár hajtásnak. A másodperc tört része alatt átváltozok, és apró köröket írok le mind a hét farkammal. Tényleg olyan, mintha a motorcsónak szántaná a vizet. Csak most én vagyok a csónak. Könnyen beérem és nemsokára már alatta úszom. Mikor pedig a sziklához már közel vagyok, visszaváltozom. A sugár hajtás megszűnik, de azért még így is előrevisz a lendület két-három métert.

Felküzdöm magam a felszínre levegőért, mert én sem bírom nélküle. Hay visszafele néz, oda, ahonnan elindult. Halkan felbukkanok mögötte és átfogom a derekát. A tekintete azonnal az arcomra villan. Mosolyogva nézek vissza rá.

Elengedem és háttal belezuhanok a vízbe. Átvedlek róka-alakba és ismét motorcsónak módjára száguldok a mélység felé. A barlang bejáratát már régről kiszúrom. A bejáratnál megfordulok és bevárom Hayleyt. Olyan gyorsan úszik, hogy alig két másodperc alatt mellettem van. Ránézek, majd a barlang szélén megkapaszkodva belököm magam a „kis” átjáróba. 

Kicsi? Dehogyis! Öt méter átmérőjű csőre emlékeztet. Kivéve, hogy néhol kiugrik egy-egy kisebb szikla. A barlangok közül ez a legszebb, amit láttam. Gyorsan tempózom a kijárat felé. A levegőm már lassan elfogy. A járat végén meredeken megy fel a sziklafal, ami jelzi, hogy mindjárt itt a barlang kijárata. Meglepődöm, amikor a levegő helyett kemény jégbe ütközöm.

Hay odaér mellém és látja a szorult helyzetünket és kezét a jégre tapasztja. A jég elkezd olvadni a kezéből kijutó magas hőmérséklet miatt. A kinti felhőből egy villámot vetek be a jég áttörésére. A villám közöttünk csap bele a vízbe és vele együtt széttöri a jeget. Egyszerre ugrunk ki a vízből.

Mellettem van egy kis szikla-kitüremkedés, amire rá tudok támaszkodni. Hayley pedig mellém támaszkodva kapkodja a levegőt. Közben pedig a vizet melegíti fel, hogy elolvadjon a jég.

Vajon hogyan került ide? Hiszen nyár van, ráadásul Kaliforniában vagyunk! Ahogy elolvad az egyik nagyobb jég darab, egy másik üreg rajzolódik ki a vízben. Nemsokára pedig az összes elolvad, és jól láthatóvá válik minden. Tényleg üreg tátong szemben velünk a víz alatt. Lemerülök és beúszom a kisebb üregbe. Hamar elkanyarodik balra. Elkanyarodom én is és megdöbbent a látvány. Ameddig el tudok nézni csak üreg és víz. Ráadásul nem akármilyen! Sós. Marja is kicsit a szemem. Kiúszom, vissza Hayhez. Még mindig a kis szirtnek támaszkodva vár rám. Kimászom a vízből, és megfogok három sarokban álló fáklyát.

˗    Kérhetek egy kis tüzet?

Kérdezem és felé tartom a fáklyákat. Fúj egyet, amiből tűz tör elő belőle és meggyújtja a fáklyákat. Mind a hármat belerakom a barlang kis üregeibe, amik tökéletesen megtartják.

˗    Mennyire ismered ezt a helyet? – kérdezi és kiszáll ő is a vízből.

˗    Elég jól, bár a jég engem is meglepett. – válaszolom könnyen.

˗    És mennyit tudsz rólam? Mármint, arról, hogy mi vagyok.

˗    Annyit tudok, hogy Fira vagy. Azon kívül semmit.

˗    Akkor elmesélem. Valójában hát… Már majdnem háromszáz éves vagyok…

Szó szerint leesik az állam. Háromszáz? Akkor már élt a Függetlenségi háború előtt is. Te jó ég! Ezek szerint egy őskövület volt a barátnőm? Nos, rendben. Ezt még el tudom viselni. Sőt, nem is olyan nehéz. Lehet, akár háromszáz éves is, akkor is csak 17-nek néz ki. Ez nekem bőven elég.

˗    És mit kéne még tudnom rólad?

˗    Az eredeti apám indián, anyám pedig spanyol telepes. Nagyjából ennyi. De Tudnod kell a Firákról. A Firák a tűz istenei. Képesek irányítani mindent, ami tűzzel kapcsolatos. Lávát, tüzet, parazsat. A test hőmérsékletünk sokkal magasabb, mint egy átlagembernek. És az ősi ellenségei a vadászoknak. Minden még 1725-ben kezdődött akkor lettem én is Fira. Az idősebb Firák, akik a törzsemben éltek, mind harcosok voltak. Az egyetlen voltam, aki lány. Sokan elestek a spanyolok ellen vívott háborúban. De jól megizzasztottuk őket! Mivel sok férfi elesett, sok Fira is meghalt. A maradék kevés Fira elmenekült. Messze innen. Vagy más vidékre, vagy más földrészre. És már nagyon kevesen vannak, akik még élnek. Őket is irtják a vadászok. „Túlságosan beleavatkoznak a természet rendjébe” címszóval. Így mi megpróbáljuk elkerülni őket. Többé-kevésbé sikerrel. Argenték miatt mentem el. És miután megtudtam, hogy ők is elmentek, visszajöttem. De most megint el kell mennem.

˗    Nem, nem kell elmenned. Akik itt vannak vadászok, csak farkasokra vannak kiképezve. Abban is biztos vagyok, hogy már azt hiszik, a Firák rég kihaltak. Hiszen, pár száz éve látták őket utoljára. Maradj!

Mondom és a kezem az övére csúszik. Mosoly húzódik az arcára. De aztán le is olvad róla.

˗    Nem azt mondtad, hogy van barátnőd?

˗    Nem azt mondtad, hogy van barátod?

Kérdezek vissza. Tudom, mivel lehet megfogni. A saját szavait használva ellene. Ez általában mindenkinél működik. Kivéve, amikor nem.

Két halk puffanás hallatszik a hátunk mögül. Valaki a szárazföldi bejáratot használva ugrott le. Vagy öngyilkos, vagy természetfeletti. Utóbbira tippelnék. Sokkal hihetőbb magyarázat.

Hay reflexei működésbe lépnek és egy tűzlabdát hajít az újak felé. A képességeivel nem is tudom, mi miatt aggódik. Bárkit élve meg tud sütni. És még csak rá sem foghatnák. Bárkiből egy szem pillantás alatt szenet tud csinálni, és azt bizonyítsa rá valaki. Kétlem, hogy nagy sikert arat. Előbb vinnék azt az embert elmegyógyintézetbe, mint Hayleyt börtönbe. Sőt szerintem az az ember meg sem élné, hogy intézetbe vigyék. Hay gyorsabban elintézi.

Felugrom, és feléjük fordulok. A tűzben jól látszódik az arcuk. Legalábbis a körvonalai, de az bőven elég, hogy felismerje őket bárki. Tudtam, hogy természetfeletti lesz. És még a tippem is bejött. Elvégre egy farkas nem élne túl egy húsz-harminc méteres ugrást. Ejtőernyő nélkül, szárazföldbe. Szétlapítaná a gravitáció. És összetörné az ütközés ereje. Példának okáért egy görögdinnyét sem tudsz leejteni két méter magasból, úgy, hogy össze ne törjön. Valahogy így van ez az emberrel is. Két méter meg sem kottyan, de ha a tízszeresével próbálkozunk, akkor valószínű, hogy többször nem kell. Kivéve, ha vízbe érkezünk. Ott talán, ha elég mély, túl lehet élni. De nem javaslom senkinek, hogy kipróbálja.

Szóval. A sejtésem az volt, hogy Tia és Luke lesz az. Be is jött. A két griff a szárnyaival könnyen leereszkedett mellénk. Még mindig nem sikerült rájönnöm, hány alakjuk van. Egyelőre viszont nem is akarok ezzel foglalkozni.

˗    Ó, csak ti vagytok? – kérdezi Luke.

˗    Lejöttünk megnézni kik vannak idelent, de úgy tűnik… Szóval, bocsi. – fejezi be Tia.

˗    Megzavartunk valamit?

˗    Nem, nem. Semmit. Csak eljöttünk a buliból beszélgetni. – válaszolom egyből.

˗    Jól tettétek. – mondja Tia. – Egy senkiházi Alfa farkas tette tönkre.

˗    Egy Alfa? – kérdez vissza Hayley.

˗    Ja, izzó, vörös szemekkel, szürke bőrrel.

˗    Deucalion. – ismerem fel a leírásból.

˗    Még mindig próbálják legyőzni. – fejezi be Luke.

˗    Ki kell jutnunk! – válaszolom azonnal. Mondom és beleugranék a vízbe.

˗    Várj! Ugorjatok fel a hátunkra! Gyorsabbak vagyunk. – mondják szinkronban és át is változnak griffé.

Hay megtorpan egy pillanatra, majd elkezd Luke felé közeledni. Végül, mint a lovakra, felugrik rá. Még mindig nem csípi Tiát. Talán azért, mert vele harcolt. Nem tudom, azt is miért kellett. De azt sem értem, miért kellett beleütni az orrukat mindenbe. Mintha a város őrzőkutyái lettek volna.

Fellendülök Tia hátára. Mikor megérzi a súlyt, felugrik, és már repülünk is. Éppen időben kapaszkodom meg a nyakában, hogy le ne essek a függőleges iránytól. Mintha ugrálna, miközben mintha megölelné a levegőt a szárnyaival. Már értem, miért van az oroszlán részüknek akkora jelentősége. Az oroszlán farok egyensúlyozásként és irányváltoztatásként hasznosul.

Megváltozik a szárnytollai elrendezése, ami miatt máris lefelé száguldunk. A szárnyai a teste mellé állnak vissza, amitől csak még gyorsabban száguldunk. Két kézzel kell kapaszkodnom, hogy ne vigyen le a szél. Egyre jobban közeledik a tónak a felszíne. Már látni, ahogy a hullámok csapkodják egymást. Luke és Hayley mellénk érnek és miután Hayley is észrevette mire készülnek, hangos sikoly hagyja el a száját. Behunyja a szemét és várja, mikor csapódunk a vízbe.

Már csak két méter választ el minket a víztől, amikor a griffek szárnyai szétnyílnak és a farkukkal jó erőset a vízbe csapva nyerik vissza az egyensúlyukat. Alig fél méter választ el minket a víztől. Kinyújtva a karom, az ujjaim a vizet súrolják.

Amint a part felé közeledünk, hallani lehet a farkasok morgásait. Scott, az ikrek és Derek mindent beleadnak. Dukenak pedig meg sem kell erőltetnie magát. Olyan könnyen dobja el őket, mint a rongybabákat. Mikor nagyjából a fiúk fölé érünk, elengedem a nyakát és ellököm magam.

Tőle jobbra érek földet, húsz lépéssel a többiek mögött. Hayley is mellettem terem. A griffek pedig elhúznak. Ez nem az ő csatájuk. Nem is szállnak be.

Ránézek Hayleyre. Mindkettőnk fejében ugyanaz játszódik le. Villámokkal és tűzzel megspékelve. Derek észreveszi az erősítést és semmi perc alatt ott vannak mellettünk. Még csak közölnöm sem kell a tervet. Látják a szememben az elhatározást, mikor rájuk nézek. Tudják, hogy mit kell tenniük.

˗    Nocsak, Scott. Elhoztad a többi pincsikutyád?

Nem tetszik nekem ez a hangnem. Túlságosan lebecsül egy Kitsunét. Már nem is egyet, hanem rögtön négyet. Engem, Kirát, Mikaylát és Jane-t.

˗    Tudod, mit mondanak, Duke. Kicsi a bors, de erős. – vágja rá Scott.

˗    Nos, jó, hogy ezt így gondolod, mert nem csak neked van erősítésed.

Vág vissza. Leugrik mellé az ágakról két-két újabb alfa. Az egyik természetesen lány. Mint annak idején Kali. És ő is olyan. Sötét, és erős. És szokás szerint ő a „harcos” a falkájában. Aki legyőzi az ellenfelet, és aki megöli. Nos, akkor legyen.

˗    Foglaljátok le az Alfákat. Duke az enyém. – mondom oda a többieknek.

Mindkét oldalamról bólintás érkezik válaszképpen. Hayley pedig velem tart. Látom a szemén, hogy ő is Duke ellen harcolna.

Duke szája széle megrándul, az alfák pedig nekünk ugranak. Elsőnek fut a lány, majd őt követi a három fiú alfa.

A lábaim megrándulnak, és kilőnek a farkasok felé. Mire odaérek az alfákhoz, már bejáródnak az izmaim, és tudják, mit kell tenniük. Nem lassítok, de azért felugrok. Pontosan kiszámoltam, hova fog a lány farkas érni. A kezeimmel megkapaszkodom a vállában és átlendülök felette. Talpra érkezem és nekifutok a másodiknak. Megpróbál elkapni, de megfékezem a kezeit és áramot vezetek belé. Mondhatni megbénul, amitől olyan könnyű lesz, mint a pihetoll, és könnyen át tudom lendíteni magam fölött. A harmadik felkészül mindkét támadásomra, de ahelyett, hogy támadnék, egyszerűen átcsúszom a lábai között. A negyediket nem kell elintéznem, mert Hay megteszi helyettem.

Megragadja a nyakát, majd az oldalát, megpróbálja megsütni és egyszerűen oldalra lendíti. Ügyes. Észre se vettem, amikor utolért.

Már csak öt lépés választ el minket Duketól. Jobban örülnék, ha nem ennyi, hanem ötszáz-ezer választana el tőle. Ha soha nem jött volna vissza. Kiugranak a karmaim, és a szemeim is világítani kezdenek.

˗    A helyedben nem tenném. – mondja és a hátunk mögé mutat.

Megfordulok, és ledöbbent a látvány. Petert és Dereket a nő farkas tartja fogva, a többieket pedig az összes többi. Scott és Kira az egyik, a két iker a másik és Jane a harmadik karmai között van.

˗    Egész ügyesen elbántatok a többiekkel, jók a képességeitek. – szegezi a kérdést nekem és Hayleynek. - Álljatok be a falkámba. Ha nem, a barátaim megölik a többieket. Az a lány, aki Conor kezében van, nagyon fontos neked. Ő lesz az első. – mondja most már csak nekem.

Mikor visszafordulok felé, erős fájdalmat érzek a gerincemben, és meg is bénulok. Legalább annyira lebénít, mint a kanima-méreg. Egy másik alfa karmai ékelődnek be a gerincembe, és annál fogva emelnek fel. Átváltoznék, de nem tudok. Még a karmaim is visszahúzódnak. És a sokkolás is eltűnt belőlem. Védtelennek érzem magam. Túl emberinek.

˗    Nem csak neked vannak barátaid. – mosolyog Duke a képembe.

˗    De én sem vagyok egyedül.

Érzem, ahogyan a karmok visszahúzódnak, majd pedig elengednek. Malia fékezte meg az alfát, úgy, ahogy ő engem. Ez meggátolja az átváltozásban és mivel a karmai csak átváltozáskor jöhetnek elő, így azok sem tudnak előugrani. A seb már elkezd gyógyulni, így fel is tudok állni. Felállok, mire Duke egy jó erőset rúg belém. Elszánkázok nagyjából Maliáig. Intek, neki, hogy semmi bajom nem esett, foglalkozzon csak a farkassal a karmai között. Duke semmi perc alatt alakot vált, ahogyan én is.

A róka énem feláll és jó mély morgás hagyja el a száját. Valahonnan a torkom mélyéből tör elő ez a hang és Maliában is félelmet kelt. Duke is meglepődik az alakomon. És az Alfák is eleresztik a döbbentségtől a többieket. Derek és Peter leteperik a nőstényt földre és ott is tartják, Kira villámmá válik, és átszaltózva a farkas felett a derekába csap bele. Közben Scott őt is földre viszi. Jane pedig átcsúszik a lábai között és jó erőset üt a nyakára. A két iker pedig összeáll szuper-farkassá és Könnyen leteperi a védtelen alfát.

Duke felé fordulok. Haragosan morog maga elé valamit, majd rám szegezi az izzó, vörös szemeit. Teszek egy lépést előre, mitől megremeg egy kicsit a föld. Nagy levegőt veszek, miközben a farkaim fölém ágaskodnak, és mikor kifújom, villámokat idéznek elő, amelyek megpróbálják eltalálni Duke-ot. Sikeresen elugrik előle és menekülőre fogja. A farkasok is kitépik magukat a többiek szorításából és utána futnak.

˗    Ne!

Utasítom a többieket, akik Duke után akarnak futni. Teljesen felesleges lenne. Kizárt, hogy győzzenek az alfák ellen. Valaki meghalna. Ezt pedig nem akarom.

˗    Miért? – kérdez vissza Peter. – Most kéne támadnunk!

˗    Nem! Ha most utánamentek egy százalék esélye van, hogy mindenki visszatér épen. 

Hereafter...

Hazudnék, ha azt mondanám minden a tervek szerint alakult. Úgy volt, hogy Duke-ot eltüntetjük végleg. És, hogy nem esik senkinek baja. Ezzel szemben még mindig az erdőben kószál a kiskutyáival. És minden nap legyilkol egy ártatlan táborozót. Nem szabad sokáig várni ezzel. Valahogyan el kell tüntetni innen. Nem vagyok az erőszak híve, de ha kell, én magam fogom eltörni a nyakát.

*****

Már beborul az ég, mikor odaérek Derek házához. És mikor becsukom magam mögött az ajtót, elkezd zuhogni. Kicsit meglepődöm a pontosságán. De ez csak egy véletlen egybeesés. Felsétálok a lépcsőkön az elhagyatottnak tűnő épületben. Derekék emeletén csak ez az egy ajtó van, sőt szerintem ez az egyetlen ép és vasból készült ajtó az egész épületben. Elfordítom a zárat, mire majdnem mindenki a nyakamra ugrik.

*****

˗    Ügyes volt, Sean! De ellenem is győznél? – kérdezi Jane.

˗    Talán.

˗    Akkor menjünk be!

˗    Minek? Idekint miért nem jó? – kérdez vissza Hayley.

˗    Mert teljesen elázom. – válaszolja neki Jane.

Míg egymással vannak elfoglalva, egy vízsátrat emelek a fejünk fölé. A víz lefolyik róla és jól kopog. Nem is olyan rossz a vihar. Ökölbe szorítom a kezemet, amitől megkeményedik és jég lesz belőle. Így legalább nem kell vigyáznom arra harc közben, hogy ott maradjon a helyén.

˗    Kezdhetünk? – kérdezem.

*****

˗    Nyertem? – kérdezem amint odasétálok mellé.

˗    Igen. – mondja kicsit mérgesen és leolvasztja a kezéről a jeget. – Nem is tudtam, hogy Wara vagy. – mondja, miközben felsegítem.

˗    Mert nem vagyok az. Csak Időjárás-Kitsune. Az időjárásba beletartozik a víz is. Nem?

˗    És az elektromosság?

˗    Villámok.

˗    Akkor befejeztük mára? – kérdezi Scott. – Mennem kéne melózni.

˗    Igen. Mára vége az edzésnek. – mondja a nevemben Derek.

˗    Remek! – mondja Scott és azonnal lelép.