14. rész

Ha azt mondanám, hogy meglepődtem, mert valaki van a szobámban, nagyot hazudnék. Nem lepődöm meg ezen. De az már kezd ijesztő lenni, hogy mindig, mindenki akkor jön, mikor én éppen a fürdőben vagyok. A leggyakrabban az ikrek és Scott szoktak így találkozni velem. A mai napon, már másik vendégem akadt.

-    Danny? – kérdezem, amikor kilépek a fürdőből. Éppen az ágyam szélén ül. Látom, amint végignéz, tüzetesen.

-    Igen? – kérdez vissza. Még mindig engem méreget. Már régóta ismerem, így szinte olvasok a gondolataiban. És a szinte a hangsúlyos szó.

-    Nem! – válaszolom. Megint mondana valamit, nyílik is beszédre a szája, de aztán mégsem mond semmit. Ajánlom is.

-    Mért? – kérdez vissza és mögém settenkedik. Most dobjam ki az ablakon? Most? Most.

-    Mert a nem, nálam az jelenti: NEM! – fordulok felé. Addigra már mögöttem van. Félmeztelenül. Egyre közelebb jön. Mikor közel ér hozzám, megfogom a vállát és egy jó erőset lökök rajta. Csak sajnos nem a jó irányba. Az ablak helyett, az ágyam felé. Nekem is most kell ilyen balféknek lennem.

-    Danny, kifelé! – utasítom és az ágyamhoz lépek. Sajnos, mint mást is mostanában, rosszul teszem. Megfogja a csuklóm és leránt maga mellé az ágyra és fölém mászik.

-    Ugyan te is akarod! – mondja. Erre megfogom a nyakát. – Tudtam, hogy meggondolod magad! – mondja.

-    Nem gondoltam meg magam Danny, azok a karmaim, és ha nem akarsz elbúcsúzni a csigolyáidtól, akkor leszállsz rólam. – utasítom.

Mivel nem mozdul, én leszek hajlandó mozdulni. Megfogom a derekát és oldalra döntöm. Most én kerül fölé és a képébe ordítok. Ahogyan a farkasok. Nemrég még elő akartam hívni azt az énemet. Hát most előjött. A szemem vörös, és a fogaim is megnőttek és a morgás is stimmel, ami nem a torkomból jön az biztos, és elég félelmetes, még nekem is. Normális farkas képe. Valami azonban nem stimmel. Egy: Danny nem ilyen nyomulós. És kettő: nincs kettő. De mivel az első biztos, ebből következik, hogy valami nem kellemes meglepetésben részem lesz.

-    Sajnálom. – szűri ki a fogai közt Danny.

Abban a pillanatban azon az ablakon, amin Danny bejött besüvít egy nyíl és a combomba fúródik. Danny csak csali volt. Kinézek az ablakon és egy számomra ismeretlen pasas egy íjjal a kezében megint céloz. Legördülök Dannyről és az ágyról is. Itt már onnan nem tudnak meglőni. Felülök és a szekrényemnek dőlök. Kihúzom a nyilat és ledobom magam mellé. Egy villámmal lesújtok az ablakot tartó zárra, ami kioldódik és lecsapódik tőle az ablak.

-    Miért tetted? – kérdezem Dannytől.

-    Ethan miatt. Fogva tartják. Elengedik, ha elkapnak téged. – válaszolja és legurul mellém a földre.

-    Tégy meg egy szívességet! Legközelebb, ha ilyen helyzet van, tájékoztass! – kötöm az orrára.

-    Oké, de most mihez kezdünk? – kérdezi és felül ő is.

-    Hagyom, hogy elkapjanak. – válaszolom egyszerűen. – Figyelj! Ha engem elkapnak, és Ethan elengedik, te megmondod nekik, hogy kövessék titokban az autót. Ne vegyék észre őket. Én ha tudok, segítek nekik. Ha pedig elvesztenék a nyomom, üvöltsenek úgy, mint még soha! És szólj Scottéknak is. – mondom.

Aztán meghallom, amint felmásznak a tetőre. Biztos farkasölőbe mártott nyíl volt. Azt remélték már kidőlök. Jól kitervelték, csakhogy a Kitsune énemre ez nincs hatással. Úgy teszek, mintha elájultam volna, de közben ébren vagyok. Még mielőtt az ablakhoz érnének, szólok Dannynek, hogy menjen oda.

-    Mi tartott eddig? – kérdezi egy női hang, amint az ablakon át belépett. – Hozzátok! – utasít pár férfit. Ők pedig felkapnak és kicipelnek az ablakon át.

Danny lépteit már messziről megismerném, és ő is követi őket. Beraknak egy kocsiba, ahol Ethant is fogva tartják Aidenről ne is beszéljünk.

-    Meg ne szólaljatok! – mondom mikor kinyitom a szemem és felülök. – Danny mindent el fog mondani. Kövessétek az autót! Maradjatok láthatatlanok. – mondom, amikor megmozdul a kilincs, én pedig visszazuhanok az autó aljára.

Abban a pillanatban kinyílik és mondják az ikreknek, hogy kifelé. Ők kiszállnak és bezárják még kulcsra is az ajtót.

Felállok és kinézek az elülső kis ablakon. Szerencsére a sofőrtől csak egy vékony ablak választ el. Megnézem, hogy hol van. Bemérem és betöröm az ablakot. Abban a pillanatban kiugranak a körmeim, amiket elhúzok az ürge nyakán. Nem vagyok a kivégzések embere, de most ki kell jutnom innen. Visszafekszem a padlóra, hogy az ikrekre próbálják rákenni. A nő, amikor kinyitja az anyós ülés ajtaját, megdöbbenve tapasztalja, hogy meghalt a sofőr. Utasítja a másikat, hogy nézze meg a rabot. Vagyis engem. Most kell lelépnem. Semmi perc alatt felállok, és róka alakot veszek fel. Megmozdul a kilincs és mikor kinyitja a férfi az ajtót, az egyik farkammal jól behúzok neki egyet. Egy másikkal meg elcsórom a kulcsát. Aztán még ott van az, amelyikkel a fegyverét veszem el. Kiugrom a kocsiból, amikor észreveszem, hogy korántsem a házunknál vagyunk, hanem egy sikátorban. Talán mégis volt egy kis hatása annak a farkasölős nyílnak. Már mindegy.

Kezembe veszem a pisztolyt, aminek tulajdonképpen semmi hasznát nem veszem ezekkel a nagy körmökkel. Így elhajítom a fenébe. Közben egy nem tudom, hányadik farkammal körbetekerem a fickó nyakát és őt is elhajítom. A nő még mindig ott van. A kocsi tetejéről közelít, hallom a lépéseit. Visszalépek a biztonságos kocsiba és várom, mikor jön elő. Mivel nem lát fentről, lemászik a kocsi oldalán, hogy belenézzen a kocsiba. Akkor, mikor benéz a kocsiba, elkapom a nyakát és kitekerem a kezéből a fegyvert. Tudom, hogy nem illik így bánni vele, de… A falhoz szegezem és belevicsorítok az arcába. Ez remélem elég lesz elrettentésnek. Azért még eldobom és felmászok a sikátort szegélyező falon.

Jó hangosan beleüvöltök az éjszakába. Remélem, az ikrek meghallják és választ adnak, mert per pillanat halvány lila gőzöm sincs, hogy hol lehetek. Nemsokára válasz is érkezik. Nem is egy. Rögtön hat. Kettő eltér a többitől. Az a kettő Kitsunétől származik. És mivel hangosabb, közelebbről jön. Elindulok a hang irányába a háztetőkön közlekedve. Sajnos nem sokáig sikerül ott ugrándoznom, ugyanis a város szélére értem. A város szélére? Hova hoztak engem? Mindegy. Haza tudok találni. Közben pedig még egyszer-kétszer felüvöltök, hogy biztos lehessek a jó irányban. Mindannyiszor választ is kapok.

Amikor már közel járok, megpillantom a háztetőt, ahonnan a legerősebb hangok jönnek. Egy kertes ház teteje a város szélén. Felmászom a falán, közben pedig visszaváltozom. Mikayla az aki, akitől a hangok jöttek. A háztetőn ül.

-    Helló! – köszönök oda neki és leülök mellé.

-    Szia! – válaszolja kicsit búsan. – Te üvöltöttél? – kérdezi, és a vállamra hajtja a fejét.

-    Igen, te pedig válaszoltál. – mondom, miközben átkarolom.

-    Miért volt ez az egész?

-    Mert megpróbáltak elrabolni. Nem jött nekik össze, na jó, csak egy kicsit. És haza kellett jutnom.

-    És így oldottad meg? – kérdez vissza.

-    Igen. Így. De te miért vagy letörve? – terelem el a témát.

-    A szüleim miatt.

-    Figyelj! – mondom és a szabad kezembe egy villámgömböt csinálok. Aztán felhajítom az égbe. Felettünk robban fel, úgy hatvan méter magasan.

-    Ezt hogy csináltad?

-    Az ég Kitsunék el tudják nyelni egy villám energiáját és a későbbiekben azt önvédelemre használni. – mosolygom rá. Aztán egy kis elektrosokkot is adok neki. – Így tudlak megrázni is.

-    Az szép. Bele tudok olvadni a fákba. Szó szerint. Nem láthatatlan lenni, hanem eltűnni.

-    Ügyes. – mondom és egész éjjel vele maradok.