28. rész

Eltűnések

Hazudnék, ha azt mondanám minden a tervek szerint alakult. Úgy volt, hogy Duke-ot eltüntetjük végleg. És, hogy nem esik senkinek baja. Ezzel szemben még mindig az erdőben kószál a kiskutyáival. És minden nap legyilkol egy ártatlan táborozót. Nem szabad sokáig várni ezzel. Valahogyan el kell tüntetni innen. Nem vagyok az erőszak híve, de ha kell, én magam fogom eltörni a nyakát.

Amennyit gyilkol, az emberek még az utcára sem hajlandóak kijönni. A gyerekeik még a saját udvarukra sem mehetnek ki. Kész káosz uralkodott el a városon. Csak én és a többiek vagyunk hajlandóak kijönni. Minket nem intéznek el olyan könnyen. Még az utcán járőröző rendőröknek sem sikerült minket megállítania. Mivel az erdő veszélyes hely lett, ezért általában a „megbeszéléseket” Derekék lakásán vitatjuk meg. Az új tagokkal kiegészülve.

Tia, Luke és Hayley is belekerült a „csapatba”. Mindhárman olyanokat tudnak, amit még mi sem. Például Luke-tól tudjuk, hogy a farkasok védtelenek a tehetetlenség törvénye ellen. Ezért van az, ha egy teli kólásüveggel jól állba verünk egy farkast, annak eltörik az állkapcsa. Ez hasznos lesz később is.

Most is éppen odatartok és még lehetőleg a vihar kitörése előtt szeretnék odaérni. Az igaz, hogy módosíthatnám a felhőket, de nem akarok belepiszkálni az időjárásba. Mindennek meg van az ideje és helye.

Az utca halott, és csak néhol libbennek meg a függönyök, ahogyan engem néznek, amint az utcán sétálok magabiztosan. Ilyenkor csak megcsóválom a fejem és továbbmegyek. Semmi értelme velük törődni.

Lassan sétálok az utcákon be a belvárosba. A nagy épületek felé, ahol Derek is lakik. Itt-ott még kinn vigyáz az udvarra a család kutyája. Habár, ha Duke nem talál embert, kutyát fog ölni. Bár lehet azt nem. Elvégre szinte testvérek.

Már beborul az ég, mikor odaérek Derek házához. És mikor becsukom magam mögött az ajtót, elkezd zuhogni. Kicsit meglepődöm a pontosságán. De ez csak egy véletlen egybeesés. Felsétálok a lépcsőkön az elhagyatottnak tűnő épületben. Derekék emeletén csak ez az egy ajtó van, sőt szerintem ez az egyetlen ép és vasból készült ajtó az egész épületben. Elfordítom a zárat, mire majdnem mindenki a nyakamra ugrik.

Az első embert simán leterítem az árammal, és a másodikat is, a harmadik alatt átcsúszom, a negyediket és az ötödiket átugrom. Felkapom az asztal mellől az egyik üveget, és aki még maradt, és nekem támad, jó erősen pofán vágom.

˗    Túl lassú a reakcióidőtök! – mondom és felpattanok az asztalra.

˗    Úgy mondod, mintha neked villám-reflexeid lennének. Mr. Tökély! – próbál vitatkozni velem Tia.

˗    Nem vagyok tökéletes, csak másképp látom a dolgokat, mint ti.

Mondom és megfordulva elkapom az egyik vázát, amit Luke megpróbál telekinézissel a fejemhez vágni. Elégedett mosollyal visszafordulok és teljes erőből felé hajítom. Megpróbálja megakadályozni, de nem elég erős az elméje, így az utolsó pillanatban hajol el előle. Így a váza hangos csörömpöléssel ütközik a falnak és törik több tucat darabra.

˗    Ezt hogy tudtad kivédeni? Hiszen hangja sem volt! – képed el.

˗    Mondtam, hogy másképp látom a történéseket. A felhőkből látom, mi történik. Általában az ablak felé állok, így látom az ablakon keresztül, mi folyik mögöttem. Mintha egyszerre két monitort néznél, mindegyiken más film játszódik. Vagyis ugyanaz, más szemszögből. Ezt látom.

˗    Király lehet! – irigykedik Scott.

˗    Az, de kicsit idegesítő.

˗    Ha annyira tökéletesnek hiszed magad, akkor kihívlak egy párbajra. – mondja Luke magabiztosan.

Kisétál az épület tetejére, velem a nyomában. Engem pedig a többiek követnek. Zuhog az eső, de ez nem érdekel senkit sem. Kiállok az épület szélére, míg ő belül marad és alakot vált. Míg megteszi, én körbenézek a városon. Innen, jól látni nagyjából mindent. A villámok itt-ott belecsapnak a földbe, de főleg csak a levegőbe. Rossz időpontot választott kiképzésre. Elememben vagyok. Sokkal erősebb, ilyenkor, vihar idején. És még másik képességeim is megjelennek. Inkább csak telihold és vihar idején, de egyre gyakrabban. Így kezdődött a (ahogyan én nevezem) „felhőlátás” is. De most már mindig jelen van az életemben. Akkor nemsokára egyfajta gyengébb Wara is leszek. Tudom, hogy minden az időjárással függ össze, de az elég fura, hogy minden évszakban kapok egy képességet. És ne tévesszen meg senkit, hogy júniusban kaptam a felhőlátást. Az még a csillagászati tavaszhoz tartozik. És ha jól számolok, akkor nagyjából két hónap múlva végleges lesz a „vízvarázslás”. Egyelőre azonban elég lesz, hogy vihar idején móresre taníthatom a többieket.

Luke átváltozik és egy morgás következtében jelzi, hogy készen áll. Megmozgatom a csuklóm és bólintok. Lányoké, és hülyéké az elsőbbség. Nem csinálok semmit, amíg rám támad. Mikor alig tíz lépésre van tőlem, akkor kétszer körözöm a karjaimmal, az utolsónál pedig megállok a combom magasságában. A lehulló eső, nagy vízfelületté áll össze és Luke nyakára zúdul. Lenyomja a fejét, amitől az egyensúly érzéke megbolondul és mivel ugrott, megpördül a levegőben. A lendület tovább viszi az irányomban, én viszont oldalra ugrom az útjából. Szépen lezuhan az épület mellett párhuzamosan, míg én alig egy kisebb karcolással megúszom az egészet. Kilépek az épület szélére és lenézek, hogy mi történik vele.

Az épület felénél sikerül visszarázódnia a normális kerékvágásba, és könnyen elszáll onnan. Mosolygok és megpróbálok megfordulni és visszamenni hozzájuk. Azért megpróbálok, mert míg fordulok, az egyensúly érzékem csődöt mond és én is lefelé zuhanok. Egy-két-három. Három emeletet. A csuklómmal körözök és mire kinyitom újra a szemem, már egy vízből álló kötél – bár én nem nevezném annak – veszi körül a lábamat. Nem zuhanok tovább, hanem állok ott egy helyben. Körözök a kezemmel, amitől spirálszerűen felcsavarodik a víz, engem is feljebb húzva. Azonban a víz az épület tetejének széléről függ, oda nem tud felhúzni. Ökölbe szorítom a kezemet, amitől a víz összeolvad, és egy rövidebb „kötél” képződik belőle. Amit aztán megint felcsavarok. És még körülbelül kétszer.

Végül elérem az épület szélét és felhúzom magam. Luke persze már ott áll velem szemben. Nem fogja feladni.

Lassan lépeget balra. Nekem balra és próbál terelni, vagy legalább elérni, hogy megint leessek. De most nem fogom hagyni. Szép lassan elkezdek jobbra menni, mintha egy kört akarnánk leírni. Nemsokára az épület egyik magasabb, kiálló falához érek. Hirtelen tűnik fel bennem a felismerés. Ezt kihasználhatom.

Egy pillanatra megtorpanok, és meglendítem a kezemet Luke felé. Az épület tetején felhalmozódott víz egy nagy hullámmá áll össze és lesújt rá. Ugyan célt téveszt, mert elugrik előle, de ez a tervem része volt. Felém kap a csőrével, majd nagy léptekkel felém száguld. Hagyom, hogy azt higgye, nem fogok védekezni, de az utolsó pillanatban felugrom és egy szaltóval mögé kerülök. Ő pedig lefejeli a kemény beton tömböt.

Ez volt a tervem. Alig fél méterre voltam a beton oszloptól, és ő sikeresen nekiszáguldott. Ha előbb ugrok fel, rájön, mit akarok, és talán kivédi, de így esélye sem volt. Tia nagy káromkodások közt odasiet a testvéréhez.

˗    Kellett neked kiállnod egy Wox ellen? Kétszer olyan erősek és furfangosak, mint te! -

Hagyja el a száját. Ez talán a legmoderáltabb mondata. A többit inkább nem írom le…

˗    Ügyes volt, Sean! De ellenem is győznél? – kérdezi Jane.

˗    Talán.

˗    Akkor menjünk be!

˗    Minek? Idekint miért nem jó? – kérdez vissza Hayley.

˗    Mert teljesen elázom. – válaszolja neki Jane.

Míg egymással vannak elfoglalva, egy víz sátrat emelek a fejünk fölé. A víz lefolyik róla és jól kopog. Nem is olyan rossz a vihar. Ökölbe szorítom a kezemet, amitől megkeményedik és jég lesz belőle. Így legalább nem kell vigyáznom arra harc közben, hogy ott maradjon a helyén.

˗    Kezdhetünk? – kérdezem.

Jane bólint, de nem vált alakot, pedig, már megszokta, és sokkal jobban ki tudná aknázni a lehetőségeit. Ha nem, hát nem. Nekem mindegy. Nem támad egyből nekem, mint az előbb Luke. Vagy bárki más. Egy kis gondolkodás után elindulok felé. Mikor megindulok, ő is elkezd futni felém. Mielőtt összeütköznénk, én átsiklom a lábai alatt, ő pedig abban a pillanatban átugrik felettem. Amint földet ér, a karmaival fékezi le magát, amelyek csikorgó hangot adnak, és majdnem szikráznak a betonon. Azzal kapaszkodom meg én is. Lecsökkent a táv, de még egyszer egymásnak futunk.

Most viszont én ugrom át felette, és ő csúszik. Ugyanaz a technikánk. Kivárjuk, mit lép az ellenfél, és megpróbáljuk ellene fordítani. Már csak alig van köztünk pár lépés távolság, így a kínai-japán harc művészetekhez kell folyamodnom. Semmi értelmét nem láttam, amikor hét évesen anya beíratott egy karate-tanfolyamra. Most már van értelme.

Meglendítem a jobb lábam, és oldalról próbálom megrúgni az állát. Szerencsésen elhajol előle és a kezével kihúzza a tartó lábamat. Megfordulok a levegőben és átfogom a lábaimmal a mellkasát. Jó erősen összeszorítom a lábaimat, majd a saját test súlyomat használva döntöm le.

Az a szabály, hogy valamelyik félnek mind a két vállának a földön kell lennie min. 3 másodpercig. Már kettő letelik, mikor megfogja a combomat és kiszabadul a szorításomból. És a mellkasomra mászik.

˗    Ügyes voltál, csak nem szabad elbíznod magad. – mondja jó tanácsként.

Amíg a vihar tart még Scott és Derek és Hayley és Peter is megpróbálkozik egy-egy menettel. Valamint az ikrek. Egymás ellen.

Scott jól harcol Derek ellen, csak elkapkodja a dolgot. Ezzel szemben Derek jól megfontoltan játszik, és olyan trükköket vet be, amelyeket Scott még csak nem is ismer. Legalábbis az arckifejezése ezt tükrözi. Míg mi a Nogitsune ellen együtt készültünk fel, Scott és Isaac a maga módján edzett. Látszik is. Le van maradva.

Ebből kétség sem férhet hozzá, hogy Derek kerül ki győztesen.

Hayley és Peter harcát már nehezebb végignéznem. Peter akkora, mint én. Hayley meg még nálam is alacsonyabb vagy egy fejjel. Ez még nem is annyira zavaró, de Hayley törékenyebb típus. De attól függetlenül meg tudja védeni magát. Mégsem gyógyul olyan gyorsan, mint Peter. Mindenkinek megvannak a maga módszerei. Érdekes harc lesz.

Nagyjából minden úgy megy, mint köztem és Luke között. Peter nekiront, Hayley kikerüli. Ami azonban szemmel láthatóan feltűnik, hogy Hayley itt-ott, ahol éri, megérinti Petert. Nem sok értelmét látom, de egy perc után kiderül, mi a trükkje. A forró érintését használja fegyvernek. Nem támad, inkább védekezik és előnyt szerez.

Azzal, hogy kikerüli az ütéseket és mindig Peter másik oldalán köt ki, neki nem kerül semmi energiába, de Peternek a támadások igen. A tüzes érintés pedig még jobban kifárasztja. Hiszen a testnek le kell hűtenie azt a részt, amihez energiát ad le. Az alacsony energiaszintből von el. Hayleynek szinte nincs is semmi dolga. Öt perc után Peter már alig bírja, amit Hayley kihasznál, és jó nagyot rúg Peter mellkasába. Peter persze elszánkázik pár métert és fáradtan dől ki.

Az ikrek pedig megegyeznek egy döntetlenben. Ugyanazokat lépik. Olvasnak egymás gondolatában. Értsd: ismerik egymás fogásait és kitérnek előle. Soha nem lenne vége ennek a harcnak.

Hayley megpróbál ellenem is kiállni és nyerni, de kétlem, hogy sikerülhet neki.

Ő tűzzel harcol, én pedig vízzel és villámokkal. Nos, meglátjuk ki fog nyerni. Leoldom a jégsátrat a fejünk fölül. Nincs is rá már szükség. A vihar elvonulóban és nem is esik. Remek időpont. Hayley kezd. Egyből tűzlabdákat bombáz felém. Kikerülöm őket és amint földet érek, lesújtok rá egy kis vízzel. A bal kezemmel át folyatom mögöttem, a jobbal pedig Hayleyre célzok. Sikeresen kikerüli és egy tűzlabdát küld felém. Meglendítem a jobb lábam, mintha le akarnám rúgni a fejét, de egy vízfalat húzok magam elé, ami a tűzzel együtt csak párává alakul. Megfordulok, és egy újabb vízoszlopot küldök felé. Egy tűzkarikát von maga köré, majd a tűzzel ismét engem bombáz. A több kicsi tűzlabda összeáll egy nagyobbá.

Egy pillanat alatt összeszedek a kezembe egy maréknyi vizet, majd elektromossággal töltöm fel. Amikor ideér hozzám a tűzcsóva, egyszerűen belenyúlok. A tűz szétterjed, majd eltűnik. Előreugrom és a karjaimat magam elé emelem, mintha védekezni próbálnék, csak egymással párhuzamosan és vízszintesen. A mellette lecsapódott víz feltör, és míg a – nekem – jobb oldalán lévő, a vállát, addig a másik oldali vízcsóva a bokáját üti ki a helyéről, megfordítva ezzel Hayleyt a levegőben.

Majd felemelem a karjaimat a vállammal egy vonalba, amitől a víz gyűrűként vesz körül, és amint lekarmolnám Hayley arcát, a víz felé száguld és telibe találja. Még egyszer felemelem a karjaimat, de most az ujjaim lefele néznek, és hirtelen ökölbe szorítom a kezem. A víz körbeveszi a csuklóját és a bokáját és jéggé szilárdul.

˗    Nyertem? – kérdezem amint odasétálok mellé.

˗    Igen. – mondja kicsit mérgesen és leolvasztja a kezéről a jeget. – Nem is tudtam, hogy Wara vagy. – mondja, miközben felsegítem.

˗    Mert nem vagyok az. Csak Időjárás-Kitsune. Az időjárásba beletartozik a víz is. Nem?

˗    És az elektromosság?

˗    Villámok.

˗    Akkor befejeztük mára? – kérdezi Scott. – Mennem kéne melózni.

˗    Igen. Mára vége az edzésnek. – mondja a nevemben Derek.

˗    Remek! – mondja Scott és azonnal lelép.

Az ikrek sem tétlenkednek sokat, ők is hamar lelépnek. Peter is korán lelép, ami egy kicsit sem furcsa, hiszen itt lakik. Sok értelme van. Bár, szerintem csak Juliehoz siet. Összejöttek, míg én nyaraltam egy másik földrészen. Fura módon Peter lelép, Jane pedig marad.

˗    Te nem jössz? – kérdezem tőle.

˗    Nem. – vágja rá és elkapja a tekintetét.

Követem a tekintetét, és Dereknél lyukadok ki. Az ég felé emelem a szemem és inkább hátat fordítva elhagyom az épületet. Először Peter zúg bele Julieba, most meg Jane Derekbe. Az utóbbi még talán összejöhet, de kétlem, hogy egy Kitsune és egy farkas jóban lenne hosszabb ideig. Igaz, a szüleimnek is sikerült. Ki tudja mi sül ki belőle? Remélem nem lesz senkinek baja belőle.

Mondjuk én hadilábon állok a szerelemmel. Ott van Mikayla, Hayley. Hayley volt az első szerelmem és még mindig nem sikerült kivernem a fejemből. Mikayla az a lány, akivel teljesen egy hullámhosszon vagyunk. Szóval, nem tudom mit kéne tennem.

Teljesen összezavarodtam. Úsznom kéne egyet, a víz kitisztítaná a fejemet. Segítene kiigazodnom. Elmennék a tóhoz, de felérne egy kész öngyilkossággal. Inkább csak hazaindulok. A zene is épp olyan gondolat űző, mint a víz.

Becsukom magam mögött a bejárati ajtót és elindulok a víztől tocsogó utcákon át. A fejemben már elkezdem lejátszani JLo zenéit. A legtöbbet már kívülről tudom. Csakhogy nem olyan jó a beépített zenelejátszó, mint az igazi. Így a felszínre tudnak törni azok a gondolatok, amiket most leginkább el akarok feledni. Szerencsére, már nem kell sokáig gondolkodnom ezen, hiszen már látom is a házunkat az erdő szélén. 

Besietek a házba és felszáguldok az emeletre. Nem törődöm Peterrel és Julieval a szomszéd szobában. Belépek a szobámba és felkapom az asztalomról a lejátszót, a fül hallgatót berakom a fülembe és megnyomom a lejátszás gombot.

Hátradőlök az ágyon és hallgatom a zenéket. Hamarosan összemosódik a valóság és az álmok világa…

Hereafter...

˗    Mi újság, Hayley? – kérdezem, mikor beül a pult mellé.

˗    Egy capuccinót! – mondja és lefekszik a pultra.

˗    Te is bal lábbal keltél fel. – jegyzem meg és gyorsan elkészítem a rendelését. – Mi történt? – kérdezem, miközben lerakom a pultra az italát.

˗    Csak volt egy fura, kimerítő álmom.

******

Hayley kopogása zökkent ki a gondolatmenetemből. Odalent az ajtón kopog, bár innen is meghallom. Kikapcsolom a gépet, majd felhúzom az ablakot és kimászom rajta. Lefekszem az erkély tetejének szélén és lenézek a teraszra.

˗    Jó reggelt! – köszönök neki, mielőtt újra kopogna.

Válaszként kapok egy tűzcsóvát az arcomba. Még éppen idejében húzom fel a fejem, mielőtt megégne.

˗    Ne szórakozz, hanem gyere fel! – mondom neki és hátrébb lépek. 

******

˗    Gyere!

Mondom és beugrom az ablakomon. Ő inkább elegánsan lép be az ablakon. Kicsit félősen, mint régebben Scott és a többiek. Először mindenki félve használja, de végül mindenki rájön, hogy sokkal energiatakarékosabb. Ráadásul időt is lehet vele spórolni.

˗    Wow. Ez meglepő. Mióta használod te az ablakot? – kérdezi, majd leül az ágyamra.

˗    Hosszú ideje. – mondom mosolyogva és leülök mellé. 

******

˗    Oké, akkor négykor itt találkozunk. Julie néninek majd beadok valami mesét.

˗    Mi lesz négykor? – lép be az ablakomon Malia.

˗    Semmi, csak… egy kis edzést tartunk. Tudod… hogy mennyire ügyesek vagyunk.

Hazudom könnyendén. Remélem, elhiszi. Nincs jobb ötletem hirtelen. Esetleg Hayley ki tud találni valamit. Először Maliára néz, majd vissza rám értetlen, „most mit csináljunk” arckifejezéssel. Huh, ha lenne tervem az ilyenekre. Van olyan könyv, hogy Kézenfekvő Kifogások? Ha van, én megveszem, és azonnal kiolvasom. Talán segít ilyen helyzetekben.

˗    Nem vagyok hülye, mindent hallottam.

Mondja egy gonosz mosoly kíséretében. Ha ezt beveti, akkor valamit akar. Vagy-bevesztek-vagy-elmondom típusú nézés. Soha nem szerettem ha megpróbál zsarolni. Általában ő kerül ki győztesen belőle. És ezért utálom.